Május 31-én rendezik meg Budapesten, a Puskás Arénában az UEFA Európa Liga döntőt, amelyre szurkolók tízezrei fognak érkezni, elsősorban repülővel. A Budapest Airport a hatóságokkal közösen hónapok óta készül a mérkőzéssel összefüggő repülőtéri folyamatok gördülékeny kezelésre, a csapatok, a VIP járatok és a várhatóan több tízezer szurkoló fogadására.
Budapest
Pünkösd vasárnap (május 28.) egy különleges, egyedi élményprogramnak ad otthont a Leányfürdő, ugyanis az ország legszebb öltözőjével büszkélkedő gyógyvizes termálfürdőben kerül megrendezésre a soron következő Fürdőtúra. A több éves múlttal büszkélkedő rendezvény járt már a Gellért, a Széchenyi, a Pesterzsébeti, a Csillaghegyi, valamint a Veli bej fürdőkben is és most először látogat el Leányfalura.
A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. nyílt eljárásban pályázatot írt ki a Szent Lukács Gyógyfürdő energetikai fejlesztésére. A pályázat április 11-én nyílt meg.
A Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér és a Deák Ferenc tér közt közlekedő reptéri buszjárat áprilistól 100E Airport Express néven szállítja az utasokat – tájékoztatta kedden a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-t.
Új közvetlen járatokat indít Budapestről az AirConnect légitársaság
Kedden két új közvetlen járatot is indít Budapest felé az AirConnect román légitársaság, amely ezzel párhuzamosan március 27. hétfőtől több belföldi járatot is indít több erdélyi városba a román fővárosból – írta a társaság közleményére hivatkozva hétfőn az Agerpres, amiről az MTI számolt be.
Te is bejuthatsz az Aquaworld Mastercard Lounge-ba ha ilyen kártyád van
Az Aquaworld Mastercard Lounge 2022. novemberétől várja a különlegességre vágyó vendégeket. A prémium zóna az eredeti tervek szerint 2023. május 31-ig fog működni. Mostantól sokkal könnyebb bejutni, mint eddig, mutatjuk, milyen bank- illetve hitelkártya szükséges hozzá.
Március 15-e Budapesten, ahogyan még sosem láttuk – a fővárosi programoknak a Városháza park ad otthont
Budapest már az 1848-49-es forradalom és szabadságharc ideje alatt is sokszínű város volt, a harcokban lakói példátlan összefogásról tettek tanúbizonyságot, ki-ki a saját lehetőségeihez mérten tett hozzá a forradalom ügyéhez. Emlékezzünk meg hétköznapi hőseinkről, inspiráljuk a 21. századi nyüzsgő főváros társadalmi csoportjait, közösségeit, mutassuk meg, hogy az együttműködés még szélsőséges helyzetekben is lehetséges és előremutató. Budapest 150. évfordulóján az idei márciusi 15-i ünnepre a Budapest Brand nZrt. több szempontból is különleges eseményekkel készül a Városháza parkban.
Zakatol az életünk, állandó a zaj, nagy a tömeg. Jó időben a közkedvelt kirándulóhelyek legtöbbször kiteszik a megtelt táblát, rossz időben pedig lássuk be, nem sokszor opció a természetjárás.
Hamarosan első születésnapját ünnepli a BudapestGO, a BKK mobilos applikációja. Az évfordulót különleges akcióval ünnepli a vállalat: február 14-én egész nap 150 forintos szüliNAPIjeggyel utazhatsz a BKK járatain. Különösen jó alkalom ez vidékiek, illetve kocsival közlekedők számára, hogy felfedezzék a fővárost és kicsit turisták legyenek a saját városukban.
A Danubius Hotels kötelékébe tartozó, idén 110 éves Radisson Blu Béke Hotel gasztronómiai és kulturális eseményekkel – hétfogásos vacsoraestek, angol teadélutánok és szállodai geocaching – várja a jubileum alkalmából, 4 hónapon keresztül a nagyközönséget.