Új trend: Közel-keleti országok versengenek az egészségügyi turistákért

by Waterfan

A Közel-Kelet legújabb regionális versengésének semmi köze a politikához, vagy a diplomáciához. Míg a turizmus ipart az új koronavírus sújtja, addig néhány ország már a világjárvány utáni jövőt tervezi. Épül az egészségügyi turizmus a Közel-Keleten.

A régió országai egymással és persze távolabbi nemzetekkel is versenyeznek az orvosi (más néven egészségügyi) turisták bevonzásáért- derül ki The Jerusalem Post tudósításából.

Mi fán terem az egészségügyi turizmus?

Az egészség turizmusnak 3 típusát különböztetjük meg:

  • Gyógyturizmus (legnagyobb vendégkör): Magyarországon ez tipikusan a gyógyfürdők gyógyulási célú látogatását jelenti.
  • Wellnessturizmus (leginkább bővülő szegmens): Általában 1-1 hétvégére korlátozódik valamelyik wellness szállodában.
  • Orvosi turizmus, angolul medical tourism, magyarul más néven, ahogy fentebb is hívtam, egészségügyi turizmus: mindazon utazások, amelyek során az utazó saját döntéséből egészségügyi beavatkozáson vesz részt. A leggyakrabban igénybe vett formái a plasztikai és rekonstrukciós sebészet, a fogászati ellátás, az elektív – kardiológiai, szemészeti – műtétek, a fertilitást javító diagnosztikai vizsgálatok (IVF), valamint az ortopédiai rekonstrukciós műtétek. Az egészségturizmus összes típusa közül az egészségügyi turizmusban realizálódik a legmagasabb fajlagos költés.

Az orvosi turizmus évi 100-150 milliárd dollár forgalmat generáló üzlet.

Hogyan alakul az orvosi turizmus a Közel-Keleten?

Egészségügyi turizmus Közel-Kelet Izrael Jeruzsálem
Sander Crombach

A jeruzsálemi székhelyű Hadassah Gyógyászati Központ immáron fióktelep létrehozását is fontolgatja Dubajban, miután az Ábrahám Egyezmény szeptember 15-i aláírásával Izrael és az Egyesült Arab Emírségek közötti hivatalos kapcsolatot rendezték és új alapokra helyezték.

A Hadassah Orvosi Központnak Moszkvában már van fióktelepe, amely daganatos betegekre összpontosít, emellett kéréseket kaptak, hogy más országokban is hozzanak létre hasonló intézményeket, például Mexikóban.

Ze’ev Rotstein professzor, a Hadassah Orvosi Szervezet főigazgatója a The Media Line-nak ugyanakkor elmondta, hogy nem a külföldi terjeszkedés a legfontosabb prioritás, mert Jeruzsálemben, Izrael népe számára szeretné a legnagyobb értéket adni, függetlenül attól, hogy esetleg külföldön jövedelmezőbb lehetne a gyógyító üzlet.

Izrael a nemzetközileg elismert orvosi szakértelmére épít az egészségügyi turizmusban

Az izraeli orvosokat és kutatókat nagyra becsülik más országokban, és sok külföldi látogató az orvosok szakértelme miatt utazik a zsidó államba.

Izrael legnagyobb kórházi komplexuma, egyben a világ 10 legjobb kórháza közé sorolt Sheba Tel Hashomer Medical Center tudatosan is megpróbálja az egészségügyi turistákat a Tel Aviv melletti Ramat Gan campusára csábítani.

Julia Yusim, a Sheba nemzetközi gyógyturisztikai részlegének vezető marketingkoordinátora elmondta, hogy a legtöbb nemzetközi beteg onkológiai vagy kardiológiai ellátásra érkezik Izraelbe.

„Teljes ellátást kínálunk angolul és oroszul, és fordítási szolgáltatásokat is nyújtunk. Minden betegnek kijelölt koordinátora van, aki első számú, személyes kapcsolattartó pontként szolgál a Sébában töltött idő alatt.”

