A Vallettai Kulturális Ügynökség (Valletta Cultural Agency) november 25. és december 31. között rendezi meg a főváros karácsonyi programját Valletta főterein és utcáin, míg a karácsonyi fények és díszek januárban is megmaradnak. A látogatókat a Parlament mellett élő karácsonyfa, Krisztus születését ábrázoló bölcső és jászol valamint különféle családi programok várják ünnepi hangulatban.
program
Számos gasztroprogrammal várja a turistákat Horvátország ősszel. Dubrovnikban Michelin-csillagos séf nevével fémjelzett vacsorával készülnek, míg a közeli Eszéken, a vidéki vendéglátást kedvelők kóstolhatják meg a helyi ízeket, Opatija-ban pedig az édesszájúakat várja a Csokoládé Fesztiválon.
Idén először rendezik meg a kerékpárosbarát hétvégét, amelyhez már több száz szálláshely és vendéglátóhely csatlakozott különféle kedvezményekkel, amelynek keretében több százezer magyar bringást várnak. Az eseményt a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) szervezi a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet támogatásával és szeptember 16-án és 17-én országszerte vehetnek részt rajta a bringások.
Repülőtér éjszakája – Különleges programokkal készül a ferihegyi repülőmúzeum
Éjszakai reptérlátogatás, repülős talkshow, különleges repülőtéri járművek és oldtimerek, pályaválasztási foglalkozások és bemutatók, valamint szabadtéri mozi is várja a látogatókat szombaton, a Repülőtér éjszakáján Budapesten, a ferihegyi Aeropark repülőmúzeumban.
Analog Balaton, Platon Karataev és Aranyakkord egy kis zalai faluban: egy hét múlva kezdődik a Margófeszt
Augusztus 10. és 12. között zenészek, írók, költők és slammerek töltik meg a Keszthely és Hévíz közelében található Szentgyörgyvár utcáit és tereit a háromnapos Margófeszten. A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Főváros program legnyugatibb csatlakozott településén a látogatók felfedezhetik Zala megye természeti, kulturális és gasztronómiai értékeit, miközben közel 50 zenei és irodalmi program közül válogathatnak a kis település életébe csöppenve.
Avasi Kvaterka: egy falat Miskolc, egy korty Bükk 2023. augusztus 5-én
Ismét megrendezik az egyre népszerűbb és igazán hangulatos Avasi Kvaterkát, amit ajánlok mindenki figyelmébe. A miskolci Avasi Pincesoron egész nap jó hangulatban, finom borokkal várják a látogatókat.
Csaknem negyvenezer diák utazhat külföldre a 2022-2023-as tanévben a Határtalanul programnak köszönhetően – közölte a Belügyminisztérium hétfőn az MTI-vel.
Hamarosan elstartol a 10. Everness Fesztivál, a tudatosság ünnepe, amelyet 2023. június 20-26. között rendezik Siófokon. A fesztivál életében fontos mérföldkőnek számító esemény ezúttal több mint 300 programmal, 7 napon át tartogat felejthetetlen élményeket kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Színpadra lép Pál Feri, Laár András, Soma Mamagésa és rengeteg elismert előadó.
Március 15-e Budapesten, ahogyan még sosem láttuk – a fővárosi programoknak a Városháza park ad otthont
Budapest már az 1848-49-es forradalom és szabadságharc ideje alatt is sokszínű város volt, a harcokban lakói példátlan összefogásról tettek tanúbizonyságot, ki-ki a saját lehetőségeihez mérten tett hozzá a forradalom ügyéhez. Emlékezzünk meg hétköznapi hőseinkről, inspiráljuk a 21. századi nyüzsgő főváros társadalmi csoportjait, közösségeit, mutassuk meg, hogy az együttműködés még szélsőséges helyzetekben is lehetséges és előremutató. Budapest 150. évfordulóján az idei márciusi 15-i ünnepre a Budapest Brand nZrt. több szempontból is különleges eseményekkel készül a Városháza parkban.
Hévízi Tófürdő holdfényfürdőzésre várja a vendégeket szeptember 24-én, este 19.00 – 22.00 óra között, amely idén az első és egyben utolsó esti fürdőzési lehetőség lesz a hévízi tavon. A holdfényfürdőzés estéjén különleges programban lehet része annak, aki ellátogat a tóra.