Családi kedvezményekkel, kibővült szaunaparkokkal és éjszakai nyitvatartással bővül a fürdők és strandok kínálata. – derült ki a Magyar Fürdőszövetség főtitkárával, Balogh Zoltánnal készült podcast interjúból, amely itt meg is hallgatható:
BGYH
Drágul a fürdőbelépő a Zsigmondy klubkártyával rendelkezők számára Budapesten
A Zsigmondy Klubkártya kiváltásával a tulajdonosa egy évre jelentős kedvezményre tesz szert a Széchenyi, Gellért és Rudas fürdőkbe. Az elharapózó rezsiköltségek és infláció egyetlen ellenszere eddig a budapesti történelmi fürdőkbe szóló Zsigmondy Klubkártya volt, amellyel mindössze fix 3500 forintért lehetett látogatni az egyébként 10 ezer forint körüli helyeket. A változás nem érinti sem a bérletek, sem pedig a pénztárban kapható jegyek díjszabását.
A koronavírus, majd az energiakrízis után idén a magas infláció nehezítheti a fürdők helyzetét Magyarországon – nyilatkozta Kun Miklós, a Gyulai Várfürdő Kft. ügyvezető igazgatója a Trend FM-nek.
A rezsiválság margójára: pályázat nyílt a Csillaghegyi fürdő energetikai fejlesztésére
Ahogy arról néhány hónapja beszámoltunk, a rezsiválság a Csillaghegyi fürdőt sem kímélte. Ennek hatására számos, a fürdő különböző egységeit érintő korlátozás bevezetésére kényszerült a komplexum vezetése.
A rezsiválság árnyékában sok fürdő és wellness szálloda kényszerült csökkenteni szolgáltatásait. A budapesti fürdők közül részleges korlátozást jelentett be a Széchenyi fürdő és a Csillaghegyi fürdő is. A bejelentések sorához most a Paskál fürdő csatlakozott, de nem azzal, amit a legtöbben vártak volna.
A Csillaghegyi fürdő tájékoztatta látogatóit, hogy sajnos az energiaválság okozta helyzet a családok kedvelt fürdőjét is érinti. A jó hír az, hogy a Csillaghegyi fürdő nem zár be, ellenben bizonyos korlátozásokat kényszerültek bevezetni, hogy a működést fenn tudják tartani.
A rezsiköltségek drasztikus emelkedése elsöprő erővel csap le mindenhol, különösen a nagy energiaigényű iparágakban, mint például a turizmus-vendéglátás. Számos hotel jelentette már be, hogy bezár a téli hónapokra, és fürdők sokasága zárta le 1-1 medencéjét, vagy éppen az egész létesítményt. A Széchenyi fürdő is döntött arról, hogyan működik tovább. Frissítés 10.03-án 20:00-kor: a világhírű Miskolctapolcai Barlangfürdő és a miskolci fürdők mindegyike bezár.
Csúszik a Gellért szálló felújítása, ezért a vele műszaki szempontból szervesen összekapcsolódó, bár jogilag külön egységként működő Gellért fürdő felújítására is később kerül majd sor, és nem zár be augusztus végén.
2022-ben Budapest zöld szíve, a Margitsziget ad otthont az Irodalom Éjszakája június 1-3. között tartandó rendezvénysorozatának, amelynek során a világirodalmi paletta sokféle árnyalatát felvonultató szövegek a Vígszínház színművészeinek előadásában kelnek életre.
Kedvezményes fürdő- és strandhasználat nyugdíjasoknak és gyermekeknek
Együttműködést írt alá Borosné Szűts Ildikó, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója,
valamint dr. Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere. A két fél ezúttal a gyermekek mellett a nyugdíjasoknak szeretne kedvezni, hiszen meggyőződésük, hogy az úszás és a gyógyvizes fürdők szerepe ebben a korosztályban kiemelt fontosságú az egészség (és a fiatalság) megőrzése érdekében.