Október 29-én ünnepelte az egymilliomodik vendégéjszaka elérését, ezzel ismét megerősítve helyét Magyarország vezető fürdővárosai között Hajdúszoboszló – tudta meg a Spabook.net. A jeles alkalmat a Hungarospa Aqua-Palace Élményfürdő Szörfépületében tartották, ahol a jubileumi vendégeket is köszöntötték.
vendégéjszaka
A turizmus lendülete szeptemberben sem tört meg, hiszen 1,6 millió vendég összesen 3,8 millió vendégéjszakát töltött el a hazai turisztikai szálláshelyeken. A vendégek száma 8,3, a vendégéjszakáké 5,6 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakát – tudta meg a Spabook.net a KSH legfrissebb jelentéséből.
Az európai turizmus soha nem látott magasságokba emelkedett 2024-ben: az Európai Unióban megdőlt minden eddigi rekord, hiszen a vendégéjszakák száma először lépte át a 3 milliárdos határt. Az Eurostat friss adatai szerint az uniós szálláshelyeken töltött éjszakák száma 2,7%-kal nőtt 2023-hoz képest, ezzel új mérföldkőhöz érkezett az ágazat – tudta meg a Spabook.net.
Annak ellenére, hogy a gazdasági növekedés az utóbbi időben megtorpant, Ausztria turizmusa továbbra is szárnyal. A Statistik Austria előzetes adatai szerint az idei év első nyolc hónapjában 116 millió vendégéjszakát regisztráltak, ami 0,3 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. Ez az elmúlt több mint 50 év legmagasabb értéke, ami azt mutatja, hogy a turizmus az ország egyik legerősebb gazdasági pillére maradt.
Idén augusztusban közel 2,8 millió vendég töltött el 7,3 millió vendégéjszakát a magyarországi turisztikai szálláshelyeken – tudta meg a Spabook.net a KSH legfrissebb jelentéséből. Ez 5,2%-os vendégszám- és 3,1%-os vendégéjszaka-növekedést jelent az előző év azonos hónapjához képest.
Az idei év első hat hónapjában minden eddiginél több éjszakát töltöttek el a turisták az Európai Unió szálláshelyein – értesült róla a Spabook.net. Az Eurostat friss adatai szerint összesen 1,3 milliárd vendégéjszakát regisztráltak az év első felében, ami 29 millióval több, mint 2024 azonos időszakában. Ez 2,3%-os növekedést jelent, és új rekordot állít fel az év első felére vonatkozóan. De rekordot döntött a második negyedév eredménye is, mutatjuk a részleteket.
2025 júliusában a turisztikai szálláshelyeken közel 2,5 millió vendég mintegy 6,7 millió vendégéjszakát töltött el – tudta meg a Spabook.net a KSH legfrissebb jelentéséből. A vendégek száma 1,9%-kal több, a vendégéjszakáké 1,4%-kal kevesebb volt az egy évvel korábbinál. 2025. január–júliusban a turisztikai szálláshelyekre érkezett belföldi vendégek száma 2,1, a külföldieké 11%-kal meghaladta az előző év azonos időszakit.
2025 júniusa nem csupán a nyári szezon kezdetét jelentette, hanem fellendülést is a magyar turizmusban – tudta meg a Spabook.net a KSH legfrissebb jelentéséből. A tájékoztató szerint a turisztikai szálláshelyek forgalma nőtt tavaly júniushoz képest, ami főként a pünkösdi hosszú hétvégének, a külföldi érdeklődés élénkülésének és a hazai vendégek növekvő utazási kedvének köszönhető. A legnagyobb növekedést Szeged produkálta, amit valamiért a belföldi turisták felfedeztek maguknak.
Májusban 1,7 millió vendég közel 3,9 millió vendégéjszakát töltött el Magyarországon
2025 májusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,7 millió vendég közel 3,9 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 3,5, a vendégéjszakáké 1,9%-kal volt több az egy évvel korábbi eredményhez képest – tudta meg a Spabook.net a KSH legfrissebb jelentéséből.
2025 áprilisában a magyarországi turisztikai szálláshelyek vendégforgalma számottevően nőtt, főként a húsvéti hosszú hétvége hatására. A KSH friss adatai szerint 1,4 millió vendég összesen 3,4 millió vendégéjszakát töltött el a kereskedelmi, magán- és egyéb szálláshelyeken, ami 17, illetve 16%-os növekedést jelent az egy évvel korábbi eredményhez képest – tudta meg a Spabook.net a KSH legfrissebb jelentéséből.
