Budapest vörös besorolást kapott ma több országtól is, íme a lista

by admin
Németország Hollandia Ciprus Belgium beutazási szabályok karantén

Budapest vörös, Magyarország többi része pedig részben vörös, részben narancssárga besorolást kapott ma, többek között Belgium, Ciprus, Hollandia és Németország szigorított velünk szemben.

Görögország: kötelező PCR teszt, de karantén még nincsen

2020. 09. 18- tól a Magyarországról repülőgéppel érkezőknek  – az eddig is kötelező PLF kitöltése mellett – a beutazástól számított 72 óránál nem régebbi negatív PCR tesztet kell bemutatniuk. Az intézkedés egyelőre 2020. 09. 30- ig van érvényben.

Mindeközben, magyar nyár: 32%-os visszaesés a vendégek számában, olvasd el ezt is, érdekes!
Ha érdekel a turizmus, csatlakozz csoportunkhoz!

Németország karantén szabályai magyaroknak:

A Magyarországról Budapestről(! itt az eredeti forrás, csak a fővárosra írja) Németországba utazóknak házi karanténba kell vonulniuk, és emellett értesíteniük kell a helyi egészségügyi hivatalt, valamint 3 napon (72 órán) belül koronavírus-tesztet kell készíttetniük. Negatív lelet esetén az egészségügyi hivatal elrendelheti a karantén feloldását, viszont október 1-jétől a karantént leghamarabb az 5. nap után lehet majd feloldani negatív eredmény esetén is!

Hollandia karantén szabályairól külön cikket is írtam:

Hollandia 2020. szeptember 15-től Budapestet a jelenlegi helyzet miatt narancssárga kategóriába („csak feltétlenül szükséges utazás”) sorolta. A magyar fővárosból Hollandiába érkezőknek tíz napra karanténba kell vonulniuk. A rendelkezés értelmében a karanténkötelezettség nem vonatkozik azokra, akik Magyarország más részein voltak és egyenesen a Liszt Ferenc repülőtérről utaznak be Hollandiába.

Belgium karantén szabályai Magyarországról beutazás esetén:

A belga külügyminisztérium módosította országbesorolásait a Belgiumba történő beutazás szempontjából: Budapest szeptember 18-án 16 órától piros besorolást kap. Magyarország többi része továbbra is narancssárga besorolású marad. A piros besorolás következtében a Budapestről Belgiumba történő beutazásra az alábbi legfontosabb szabályok irányadók:

A Belgiumba történő beutazás előtt mindenkinek ki kell töltenie egy online űrlapot (Passenger Locator Form), amelyen beszámol a beutazást megelőző tartózkodási helyeiről. A Budapestről Belgiumba érkezők, amennyiben 48 óránál hosszabb időt szándékoznak Belgiumban tölteni, 14 napos karanténkötelezettség alá esnek, és vírusteszten kell részt venniük.-A karanténkötelezettség saját szálláson teljesíthető.-Tesztre egyénileg kell jelentkezni.A tesztre kötelezettek elektronikus úton azonosító kódot kapnak, amelyet a tesztelés helyén be kell mutatni. A Belgiumban egészségbiztosítással rendelkezők számára a teszt díját a belga biztosító visszatéríti.-A tesztelés, illetve egyéb indokolt esetben (pl. orvosi vizsgálat, alapvető szükségleti cikkek vásárlása idejére) elhagyható a karantén. Magyarországra visszatérés vagy külföldre történő továbbutazás céljából a karantén elhagyható annak lejárta előtt is.-A Belgiumba történő beutazás után legalább 9 nappal, illetve az első teszt elvégzése után legalább 5 nappal újabb tesztet kell végeztetni.-Amennyiben a két teszt eredménye negatív, elhagyható a karantén.

Magyarország többi része Budapesten kívül a Belgiumba történő beutazás szempontjából narancssárga besorolásban maradt, ez alapján a belga hatóságok javasolják a 14 napos önkéntes karantén betartását, és a tesztelést, de nincs kötelezettség sem a tesztelésre, sem a karanténra vonatkozóan.

A beutazást megelőzően viszont továbbra is kötelező az elektronikus űrlap (Passenger Locator Form) kitöltése, melyben nyilatkozni kell a beutazás előtti 14 nap külföldi tartózkodásának részleteiről. A belga hatóságok szankcionálhatják az űrlap kitöltésének elmulasztását. Az űrlap a következő címen érhető el angol, francia, holland és német nyelven: https://travel.info-coronavirus.be/fr/public-health-passenger-locator-form

Ciprus is a legkockázatosabb országok közé sorolta Magyarországot

A “C” kategóriába sorolt országok magasabb kockázatúnak számítanak, mint az „A” és „B” csoportba soroltak. Az ebbe a kategóriába tartozó országokból érkezők esetében csak a szigeten élő ciprusi állampolgárok és családtagjaik  (külföldi házastársaik, kiskorú gyermekeik, szüleik), valamint a Cipruson jogszerűen tartózkodó lakosok és a Bécsi Egyezmény alapján jogosultak belépése engedélyezett. A belépés további feltétele, hogy a következő platformon 14 nappal az utazás megkezdése előtt speciális belépési engedélyt igényeljenek: https://cyprusflightpass.gov.cy/en/special-permission

Aki a „Cyprus Flight Pass” iránti kérelmet nem elektronikus formában tölti ki, vagy anélkül érkezik a szigetre, az vagy 300 eurós büntetésre számíthat, vagy pedig a hatóságok visszafordítják a kiindulási országba.

A „C” kategóriába tartozó országokból érkezőknek önköltségen a 14 napos karantén időszak vége előtt 48 órával molekuláris COVID-19 tesztet kell elvégeztetniük. A laboratóriumi eredményről szóló igazolást a monada@mphs.moh.gov.cy e-mail címre kell megküldeni. A karantén a 14. napon ér véget, ha a megismételt laboratóriumi vizsgálat eredménye negatív.

Az összes Európai Uniós országra vonatkozó, aktuális szabályokat ebben a cikkben frissítem folyamatosan:

Támogatásoddal hozzájárulhatsz, hogy további hasznos és egyre minőségibb tartalmakat tehessek közzé. Hálás köszönet érte, ha méltónak találod rá a Spabook-ot!

Szállásokkal kapcsolatos véleményekről, utazós és fürdős eseményekről értesülhetsz a csoportunkban, várunk szeretettel. Ha hasznosnak gondolod az infót, oszd meg itt.
Hozzászólásod, véleményed is érdekel, ne tartsd magadban!

Biztonságos utat, sok élményt a nehézségek közepette is!
Mr Spabook
vendégélmény tanácsadó
forrás: Konzuli Szolgálat információi

Ez is érdekelhet

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Elfogadom Bővebben