A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezetői saját fizetésükből hoztak létre egy pénzügyi alapot, amelyből 4 strandon biztosítják olyan fővárosi gyerekeknek a nyári napközis tábor élményét 2020-ban, akiknek a szülei Budapesten a koronavírus elleni küzdelem első vonalában dolgoztak és álltak helyt – jelentette be Szűts Ildikó a BGYH Zrt. vezérigazgatója.
Nyári napközis tábor budapesti gyermekbarát strandokon
A Csillaghegyi Árpád Forrásfürdőben, a Palatinus, a Paskál és a Római strandfürdőben 2020. június 29. és augusztus 14. között – hét turnusban – mintegy 500 gyermek, I – VI. osztályos általános iskolai tanuló élvezheti majd a nyár örömeit teljesen ingyenesen a napközis táborokban.
A táboroztatás megszervezésében BGYH Zrt partnerei a B.B. Swimming Sport Kft. és a Szabad Úszó Sportsuli és Sportszolgáltató Bt, ezen cégekkel az együttműködés hosszú évekre nyúlik már vissza.
Az 500-ból 100 helyet a fürdő saját dolgozóinak gyermekei számára tartanak fenn a BGYH Zrt. vezetői – részvételükről a jelentkezés és a rászorultság alapján a szakszervezettel közösen dönt a társaság.
Kiknek a jelentkezését várják a 400 helyre?

A Fővárosi Önkormányzat intézményeinél dolgozó szülők igényelhetik az ingyenes részvételi lehetőséget. A felajánlás elsősorban a gyermeküket egyedül nevelő szülőknek, valamint azon szociálisan rászoruló családoknak szól, amelyekben egyik vagy mindkét szülő olyan intézményben dolgozik, amely intézményre különösen nehéz feladatok hárultak a koronavírus járvány elleni küzdelemben. A nyári tábor résztvevőinek kiválasztása rászorultsági elveken alapul. Elsőbbséget élveznek a több gyermeket egyedül nevelő szülők, a gyermeket egyedül nevelő szülők, a több gyermekes családok, az alacsony egy főre jutó jövedelemmel rendelkező családok.
Részvételi felhívás és jelentkezés a 2020-as, ingyenes nyári napközis táborba
A Részvételi felhívást és a Jelentkezési lapokat a Főpolgármesteri Hivatal juttatja el saját intézményei vezetőihez, annak érdekében, hogy a legrövidebb időn belül az intézményekben dolgozó érintettek értesülhessenek a lehetőségekről és pályázhassanak. Tehát, javaslom, hogy akit érint, vagy ismer olyant, akit érinthet, neki adja tovább, és mindenki figyeljen oda a felhívásra a munkahelyén, adott esetben akár kérdezzen is rá!
Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezetői remélik, hogy felajánlásuk segítséget jelent abban, hogy a fővárosi intézményekben dolgozók gyermekei egy gondmentes, élményekkel teli hetet tölthessenek el a nyári időszakban.

Mit is tehetnék ehhez hozzá? Köszönjük a felajánlást, és sok-sok élményt kívánok a gyerekeknek!
Mi is kipróbáltuk már ezeket a fürdőket Spabook Fürdőtúra keretében. Mindegyik strandon remek helyen lesznek a csemeték, de személy szerint a Mr Spabook által kiosztott gyermekbarát strandfürdő címet a Csillaghegyi kapja meg a 2019-es tapasztalataink alapján.
További fürdős és wellness témákról értesülhetsz a csoportunkban, ahol azt is elmondhatod, hogy Te mit gondolsz 1-1 témáról. Van hírlevelem is, kizárólag értelmes és érdekes spa és utazás tartalmakkal, iratkozz fel az oldal alján!
Támogatásoddal hozzájárulhatsz, hogy további hasznos és egyre minőségibb tartalmakat tehessek közzé. Hálás köszönet érte, ha méltónak találod rá a Spabook-ot!