Május 31-én rendezik meg Budapesten, a Puskás Arénában az UEFA Európa Liga döntőt, amelyre szurkolók tízezrei fognak érkezni, elsősorban repülővel. A Budapest Airport a hatóságokkal közösen hónapok óta készül a mérkőzéssel összefüggő repülőtéri folyamatok gördülékeny kezelésre, a csapatok, a VIP járatok és a várhatóan több tízezer szurkoló fogadására.
légiközlekedés
Hiába volt jegye, nem engedték felszállni a repülőre. A bíróság a légitársaságnak adott igazat
Számos légitársaság játszadozik úgy a jegyárakkal, hogy a retúrjegyeket olcsóbban adják el, mint az egy irányba szólókat. A Lufthansa egyik utasa csúnyán pórul járt, amikor megpróbált spórolni, mert nem ismerte a jogait. Hiába volt jegye, felszállás helyett a bíróságon találta magát, ahol aztán a pert is elveszítette. Jogi rovatunkat, amelyekben érdekes utazós jogi eseteket dolgozunk fel, a D.A.S. Jogvédelmi Biztosító támogatja, hogy a Spabook olvasói ne kerüljenek hasonló helyzetbe.
Az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács és az Európai Parlament kedd este ideiglenes politikai megállapodásra jutott azzal kapcsolatban, hogy növeljék a fenntartható üzemanyagok – például a fejlett bioüzemanyagok vagy a hidrogén – elterjedését a légiközlekedésben. – jelentette az MTI.
Új promóciós kampányt indít „Repülj el tavasszal” címmel a Budapestről naponta több járatot közlekedtető AirSerbia. A kampány lehetővé teszi az utasok számára, hogy kedvezményes áron vásároljanak jegyeket a légitársaság hálózatában elérhető számos úti célra.
Az Emirates 2 bérelt repülővel kezdte, mára a pilótáik 40%-a több mint egy évtizede repül náluk
Az Emirates a pilóták világnapját ünnepli, ennek alkalmából a népszerű légitársaság megosztott néhány érdekességet a pilótáik életéről. Az Emirates pilóták 40 százaléka már több mint 10 éve dolgozik az arab légitársaságnál.
2023. május 1-jétől Kam Jandu veszi át a Budapest Airport Zrt. vezérigazgatói posztját a Kanadába távozó jelenlegi vezérigazgatótól, Chris Dinsdale-től. Kam Jandu 2009-ben csatlakozott a vállalathoz; az elmúlt 14 évben – egyéves megszakítással – szaktudásával folyamatosan támogatta a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér fejlődését.
A csomagokat előző nap veszik át a városban – előre megbeszélt helyen – és a célállomáson kapják vissza az utazók. Ezt az új szolgáltatást vezette be a bécsi reptér és az Austrian Airlines osztrák légitársaság – mostantól házhoz mennek az utasok csomagjaiért Bécsben. A szolgáltatás díja függ a csomagok számától és az átvétel helyétől.
Koktélt követelt, ledobták az első osztályról az utast felszállás előtt
Az American Airlines egyik utasa hisztit rendezett, amiért nem kapta meg a koktélját az első osztályon felszállás előtt. A balhézás közben belekötött az egyik légiutas-kísérőbe, ezért végül rendőrök szállították le a gépről és előállították a férfit.