kedvenc spanyol úti célok magyarok körében

Új spanyol úti célok hódítanak a magyar utazók körében

by Polisor Bettina

A magyar utazók számára hosszú ideig Barcelona jelentette a mediterrán álomvárost, az őszi szünet alatt azonban jól látszott, hogy egyre többen keresik a kevésbé zsúfolt, mégis ugyanolyan napfényes és izgalmas spanyol úti célokat – tudta meg a Spabook.net.

A foglalási statisztikák szerint Alicante és Málaga már a top tíz legnépszerűbb város közé kerültek, és Valencia is egyre határozottabban rajzolódik ki a magyarok térképén

A Kiwi.com adatai alapján mindhárom város jóval nyugodtabb, mint Barcelona, gasztronómiai és kulturális kínálatuk viszont bőven felveszik vele a versenyt

A számok magukért beszélnek, míg Barcelona továbbra is őrzi első helyét, Alicantéba 82,5 százalékkal többen repültek, mint tavaly, Málagába pedig 6,2 százalékkal nőtt a foglalások száma. A trend egyértelmű, a magyar utazók a katalán főváros vibráló forgataga mellett egyre inkább azokat a napsütötte tengerparti városokat is keresik, ahol lassabb a ritmus, kevesebb a turista, és közelebb érezhetik magukat a valódi spanyol életérzéshez.

Mindhárom város közvetlen járattal elérhető Budapestről, a téli hónapokban pedig kellemes 17–20 °C-os nappali hőmérséklet, kék égbolt és hamisítatlan mediterrán nyugalom várja az utazókat. Lássuk, miért váltak ilyen népszerűvé!

Valencia – paella, tengerpart és futurisztikus kultúra

Valencia egyszerre modern és hagyományos. A tengerparti sétányok, a széles strandok és a napsütéses teraszok tökéletesen megférnek a város futurisztikus ékköve, a Művészetek és Tudományok Városa mellett. Novemberben is kellemes, 17–20 °C-os nappali hőmérséklet várja az utazókat.

A Turia-park, a kiszáradt folyómederből kialakított zöld oázis kilenc kilométeren át kígyózik a városon keresztül – tökéletes hely biciklizésre vagy egy délutáni piknikre. A Mercado Central színes forgataga pedig maga a gasztronómiai paradicsom: a paella illata, a friss tengeri herkentyűk és a helyi sajtok garantáltan rabul ejtik az érzékeket.

A naplemente legszebb helye kétségkívül a Malvarrosa-strand – novemberben még a tenger is kellemesen langyos, így akár egy rövid fürdésre is csábít.

Alicante – mediterrán lassulás lélegzetelállító kilátással

Guadalest mesebeli vidéke

A Costa Blanca gyöngyszeme, Alicante azok számára ideális úti cél, akik a tengerparti pihenést egy pezsgő, élhető város atmoszférájával ötvöznék. Novemberben is 18–20 °C körüli nappali hőmérséklet és rengeteg napsütés várja az ide látogatókat.

A város fölé magasodó Santa Bárbara vára kihagyhatatlan, innen nyílik Alicante egyik legszebb panorámája, a háttérben a csillogó tengerrel. A tengerparti Explanada de España ikonikus pálmafás, mozaikköves sétánya pedig tökéletes hely egy délutáni fagyira vagy kávéra.

A Postiguet városi strand novemberben is kellemes meglepetést tartogat, sokszor még napozni és akár csobbanni is lehet. Aki egy kis kirándulásra vágyik, annak mindenképp ajánlott Guadalest mesebeli vidéke, ahol a hegyek közé épült falu csendje és panorámája igazi lelki feltöltődést nyújt.

Málaga – a város, ahol Picasso született és ahol a tél is tavasz

Málaga az a hely, ahol az andalúz kultúra, a tengerparti lazaság és a gazdag művészeti örökség egyetlen könnyed élménnyé áll össze. Itt a tél valójában enyhe tavasz, hiszen 18–20 °C-os nappali hőmérséklet, vakító napsütés és élénk városi élet vár mindenkit.

A mór Alcazaba erőd és a Gibralfaro-kilátó egyszerre kínál történelmi mélységet és lélegzetelállító panorámát. A művészetbarátok számára a Museo Picasso Málaga kötelező program, hiszen több mint kétszáz műalkotást őriz a világhírű művésztől – nem véletlenül, hiszen itt született.

Decemberben a Calle Larios karácsonyi fényárban úszik, a Muelle Uno modern tengerparti negyede pedig éttermeivel és butikjaival tökéletes egy esti sétára.

A turizmus világának inspiráló híreiért csatlakozz csoportunkhoz, kövess Instán és TikTok-on is, iratkozz fel hírlevelünkre!