A Radisson szállodalánc adományozást indított a libanoni robbanás károsultjainak megsegítésére

by admin
Radisson rewards Bejrút robbanás Libanon

A Radisson törzsvásárlói programján keresztül lehetővé tette, hogy közvetlenül segítsünk a tragikus robbanásban földönfutóvá lett libanoniaknak.

Augusztus 4-én Libanon fővárosát szinte mindent elsöprő robbanás rázta meg, amikor a kikötőben tárolt 2750 tonna ammónium-nitrát (magyarul műtrágya), ismeretlen okból tüzet fogott és felrobbant. Ennek nyomán 300 000 ember vált hajléktalanná. Az eset részleteiről Wikipedia bejegyzés is született, a BBC-n pedig előtte-utána képgalérián láthatjuk a következményeket. Ezek enyhítésében kíván segíteni a válság miatt egyébként igencsak megtépázott svéd szállodalánc.

Radisson rewards program – jótékony célra mehetnek a pontok

Radisson Rewards program pontok
Egyebek mellett ilyenekre lehet költeni a pontokat

Az egyik kedvenc törzsvendég programom a Radisson Rewards, mert viszonylag értékes pontokat ad, már sikerült vele ingyen megszállnom 4 csillagos helyen. A neves svéd szállodalánc most megszervezte, hogy a pontgyűjtő programjukban résztvevő törzsvendégeik a meglévő pontjaik ellenértékét pár kattintással felajánlhassák két libanoni segélyszervezet számára:

Szoktunk látni hasonló akciókat légitársaságoktól is, akik a mérföldeket konvertálják át dollárba és azt utalják át valamilyen segélyszervezetnek.

Másik hasonló kezdeményezés, amikor a fedélzeten közvetlenül pénzt gyűjtenek kis borítékokba és ezzel lehet például környezetvédelmi célokat támogatni. Ez utóbbi esetben nehezebben megfogható, hogy mi is történik valójában a felajánlott adományokkal, de azért bízhatunk benne, hogy jó helyre kerülnek.

Nemrég írtam arról, hogy egy magyar, Indonéziában élő egyetemista lány is jótékonysági akciót indított, ha úgy érzitek, van lehetőségetek támogatni, akkor olvassátok el és keressétek meg, már 1000 forint is érezhető segítség az adott környezetben.

Ha szeretnél a turizmushoz kapcsolódóan érdekességekről értesülni, akkor iratkozz fel hírlevelemre, illetve köszönöm, ha megosztod és segíted, hogy még több emberhez juthasson el ez a lehetőség.
Szívesen látunk wellness-utazós csoportunkban is.

Jó utat, sok élményt!
Mr Spabook
címlap fotó: saját

Támogatásoddal hozzájárulhatsz, hogy további hasznos és egyre minőségibb tartalmakat tehessek közzé. Hálás köszönet érte, ha méltónak találod rá a Spabook-ot!

Ez is érdekelhet

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Elfogadom Bővebben