Koronavírus: katonai tevékenység zajlott a vuhani laborban – így látja az amerikai külügy jelentése

by Waterfan
koronavírus félresikerült katonai kísérlet lehet amerikai külügy jelentése

Trump elnök fia a Twitteren hozta nyilvánosságra azt az amerikai külügyi jelentést, amely szerint a vuhani laboratúriumban katonai kísérletek is folytak. Vizsgálatot követelnek annak tisztázására, hogy a koronavírus járvány kirobbanásának lehet-e ehhez köze. A linket követve valóban hivatalos, létező, kormányzati jelentés található.

Az amerikai külügy hivatalos jelentése a koronavírus kirobbanásának okairól

A nyilvános jelentés szerint a kínai hadsereggel együttműködésben is folytak kutatások a vuhani laboratúriumban (Wuhan Institute of Virology, WIV), idézem:

Annak ellenére, hogy a WIV civil intézményként mutatja be magát, az Egyesült Államok megállapította, hogy a WIV publikációk és titkos projektek terén együttműködött Kína hadseregével. A WIV a kínai hadsereg megbízásából legalább 2017 óta folytat minősített kutatásokat, beleértve a laboratóriumi állatkísérleteket is.

Fact Sheet: Activity at the Wuhan Institute of Virology

Miután Trump elnök lényegében összes fontos közösségi média csatornája le van tiltva, így ez a január 15-én közzétett jelentés – annak ellenére, hogy igen megrázó kijelentéseket tesz – lényegében nem jutott el a köztudatba. Trump elnök fia azonban – 9 órával e cikk közzétételét megelőzően – a saját profilján az alábbi szöveggel tette közzé, így a nemzetközi média is lassan elkezd beszámolni róla, ahogy az érdeklődés fokozatosan nő a téma iránt. A jelentés tényszerűen nem írja le, de végigolvasva felmerül a kérdés, hogy a hadsereggel való együttműködés során vajon milyen kutatások folytak a laborban?

A tweet szövege így szól: „Az Egyesült Államok kormányának oka van feltételezni, hogy a wuhani laboratóriumban dolgozó számos kutató 2019 őszén, még a járvány első azonosított esete előtt megbetegedett. ” Biztos vagyok benne, hogy ez valami TOTAL véletlen. A Kínai Kommunista Párt leplezte & az egész világ tudja.

Szó szerinti közlöm az amerikai külügy jelentését:

A Kínai Kommunista Párt (KKP) több mint egy éve szisztematikusan megakadályozza a COVID-19 járvány eredetének átlátható és alapos kivizsgálását, ehelyett óriási erőforrásokat szentel a csalásra és a dezinformációra. Közel kétmillió ember halt meg. Családjaik megérdemlik az igazság megismerését. Csak az átláthatóság révén lehet megtudni, mi okozta ezt a járványt, és hogyan lehet megelőzni a következőt.

Az amerikai kormány nem tudja pontosan, hol, mikor és hogyan terjedt el kezdetben az emberre a COVID-19 vírus – SARS-CoV-2 néven. Nem határoztuk meg, hogy a járvány fertőzött állatokkal való érintkezésből fakadt-e, vagy pedig egy kínai Wuhanban található laboratórium balesetének eredménye.

A vírus természetes úton, fertőzött állatokkal való emberi érintkezésből is kiindulhatott és természetes járványnak megfelelő módon terjedhetett. Alternatív megoldásként a laboratóriumi baleset hasonlíthat egy természetes járványra, ha a kezdeti expozíció csak néhány embert érint, és tünetmentes fertőzéssel jár. Kína tudósai olyan körülmények között kutatták az állati eredetű koronavírusokat, amelyek növelik a véletlenszerű és potenciálisan akaratlan expozíció kockázatát.

A KKP halálos megszállottsága a titoktartás és az ellenőrzés iránt Kínában és az egész világon a közegészség rovására megy. A tájékoztatóban korábban közzétett információk, a nyilvános forrású jelentésekkel kombinálva, három elemet emelnek ki a COVID-19 eredetével kapcsolatban, amelyek nagyobb vizsgálatot érdemelnek:

1. Betegségek a Wuhani Virológiai Intézetben (WIV):

  • Az amerikai kormánynak oka van feltételezni, hogy a wuhani laboratóriumban dolgozó számos kutató 2019 őszén, még a járvány első azonosított esete előtt megbetegedett, betegségük mind a COVID-19-nek, mind a gyakori szezonális betegségeknek megfelelő tünetekkel járt. Ez kérdéseket vet fel Shi Zhengli, a WIV vezető kutatójának azon nyilvános állításának hitelességével kapcsolatban, hogy a WIV munkatársai és hallgatói között „nulla fertőzés történt” a SARS-CoV-2 vagy a SARS-hoz kapcsolódó vírusok következtében.
  • A laboratóriumi véletlenszerű fertőzések számos korábbi vírusfertőzés kirobbanását okoztak Kínában és másutt, köztük egy 2004-es pekingi SARS-járványt, amely kilenc embert megfertőzött, és egyet megölt.
  • A KKP megakadályozta, hogy a független újságírók, nyomozók és a globális egészségügyi hatóságok interjút készítsenek a WIV kutatóival, beleértve azokat is, akik 2019 őszén voltak betegek. A vírus eredetének bármilyen hiteles vizsgálatának tartalmaznia kell ezekkel a kutatókkal készített interjúkat és teljes körű dokumentációkat a korábban be nem jelentett betegségükről.