Julia Yusim, a Sheba marketingkoordinátora


A Booking Health blog szerint Izrael évente 500 millió dollárt termel az orvosi turizmusból.
Külföldi betegeinek 80%-a onkológiával kapcsolatos kezelést igényel.

Orvosi, avagy egészségügyi turizmus a Közel-Keleten: Jordánia és Törökország az élvonalban

Egészségügyi turizmus Közel-Kelet Jordánia Izrael
Ricardo Frantz

Orvosi turizmusban Izrael leginkább Európával versenyez, de a szomszédságában Jordániának is virágzó piaca van. Dr. Fawzi Al-Hammouri, a jordániai magánkórházak szövetségének elnöke szerint Jordánia évente átlagosan több, mint 250 000 külföldi beteget fogad.

E betegek többsége más arab országokból érkezik, például Szaúd-Arábiából, Irakból, vagy a palesztin területekről . A legkeresettebb kezelések közé tartozik a kardiológia, a sebészet és az ortopédia.

„Jordánia erőssége az egészségügyi szolgáltatások magas színvonalában rejlik, amelyek magasan képzett orvosokon, ápolókon, gyógyszerészeken, valamint a szolgáltatások versenyképes árán alapulnak.”

Dr. Fawzi Al-Hammouri

A jól felszerelt kórházak és a fejlett orvosi berendezések rendelkezésre állása biztosítja, hogy ne legyen várakozási idő.

Jordánia tervei között szerepel, hogy fogászati ​​ellátást és életmód-támogatást is nyújtson külföldiek számára. Fő versenytársa Törökország, amely robusztus egészségügyi turisztikai iparral is büszkélkedhet.

Törökország egészségügyi turistái főként Oroszországból, Kelet- és Dél-Európából, valamint a Közép-Kelet országaiból, például Szaúd-Arábiából és Katarból érkeznek.

A legnagyobb igény a hajátültetésre és más típusú plasztikai műtétekre mutatkozik a török szolgáltatóknál.

„Ezeknek a műtéteknek a költségei általában egyharmadát teszik ki annak, mint az európai klinikák esetében. Mindehhez, Törökország szolgáltatásainak minősége viszonylag magas ”

– mondta Hamim Moshtaghian, CEO ElCid Turismo.

Mindezek miatt sokan inkább repülőjegyet vásárolnak, szállást foglalnak és Törökországban végeztetik el a műtéteket, nem pedig a saját európai városukban vagy akár más arab országokban.

Törökország az orvosi turizmus egyik nyertese

Orvosi turizmus Közel-Kelet Törökország Jordánia Izrael
Sophie The Laya Yogis

Törökország helyzetét támogatja még az a tény, hogy az európaiak gyakran biztonságosabbnak tartják, mint a Közel-Kelet többi országát.

Törökország legfőbb, első számú riválisa a nemzetközi betegek körében India, Dél-Korea és Bulgária.

Dr. Murat Ustun, az isztambuli Bariatric Center vezető sebésze szerint a legtöbb európai páciens az Egyesült Királyságból, Németországból és Franciaországból érkezik, de Katarból és Kuvaitból is érkeznek gyógyulni vágyó vendégek.

A koronavírus-járvány ellenére úgy véli, hogy a törökországi orvosi turizmus fényes jövő előtt áll.

Paradox módon Törökország néhány gazdasági baja jótékony hatással van az egészségturisztikai szektorra, mert a hatalmas devizapiaci árfolyamválságban rendre rekord gyengére gyengülő török lírával egyre olcsóbbá válnak a kezelések a külföldiek számára.

Érdekelnek az utazós témák? Csatlakozz csoportunkhoz, ahol folyamatosan értesülhetsz szállás véleményekről, eseményekről és sok-sok utazós témáról is. Oszd meg másokkal is a hírt!

Mr Spabook
okl. turisztikai fejlesztési menedzser

Támogatásoddal hozzájárulhatsz, hogy további hasonló, hasznos tartalmakat tehessek közzé.

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Elfogadom Bővebben