Hszi Csin-ping kínai elnök javaslatot tett arra, hogy olyan QR-kód alapú mobilos rendszert vezessünk be, amely globális szinten támogathatná az utazások újraindulását azzal, hogy a kódból kiolvasható az utazók egészségügyi állapota.
Hszi Csin-ping a világ húsz legerősebb gazdaságát tömörítő G20-csúcstalálkozó online ülésén állt elő az ötletével – írta a Telex a BBC értesüléseire hivatkozva.
Kína már használja a QR kódos rendszert az utazások során
A kínai elnök elmondta, hogy Kínában már működik hasonló rendszer, amely a QR kódok formájában tartalmazza az utazók koronavírus tesztjeinek eredményeit és egészségi állapotuk adatait. Ezek alapján például gyors sávot (fast track lane) is tudnak biztosítani azok számára, akiknek érvényes negatív eredményei vannak.
A QR-kódos megoldás a nyilvánvalóan zseniális és univerzális használhatósága ellenére, pontosabban ebből eredő adatbázisok és adatkezelési mechanizmusok miatt nyomban kétkedőkre is talált: a kritikusok aggódnak az adatvédelem biztonságáért, egyes ellenzők szerint pedig politikai célú megfigyelésre is fel lehet használni a rendszert. Egy tweetben a Human Rights Watch ügyvezető igazgatója, Kenneth Roth óvatosságra intett a kínai elnök javaslata kapcsán. Szerinte az, hogy kezdetben az egészségre összpontosítunk, később könnyen trójai falóvá teheti a rendszert, amely szélesebb körű politikai ellenőrzésre és kirekesztésre is alkalmas lehet.
Most akkor használjuk a QR kódos globális rendszert, vagy sem?
Mr Spabook véleménye szerint érdemes lenne hallgatni a kínaiakra a folyamat szempontjából, és a technikai, adatvédelmi feltételeket, valamint a biztonsági kérdéseket pedig technikai oldalról kell garantálni. Ha a folyamat jó és életképes, akkor használjuk, de legyen megoldva az, hogy az adatok biztonságban legyenek. Lehet például szelektálni. Nem kell minden adatot tárolni, elegendő, ha van néhány dimenzió, kifejezetten a koronavírusra vonatkoztatva, például:
- Utolsó 1 évben elvégzett koronavírus tesztek időpontja és eredménye
- Utolsó 2 teszt helye, ideje, eredménye
- Védőoltás (ha lesz) beadásának helye, ideje
Ennél több adat már nem feltétlenül szükséges, de nyilván elképzelhető, hogy érdemes lehet még pár dimenziót rögzíteni egy ilyen globális rendszerben. Minden korábbi adat, amire az utazás szempontjából az adott napon már nincsen szükség, az pedig automatikusan törlődik. Valójában itt nem is az éppen aktuálisan tárolt adatokban rejlik a kisördög, hanem nyilvánvalóan az interface-ekben, amiken keresztül az adatok áramolnak. Vélhetően egyetlen komoly szereplő sem kívánja azt felvállalni, hogy olyan adatbázist üzemeltessen, amihez minden ország írási joggal fér hozzá. Van tehát kihívás a történetben, de maga az elképzelés ettől még előremutató.
Azt gondolom, hogy akkor, amikor a vízumaink elektronikus úton érkeznek, mobilon van a boarding pass és minden útlevél adatunk, akkor ez a néhány plusz adat már nem jelent érdemi kockázatot, ellenben lehetségessé teszi az utazást a bizonyítottan egészségesek számára, jelzi a szűrés szükségességét bizonyos esetekben, valamint korlátozza a potenciális fertőzöttek utazását.
Kínában zajlik már az élet, tehát ideje lenne belátnunk, hogy ők ott valamit jobban csinálnak, mint mi errefelé. Többször írtam már erről, például ebben a cikkben, meg az alatta lévőben is:
Mi a véleményed? Utaznál ilyen rendszer mellett? Mondd el itt!
Szállásokkal kapcsolatos véleményekről, utazós és fürdős eseményekről értesülhetsz a csoportunkban, várunk szeretettel.
Ha szerinted is érdemes tudni erről, akkor oszd meg a kis “f” jelre kattintva lentebb, hogy sokakhoz eljusson!
Biztonságos utat, sok élményt a nehézségek közepette is!
Mr Spabook
vendégélmény tanácsadó
Támogatásoddal hozzájárulhatsz, hogy további hasznos és egyre minőségibb tartalmakat tehessek közzé.