2. Kutatás a WIV-nél:

  • Legalább 2016-tól kezdődően – a COVID-19 kitörése előtti megállás (/szünet) jele nélkül – a WIV kutatói kísérleteket végeztek RaTG13-mal, a denevér koronavírussal, amelyet a WIV 2020 januárjában a SARS-CoV-2-hez legközelebbi mintaként azonosított (96,2 % hasonló). A WIV a 2003-as SARS-járvány után a nemzetközi koronavírus-kutatás fókuszpontjává vált, és azóta állatokat, köztük egereket, denevéreket és pangolinokat vizsgált.
  • A WIV nyilvános nyilvántartást vezet a kiméra vírusok fejlesztésére irányuló „funkciónyereség” kutatásáról. De a WIV nem volt átlátható vagy következetes a COVID-19 vírushoz leginkább hasonló vírusok – köztük a „RaTG13” – tanulmányozásával kapcsolatban, amelyről 2013-ban a Yunnan tartományi barlangból vettek mintát, miután több bányász meghalt SARS-szerű betegségben.
  • A WHO nyomozóinak hozzáférést kell biztosítani a WIV denevérekkel és más koronavírusokkal kapcsolatos – COVID-19 járvány kitörése előtti – munkáihoz. Alapos vizsgálat részeként teljes körű elszámolással kell rendelkezniük arról, hogy a WIV miért módosította, majd távolította el az online nyilvántartásokat a RaTG13-mal és más vírusokkal végzett munkájáról.

3. Titkos katonai tevékenység a WIV-nél:

  • A titoktartás és a nyilvánosságra hozatali tilalom Pekingben szokásos gyakorlat. Az Egyesült Államok hosszú évek óta nyilvánosan aggodalmát fejezi ki Kína múltbeli biológiai fegyverekkel kapcsolatos munkája miatt, amelyet Peking a biológiai fegyverekről szóló egyezményből fakadó egyértelmű kötelezettségei ellenére sem dokumentált, sem bizonyíthatóan nem szüntetett meg.
  • Annak ellenére, hogy a WIV civil intézményként mutatja be magát, az Egyesült Államok megállapította, hogy a WIV publikációk és titkos projektek terén együttműködött Kína hadseregével. A WIV a kínai hadsereg megbízásából legalább 2017 óta folytat minősített kutatásokat, beleértve a laboratóriumi állatkísérleteket is.
  • Az Egyesült Államoknak és más adományozóknak, akik a WIV-ben finanszírozták vagy együttműködtek a civil kutatásban, joguk és kötelezettségük van annak eldöntésére, hogy kutatási finanszírozásunkat eltérítették-e titkos kínai katonai projektekre a WIV-en.

A mai nyilatkozatok csak a felszínét kaparják annak, ami még mindig rejtve van a COVID-19 kínai eredetével kapcsolatban. A COVID-19 eredetének bármilyen hiteles kivizsgálása teljes és átlátható hozzáférést igényel a wuhani kutató laboratóriumokhoz, beleértve létesítményeiket, mintáikat, személyzetüket és nyilvántartásaikat.

Miközben a világ folytatja a harcot ezzel a járvánnyal – és amikor a WHO nyomozói több mint egy év késedelem után megkezdik munkájukat, a vírus eredete továbbra is bizonytalan. Az Egyesült Államok továbbra is mindent megtesz a hiteles és alapos vizsgálat támogatása érdekében, többek között azzal, hogy átláthatóságot követel a kínai hatóságok részéről.

Spabook vélemény: Fentiek alapján sok kérdés felmerül, amiket ki kell vizsgálni. A konteóhívők (összeesküvés rajongók) nyilvánvalóan azonnal rá fognak ugrani, ahogy korábban is tették már elég sok képtelen felvetéssel kapcsolatban is. Azt azonban nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a világ vezető hatalmának hivatalos kormányzati oldalán jelent meg ez az anyag. Mi azt innen nem fogjuk tudni eldönteni, hogy katonai kísérletek nyomán történt-e ami történt, a vizsgálatok mindenképpen szükségesnek látszanak, mert túl sok a bizonytalanság és a kínzóan megdöbbentő kérdés.

Mit keres ez a történet egy turizmussal, utazással, fürdőkkel foglalkozó portálon?

Akik régóta követnek, tudják, hogy rendszeresen beszámolok Távol-keleti témákról, a térség rajongója vagyok és igyekszem követni az ott zajló eseményeket. Egy ilyen horderejű, Kínát érintő anyag nem maradhat figyelmen kívül egy olyan utazós oldalon, ami a térség turizmusáról rendszeresen beszámol, például ilyen cikkek formájában:

A másik pedig, hogy a koronavírus a 2020-2021 és a következő évek turizmusának alapvető meghatározója. Minden, ami a témában történik, az közvetlenül kapcsolódik a turizmushoz, mert az egész iparág ennek a vírusnak köszönheti a jelenlegi tragikus állapotát és a jövőbeli beláthatatlan kilátásait.

Mr Spabook

Támogatásoddal hozzájárulhatsz, hogy további érdekes és minőségi tartalmakat tehessek közzé.

Ez is érdekelhet

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Elfogadom Bővebben