Egy falu, amelyet egykor a víz rombolt, most épp a víz által épül újjá: Szatmárudvari, a Szatmárnémetitől csupán néhány kilométerre, a Szamos folyó partján fekvő község 24 millió eurós beruházás keretében épülő modern, termálvizet hasznosító élményfürdővel készül új fejezetet nyitni a település életében – értesült róla a Spabook.net a kronikaonline.ro beszámolójából.
Szatmárudvari új, 800 fő befogadására alkalmas élményfürdőjét egy elhagyott állatfarm helyén húzzák fel

„Nem akármilyen projektről van szó, hanem olyanról, amely lebontja a határokat Udvari és a szatmáriak között. Örülnék, ha mindenhol, ahol termálvíz van, ilyen turisztikai infrastrukturális projekteket valósíthatnánk meg.”
– hangsúlyozta Marcel Boloș európai beruházásokért felelős miniszter a beruházásról szóló szerződéskötés alkalmával.
Szatmárudvari élményfürdőjének 10 millió eurós vissza nem térítendő támogatását az unió biztosítja. A fennmaradó összeget a község saját forrásból és kölcsönből teremti elő. A kölcsönt az első években nem kell majd törleszteni, annak visszafizetése csak az élményfürdő megnyitása után kezdődik.
A terveket Dumitru Pop polgármester vezényli, aki több mint két évtizede irányítja a közel 5500 fős községet. „A község turisztikai fejlesztése, szintlépése minden pénzt megér” – fogalmazott a polgármester.
Termálvíz, napelemek, családi kikapcsolódás Szatmárudvari új élményfürdőjében
Az élményfürdő – a tervek szerint – nem csupán a kikapcsolódás modern központja lesz, hanem a fenntarthatóság mintapéldája is. A hőenergiát saját termálvízből nyerik, az elektromos áramot pedig napelemek biztosítják, amelyekkel a parkoló tetejét is lefedik.
Szatmárudvari új komplexuma alagsorral, emeletes medencetérrel, beltéri csúszdákkal, kültéri pihenőrészleggel és gyermekvilággal is készül, hogy minden korosztály számára élményt nyújtson télen és nyáron is.

A beruházás különösen emblematikus annak fényében, hogy az 1970-es árvíz Szatmárudvarit sújtotta leginkább
A Szamos medre az árvíz során néhol 15 kilométer szélessé vált, elpusztítva egész falurészeket, köztük Kakot és Etényt. A község korábbi központját gyakorlatilag eltörölte a víz, helyét új utcahálózattal építették újjá.
„Ahol egykor az árvíz rombolt, ma új lehetőségek épülnek” – emlékeztetett Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke, aki a beruházást a közösség önmagát újjáépítő erejének szimbólumaként értelmezi.
A Szatmár megyei fürdőtérkép kiemelkedő szereplője lehet Szatmárudvari új élményfürdője
Szatmár megyében jelenleg csak Szatmárnémetiben található hasonló élményfürdő, emellett megvan az uniós finanszírozás a mintegy 37 millió euróból megépítendő tasnádi aquapark megvalósítására is.
Szatmárudvari fürdője már most különleges pozíciót foglal el: történelmi jelentősége, természeti adottságai és fenntartható megoldásai miatt kiemelkedhet a régió turisztikai kínálatából. A fürdő várhatóan négy éven belül nyithatja meg kapuit.
A fürdők világának inspiráló híreiért csatlakozz csoportunkhoz, kövess Instán és TikTok-on is, iratkozz fel hírlevelünkre!
