Hosszabb szünet után újranyitott a főváros egyik emblematikus belvárosi étterme. Az Apostolok Étterem több mint 120 éve meghatározó eleme Budapest gasztronómiai, kulturális és kulináris világának.
A Kígyó utca 4–6. szám alatt működő vendéglátóhely története 1902–1903-ra nyúlik vissza, amikor Förster János megnyitotta az „Apostolok”-hoz címzett sörözőt a Schmahl Henrik által 1894-ben tervezett házban. A hely már ekkor különleges hangulatával tűnt ki: a félhomályos bokszokkal, a fülkék fölé faragott apostolfejekkel és a jellegzetes házirenddel, amely így szólt:
„Csend és józanság. Nyitva reggel 9-től este fél n-ig.”
A századfordulón Budapest sörkultúrája látványosan fejlődött. A sörivás a polgárság kedvelt elfoglaltságává vált, az éttermek pedig versengtek a gyárak szimpátiájáért. Az Apostolok külön megállapodást kötött a Pilseni sörgyárral, később pedig olyan különlegességeket kínált, mint a Löwenbräu vagy a híres Szent Benno sör – amely akkoriban az országban kizárólag itt volt elérhető.
A vendéglő fénykora az 1920–30-as évekre esett. Krúdy Gyula is megörökítette írásaiban a hely egyedi atmoszféráját: „a hűvös bolthajtások alatt égő lámpák világánál, a tizenkét apostol fülkéiben még azok is sört ittak, akik máskor soha nem szokták ezt tenni”.
A mai vendégtér kialakítása az 1913-as átépítéshez köthető. Gattaringer Oszkár bútorai, Bartolfy János fafaragásai, Schillinger Vilmos burkolatai és Szabó Kálmán mozaikjai mind eredeti pompájukban láthatók, az étterem pedig 1973 óta műemléki védelem alatt áll.

A frissen újranyitott Apostolok Étterem belső tere ma is őrzi eredeti szellemiségét: a fafaragások, a boltívek és az ikonikus apostolos fülkék ugyanúgy a hely hangulatának alapkövei, mint több mint egy évszázada. Az étterem ismét azt a miliőt idézi fel, amely generációk számára tette legendássá, miközben a mai vendégek kényelmét is szem előtt tartja.
A látogatók több újdonságra is számíthatnak: belvárosi teraszra, mindennapos élő zenére és modern fényárra, amelyet a történelmi enteriőrbe illesztett üvegfalak teremtenek meg.
Az étlap a magyar konyha jól ismert klasszikusaira épül, olyan fogásokkal, amelyek évtizedek óta az Apostolok névhez kapcsolódnak. A gulyásleves, a roston sült kacsamáj kakukkfüves rosé körtével és pirított vajas kaláccsal, a marhapörkölt sztrapacskával vagy a somlói galuska mind helyet kaptak az összeállításban.
