Számos kiváló hazai termálfürdő és strand sorakozik a kínálatban, jobbnál jobb szolgáltatásokat nyújtva. Most bemutatunk egyet közülük, ahol a legszélesebb közönség számára is teljességgel garantált a kikapcsolódás, legyen szó idősebb vagy fiatalabb korosztályról, gyógyulni vagy szórakozni vágyókról, vagy éppen kisgyermekes családokról. A Spabook megbízott nagycsaládos tesztelői három kicsi gyermekkel vágtak neki első 5 fős mini nyaralásuknak, így egyelőre a határon túl nem merészkedtek, hiszen ez egy teszt volt nem csak a kiválasztott üdülőhely és szállás, de maga a család részére is. Az ő beszámolójuk következik.
vélemény
Más megvilágításba helyezem a többi portálon „drasztikus”, „komoly”, „jelentős” jelzőkkel illetett áremelési tervet, amelyet a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH), a Fővárosi Közgyűlés következő ülésére benyújtott üzleti terve alapján írt meg a Napi.hu. Manapság divat rettenetesen felháborodni és klikkvadász címeket adni, ebben a Spabook nem kíván részt venni, viszont jogos kritikákat mindig meg fog fogalmazni. Lássuk, miről is van szó!
Bombaként robbant ma, hogy a kormány ismét lemondta a már többször lemondott külföldi nyelvtanulási programot a koronavírus járvány okozta bizonytalanságra hivatkozva. Véletlen egybeesés is lehet, hogy 755 milliárd(!) forintos megszorítást jelentett be a kormány 2021 decemberében, amelynek része volt az is, hogy a 2019–2027 közötti idegen nyelvi stratégia megvalósítására szánt 30 milliárd forintot teljesen elveszik.
Jóga foglalások, technológia és fenntarthatóság: a turizmus címszavai 2022-ben
Ian Bell, az RSM UK utazási vezetője és Tim Robinson, az RSM UK utazási szakértője fogalmazta meg azokat az utazási trendeket, amelyek 2022-ben várhatóan meghatározóak lesznek.
A Ferihegyi Repülőtér 2035-re karbonsemlegessé szeretné tenni működését
Október végén 15. alkalommal rendezték meg a Greenairport találkozót a budapesti repülőtéren a Budapest Airport szervezésében. A repülőtér üzemeltetője a fenntarthatósági partnertalálkozón ismertette, hogy keményen dolgozik rajta, hogy a jelenlegi 2050-es céldátumnál akár 15 évvel korábban, 2035-re nullára csökkentse a szén-dioxid kibocsátását.
Kiállok Utazómajom véleménye mellett, aki ezt a cikket ihlette és újra felhívom a figyelmet a hiteles, utazáshoz értő, szakmai oldalak követésének fontosságára a tömegmédia kikerülhetetlensége mellett. A Tények Plusz műsorában jelent meg egy riport, amely erőteljesen sugallja azt, hogy komoly szigorítások következnek és mostantól úgy érdemes készülni, hogy Európán belül jó ideig vége az eddig megszokott nyaralgatásoknak. Ez így a jelenleg publikus információk alapján nem igaz!
A vasárnapi tragikus, eddigi hírek szerint 8 halálos áldozatot követelő, M7-es autópályán történt buszbaleset kapcsán egyelőre kevés hivatalos információ van, viszont néhány megjelent hír olyan pontatlanságokat tartalmaz, ami miatt most ezeket a sorokat meg kell írnom.
Tájékoztatjuk Önöket, hogy az Evezős út Augusztus 2. és Augusztus 20. között az EFOTT fesztivál miatt ideiglenesen lezárásra kerül. A Velencéhez tartozó félsziget Sukoró irányából lesz megközelíthető
Sztrájk a magyar légi irányítóknál: kormányrendeletben tiltották be a veszélyhelyzet végéig
A hétfő esti Magyar Közlönyben megjelent egy új kormányrendelet, amely rövidre zárta a légi irányítók sztrájk elképzeléseit, legalábbis a veszélyhelyzet végéig. A sztrájk betiltásával kapcsolatos felháborodás egyik oldalról érthető, a másikról viszont nem, nézzük meg mi is történt pontosan!