A Danubius Hotels sikeres nyarat zárt

by Kassay Tamás

A Danubius Hotels saját statisztikái és közleménye alapján a magyar utazók idén nyáron a szállodai, tóparti, teljes körű kiszolgálást választották, sőt, sokan még ősszel is pihenni terveznek.

Vidéken sikeres nyarat zárt a Danubius Hotels, beigazolódott az előzetes májusi közvéleménykutatásuk eredménye. Budapesten főként az eseményturizmus hozta a számokat. Indul a Danubius Őszi Élményszüret, a várakozások bíztatóak: sokan foglalnak az őszi időszakra, a gasztronómiai és kulturális programokat, vagy a wellness pihenést választva.

„Ugyan a nyár közepétől lassan, fokozatosan megindult a turizmus, de a főváros nehezebb helyzete idén nyáron is fennállt, még a közelében sem vagyunk a korábbi évek forgalmának. Budapest idegenforgalma hagyományosan 80-90%-ban kitett a nemzetközi turizmusnak. A júniusi nyitások után a Forma1 hozott először magasabb foglaltságot.  Augusztusban már több külföldi érkezett a fővárosba, ahol átlagosan 50-70%-os foglaltsággal üzemeltethettük szállodáinkat. Az augusztus 20-ai hétvégén néhány budapesti szállodánk már teltházas volt, ekkor fogadtuk a legtöbb hazai vendéget: arányuk a szokásos 10%-ról a 30%-ra emelkedett. Az őszi foglaltság is reményt keltő, bár országosan még messze elmarad a korábbi évekétől”

– mondta Gál Judit, a Danubius Hotels marketing és kommunikációs igazgatója.

További részletek és némi statisztikai adatok az Utazás Hírek cikkében olvashatók.

Ha érdekelnek az utazás világának precíz hírei, csatlakozz a Turizmus hírek csoportjához.
Ha útleírások, szállás vélemények érdekelnek, akkor vár a Wellness, Utazás, Élmények csoport, sőt, Hírlevelünkre is feliratkozhatsz.