Szarvasi fürdő: 1,5 milliárd forintos fejlesztés valósul meg

by Waterfan
Szarvasi fürdő fejlesztés Szent Klára Gyógyfürdő Szarvas

Ma délelőtt Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese és Babák Mihály szarvasi polgármester közösen jelentették be egy online sajtótájékoztató keretében, hogy a Szarvasi Szent Klára Gyógyfürdő 1,5 milliárd forintos fejlesztés keretében újul meg és bővíti szolgáltatásait.

1,5 milliárdos fejlesztés a Szarvasi Szent Klára Gyógyfürdőben

A bejelentésről video közvetítés készült, amit itt mutatok is, alatta pedig összefoglaltam a lényeget azoknak, akik csak rövidebben futnák át a lényeget.

A szarvasi önkormányzat 125 millió forintos forrást kap arra, hogy elkészíttethesse a megvalósíthatósági tanulmányt, a műszaki terveket, lebonyolíthassa a közbeszerzést és finanszírozza a projektvezetés díját.

A tervezett beruházás részeként 3 db szabadtéri medencét építenének, élmény elemekkel és kiszolgáló létesítményekkel kiegészítve. Az élménymedencében 2 db csúszda valamint sodróvizes medence részt, valamint jakuzzis ülőrészt terveznek kialakítani. A gyermek medencében gyermekjátékok és bébi csúszda szolgálja majd a gyermekek szórakozását.

– áll Dankó Béla országgyűlési képviselő bejegyzésében

Nagyon jók Szarvas város környezeti adottságai, sok a turisztikai attrakció; 2010-hez képest megháromszorozódott a szálláshelyek száma, míg a vendégek száma meghatszorozódott – mondta a képviselő és hozzátette, hogy fontos lenne a meglévő fürdőt fejleszteni, hiszen az sem méretében, sem szolgáltatásaiban nem a turisták, hanem a helyiek igényeinek kiszolgálására lett tervezve. A mostani fejlesztés eredményétől azt várja, hogy a szállások jobban ki lesznek használva, a szezon meghosszabbodhat.

Gyógyászati központ lesz a szarvasi fürdő

A századfordulón eredetileg tisztasági fürdőnek épült a létesítmény, amely már régóta jelen van a városlakók életében. A 40-45 fokos termálvíz egyben gyógyhatású is, jól lehet hasznosítani mozgásszervi megbetegedések esetén.

Babák Mihály, Szarvas polgármestere ezek mellett elmondta, hogy:

  • a fürdő fejlesztése mellett
  • megújul a régi sörkert egyik pavilonja
  • kotrással bővítik a 30 kilométer hosszú, vízisportra alkalmas Körös-holtágat.
  • A környező településekkel összefogva kerékpáros turizmusra is lehet építeni.

A létesítményt az új fejlesztési beruházás keretében 3 darab szabadtéri medencével kívánják bővíteni, amelyek minden korosztályt kiszolgálnának. Terveznek továbbá csúszdát és Jacuzzi-s pihenőrészt is. Az elképzelések alapján készül majd egy sodróvizes medence, valamint épül egy üveghíd is.

Számomra végtelenül szimpatikus módon elhangzott az is, hogy nagyobb figyelmet kívánnak szentelni az ifjúsági turizmusnak és a külföldről érkező vendégeknek. A gyógyfürdő mellett szeretnének új szálláshelyeket is építeni, de ezekhez egyelőre még befektetőt keresnek.

Békés megyében 3 fürdő: Szarvas, Gyomaendrőd és Gyula fejlesztését is bejelentették a közelmúltban

Ezekről néhány nappal ezelőtt részletesen is beszámoltam, aki lemaradt, most pótolhatja és képbe hozhatja magát a történésekkel:

Érdekelnek a fürdős és wellness hírek? Akkor gyógyfürdős csoportunk Neked szól! Élménybeszámolók mellett szakmai háttérről is találsz infókat, valamint eseményekről is értesülhetsz.

Mr Spabook
vendégélmény tanácsadó
okl. turisztikai fejlesztési menedzser

Támogatásoddal hozzájárulhatsz, hogy további hasznos tartalmakat tehessek közzé.