Nem létezik jó vagy rossz út a randevúzáshoz, hiszen egy társkereső élmény meglehetősen szubjektív lehet. Azonban érdemes szem előtt tartani bizonyos objektív szempontokat is, ha az igazit keressük.
Az egyik ilyen, hogy ne alapozzunk mindent a legelső benyomásra. A párkapcsolati szakértők és pszichológusok szerint, aki minden találkozás alkalmával arra a bizonyos kezdeti szikrára vár, nagyobb eséllyel marad hosszabb távon egyedül. Ezért az egyöntetű és magától értetődő javaslat erre nézve az, hogy gondolkodjunk el rajta, hogy bizonyos esetekben talán érdemes élnünk egy második randi lehetőségével.
Nem szabad elfelejtenünk, hogy időbe telik, amíg két társkereső fél között ki tud alakulni egy bizalmas, minőségi kapcsolat. Ez ugyanis nem olyan dolog, ami egyik napról a másikra történik. A mindent feledtető szikra hiánya nem jelenti azt, hogy a vonzalmunk nem növekedhet idővel a másik személy irányába.
A vonzalom kialakulásának folyamata
Természetesen ennek kulcsponti tényezője, hogy van-e bármilyen nyomós érvünk arra, hogy ne akarjunk második találkozót. Ha a lelkünk mélyén érezzük, hogy teljes mértékben ütközik minden kettőnk között, és egyáltalán nem tudja felkelteni az érdeklődésünket a másik személy, netán az értékrendjében, a kommunikációjában találunk valami erősen kivetni valót, akkor nem kell nyomást éreznünk egy második randival kapcsolatban. Inkább fogalmazzunk úgy, hogy legyünk nyitottak és vizsgáljuk meg komplex módon az első találkozást, és ne csupán a felszínes első benyomás szemüvegén keresztül ítéljünk.
Sok társkereső nő és férfi gondolja azt, hogy az a bizonyos kezdeti szikra az összeillőségre utal, egyfajta hirtelen jött bizonyosságot ad arról, hogy a másik az igazi. Ha azonban reálisan akarjuk látni a dolgokat, az a kezdeti szikra inkább pusztán projekció és fellángolás, ami abszolút a saját vágyaink kivetülése. Ahelyett, hogy erre helyeznénk a hangsúlyt a társkereső folyamatokban, inkább szánjunk időt egymás megismerésére, és törekedjünk az érzelmi intimitás kialakítására tartalmas beszélgetéseken keresztül. A legelső találkozás alkalmával nem kapunk valódi, teljes képet a másik személyiségéről. Éppen ezért minél többet fedezünk fel a másik emberből, ez az élmény annál nagyobb meglepetést hozhat magával.
Gyakran hallani azt is, hogy valaki azt mondja: nem igazán a zsánerem, nem ezt a típust kedvelem. Ha a szívünkre tesszük a kezünket, kijelenthetjük, hogy mindannyiunknak van valamilyen formában ideálja, de ha túlságosan ragaszkodunk az említett „típus fogalmához, az korlátozhat bennünket abban, hogy nyitott szívvel ismerkedjünk és észrevegyük azokat a személyeket is, akikkel talán nagyon boldogok lehetnénk együtt.
Hogyan tudunk felszabadulni társkeresés során?
Tehát, ha van egy alapvonzalom, és igazán felszabadultan érezzük magunkat a másik fél társaságában, akkor próbáljuk meg félretenni a berögzült gondolatainkat. Ha nem vagyunk biztosak abban, hogy szívesen elmennénk-e menni egy második randevúra, akkor érdemes részletesen átgondolni az első találkozás minőségét utólag is. Vegyük át most kicsit kívülről nézve a közös élményt: élveztük a beszélgetést és jól szórakoztunk? Ha ezekre a kérdésekre igennel tudunk felelni, akkor van rá esély, hogy kellemes meglepetés érhet minket a második randevún is.
Azoknak, akik elmélyült, hosszan tartó kapcsolatokat keresnek, hagyniuk kell, hogy az a bizonyos tűz idővel épüljön ki, ne pedig olyan lánggal égjen, ami hamar el is alszik. Győződjünk meg arról, hogy a másik személy valóban megért minket, és mi is így .érzünk vele kapcsolatban.
Egy második randevú a kommunikáció további fejlesztésére is lehetőséget teremt . Az első találkozás alkalmával általában mindkét fél zavarban van, nem tudja még teljes mértékben önmagát adni és ilyenkor gyakrabban esik szó felszínes beszédtémákról. A második alkalom lehetőséget ad arra, hogy mélyebb beszélgetéseket folytassunk, és jobban megismerjük egymás hobbiját, szenvedélyét, preferenciáit, értékrendjét.
Ha online társkereső által keressük szívünk választottját, akkor egy potenciális jelölt esetében érdemes minél hamarabb személyes találkozásra sort keríteni. Ha pedig egy Exkluzív Társkereső Iroda révén lépünk rá a boldogság útjára, akkor a kezdetekől lehetőséget kapunk arra, hogy randipartnerünkkel minőségi időt töltsünk együtt.