Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

15. Panyola Feszt 2021

2021.08.06. @ 14:00 - 2021.08.07. @ 22:00

2000 HUF
Panyolafeszt 2021 augusztus Panyola

Idén ünnepli 15 éves születésnapját a PanyolaFeszt. A Magyar Fesztivál Szövetség által minősített rendezvényen idén a zenéé, táncé, színházé lesz a főszerep 2021. augusztus 6 és 8 között.

Fergeteges hangulatot kínálnak a nagyszínpadon a Bohemian Betyars, Dánielfy Gergő és az Utazók, Pankastic!, Szeder és még sokan mások. Idei újdonság, hogy megnyílik a Folkporta a Széles Gyula Kiállító és Kézművesház udvarán, ahol folyamatosan néptánc, népzene csoportok várják a hagyományokat kedvelő vendégeket. Fellép a Bordó Sárkány, Csipkés Zenekar, Hajdú Táncegyüttes… közben szatmári ízeket kóstolhatnak táncház és népzene kíséretében. A porták újra kinyílnak és változatos programokkal várják a fesztiválozókat, többek között színházi csemegével. Csákányi Eszter- Akit az istenek szeretnek című élő koncertje, magáról és a női lélek megannyi arcáról mesél, a Déryné Program Cseh Tamás Estjével ígér értékes perceket a kultúra kedvelőinek. A Pulyasarok ebben az esztendőben is hatalmas kavalkáddal, sok-sok élménnyel várja a gyermekeket. A Csupa-Csoda Interaktív Játékpark, a Magyar Hagyományőrző Faművesek gazdag kiállításai, foglalkoztatói, a kovácsmester bemutatói, illetve egyéb kézműves foglalkozás szórakoztatja és köti le a picik figyelmét. Továbbá feledhetetlen perceket ad a jól ismert Vojtina Bábszínház és a Tintaló Társulás előadásai. Ebben az évben a környezetvédelem fontos szerepet kap, megjelenik a Repohár használata, amely remek környezetbarát eszköz is egyben. Valamint a PET Kupa a fesztivállal szintén egy időben kezdi el a Tisza-menti folyómedrek tisztítását. Panyola már jó pár éve fontos állomása ennek a közösségeket egybe kovácsoló civil kezdeményezésnek. A sport kedvelői Kerékpártúrán fedezhetik ismét a vidék nevezetességeit. Újra lesz Palaj-party a Tiszán, portaprogramok, kiállítások, kézművesek utcája, panyolai pálinkakóstoló és főzdelátogatás, hagyományos szatmári ételek, számos izgalmas kulturális esemény a 15 éves PanyolaFeszten.

Részletek

Kezdés:
2021.08.06. @ 14:00
Vége:
2021.08.07. @ 22:00
Összeg:
2000 HUF
Esemény kategória:
Honlap:
https://panyolafeszt.hu/

Szervező

Panyola

Helyszín

Panyola
Szilvorium Tanya 1
Panyola, 4913 Magyarország
+ Google Térkép
View Helyszín Website

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Elfogadom Bővebben