Eszterkrém Joy Prix de beaute bio natúr kozmetikum

Wellness a bőrödnek: magyar bio natúrkozmetikumok a JOY Prix de Beauté döntőjében

by Waterfan

Éppen szaunában ültünk, amikor kiderült, hogy Eszter krémeket gyárt. Arról értekeztünk, hogy a wellness nem merül ki egy merülő medencében szauna után, hanem – ideális esetben – áthatja az életünk minden területét. Ekkor került szóba, hogy a bőrápolás különösen fontos aktív szaunázás, téli sportolás, nyári napozás mellett.

Eszterkrém Manufaktúra – annyira bio, hogy akár meg is lehet enni

Személyesen is inspirált az a szenvedély, amivel Eszter és Ivett meséltek nekünk, a fürdőtúra résztvevőinek arról, hogy ők hogyan kísérletezték ki saját maguk és érzékenyebb bőrű gyermekeik számára azokat a kozmetikumokat, amiket már évek óta használnak. Én magam sosem hittem ezekben, bementem inkább a boltba és megvettem valamelyik „márkás” dezodort, meg kézkrémet. Mire kijöttünk a szaunából, erősen elbizonytalanodtam, hogy talán vannak a tucat cuccok helyett minőségibb, egészségesebb termékek is, csak épp ezekről nekem fogalmam sincs. Picit úgy voltam vele, hogy ha otthon kotyvasztják, az lehet, hogy nem egészségtelen, de hogy nem is jó semmire, az biztos.

Nagyot tévedtem, ugyanis sok minden kiderült, például az, hogy amit a lányok kitaláltak és használnak, működik ekcémás bőrön. Hoppá. Ez azért nem vicc, hiszen például sokan vannak, akik a vegyi anyagokkal tisztított medencékbe nem is tudnak bemenni.

Az Eszterkrém Manufaktúra bejutott a JOY Prix de Beauté top10-es döntőjébe!

Eszterkrém Joy szavazás bio natúr kozmetikum

Egy bejegyzésben láttam meg, és rögtön megkértem a lányokat, hogy meséljenek már pár szót erről, mert szerintem a Spabook olvasói között sokan vannak, akik szeretik a minőséget és támogatják is azt, már csak nekem kell klaviatúrát ragadnom, hogy bemutassam a kedves Olvasóimnak őket.

Mi ez a verseny? Meddig tart, lehet még szavazni? Én büszke vagyok Rátok és nagyon drukkolok!

Eszter: Az Eszterkrém Manufaktúra eddig nem indult versenyeken, de idén úgy alakult, hogy beneveztünk a JOY Prix de Beauté versenyén. Az a szuper dolog történt, hogy 2 kategóriában is beválogattak minket a legjobb 10 közé, ami nagy szó, mert rengeteg induló van, nagy márkák is, mi pedig újoncok vagyunk a mezőnyben. Nagyon boldogok vagyunk, hogy megkerestél és bemutatkozhatunk a Spabook közösségének, akik közül többekkel találkoztunk már személyesen is a korábbi fürdőtúrákon!

A szavazás december 4-én éjfélig tart, 24 óránként egyszer lehet szavazni, amivel én nem értek egyet, de nem kérdeztek meg… Mi hálásak vagyunk, ha csak 1-1 szavazatot le tudtok adni nekünk, és esetleg biztatjátok erre akit szeretnétek.

Itt lehet szavazni:
1. Fényvédő rózsakrém
2. Ajakápoló balzsam
Hálásan köszönjük!!!

Mi szorgosan készítjük a karácsonyi csomagokat addig is, és folyamatosan dolgozunk új termék ötleteken is.

Annyit áruljatok még el, hogy most az komoly, hogy a natúrkozmetikumokat meg lehet enni? Ezt olvastam egy Veletek készült interjúban.

Ivett: Ez úgy van, hogy ami valóban bio és natúr, az más dimenzió, mint a szintetikus, vagy a natúrnak mondott, de valójában mégsem natúr termékek. Az Eszterkrém minden terméke 100% vegán, bio és ennek nyomán igen, akár meg is lehetne enni, de persze mi is külsőleg használjuk. A pocakunkat inkább mással kényeztetjük 🙂

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Elfogadom Bővebben