A pünkösdi hétvégén újra kinyitnak Miskolc szabadtéri fürdői, amelyeket a Miskolci Fürdők Kft. októberben a rezsiválság miatt kénytelen volt bezárni – közölte Miskolc önkormányzata.
Miskolc
Nyugodtan kijelenthetjük, hogy hétvégén Miskolc vált az ország központjává kulturális és kikapcsolódási értelemben mindenképpen. Szemet gyönyörködtető, óriási tömeget vonzott a hosszú – néha hányattatott – múltra visszatekintő miskolci Kocsonyafesztivál 2023-ban.
A miskolctapolcai Barlangfürdőben január 9-én karbantartás miatt üzemszünet kezdődött. Akkoriban olyan pletykák röppentek fel, amely szerint a Barlangfürdő bezár és lehetséges, hogy nem is fog újra kinyitni. Akkor a Spabook szakportál részéről kategorikusan álhírnek neveztük az összes ilyen megjelent hírt, a mai döntés alapján pedig meglátásunk beigazolódott.
Szokásos éves karbantartás miatt vasárnaptól január végéig zárva tart a Miskolctapolcai Barlangfürdő. A teljes újranyitás feltételeiről a január 19-i közgyűlésen szavaznak majd a város képviselői, de a szándék egyértelmű: szeretnék mielőbb újranyitni a Barlangfürdőt a karbantartás után.
Felrobbantotta az utazás és fürdőzés iránt érdeklődő olvasók üzenőfalait az a hír, amelyet az országos sajtó a Boon.hu (Borsod Megye Online) lapjától vett át, több kevesebb pontossággal, kontextusból kiragadva, a tényeket pedig le nem ellenőrizve. A Barlangfürdő nem zár be, csupán karbantartási üzemszünet lesz 2 hétig. Az, hogy ezután esetleg nem nyit ki újra, semmi más mint hangulatkeltő újságírói spekuláció. Bízom abban, hogy azok a felületek, amelyek átvették a hírt, az alábbiakat is le fogják közölni. Így lenne korrekt.
Miskolc a csúcsra tör: Michelin ajánlások után az Év Kilátója és az Év Turistaháza cím is a városba került
Éppen tegnap számoltam be arról, hogy Miskolc kiemelkedően sok Michelin ajánlást kapott a világhírű értékelő programban, most újabb sikerről írhatok: Az Év Kilátója címet a Zsófia-kilátó nyerte, amely Miskolc-Lillafüreden található. A közeli Fehérkőlápa Turistaház pedig az Év Turistaháza elismerésben részesült.
Fröccsfesztiválra érkeztem a buongiornóktól Olaszországból. Miskolc a fesztiválok városa és Magyarország Svájca lehetne, ha megkapná azt a törődést, amit megérdemel… de ne szaladjunk előre, a lényeg az, hogy ezen a hétvégén van a 16. Fröccsfesztivál az Avasi Pincesoron.
Az éves karbantartási munkák befejezését követően február 1-jétől újra fürödhetünk az európai hírű Miskolctapolca Barlangfürdő medencéiben. Az Ellipsum Strand szintén továbbra is nyitva lesz, az Ellipsum élményfürdőben viszont most következik a karbantartás, lássuk a részleteket!
1956 úgy indult, mint a többi év: érkezett a nyár, a forróság, az emberek strandoltak, jól érezték magukat, ahogyan a kor sajátosságait kényszerűen elfogadva a maga természetességében élvezni lehetett az életet. Volt ugyan benne egy kis pezsgés, a szó átvitt értelmében. Sokaknak volt nagyon elege, míg nem a nyári strandolások után érkezett az ősz és elsöprő erővel, felszabadító érzésekkel robbant 1956. október 23-án.