Kuba hosszú ideje külön helyet foglal el a világ térképén, na persze nem földrajzi értelemben, hanem képzeletben. Egy ország, amelyet sokan időutazásként élnek meg, ahol az utcák, a járművek, a zene és az életritmus egy másik korszakot idéznek. Ez a kép évtizedeken át stabilnak tűnt, és sokan adottságként tekintettek rá, ám a venezuelai beavatkozás után komolyan felmerül annak a lehetősége, hogy a szigetországot is eléri a változás szele. Aki szeretné olyan formában látni és megtapasztalni, ahogyan az előző évtizedekben megismerhettük, az szerintem ne sokáig halogassa a kubai utazást.
Kuba vajon meddig marad az a romantikus, de elmaradott ország, aminek megismertük?
Aki ma Kubába utazik, még mindig azt az országot látja, amely hosszú évtizedek óta ugyanaz, 40-50-60 éves kocsik, elavult technológia, éppen döcögő telekommunikációs szolgáltatások, hiánygazdaság. Ugyanakkor egyre több jel utal arra, hogy ez a helyzet megváltozhat.
A venezuelai helyzet alakulása világossá tette, hogy Latin-Amerika újra a nagyhatalmi érdekek metszéspontjába került, és az események gyorsasága azt is megmutatta, milyen rövid idő alatt változhat meg egy ország mozgástere. Ebben a folyamatban meghatározó szerepet játszik Marco Rubio, az Egyesült Államok külügyminisztere, akinek családi története Kubából indul, szülei ugyanis onnan menekültek el az Egyesült Államokba, így ez az életrajzi adat komoly politikai kontextust sugall.
Ha mellé tesszük, hogy Kuba energiaellátása elsősorban fosszilis alapokra épül, döntően a venezuelai olajszállításokra, amely a venezuelai gazdaság összeomlása után elapadt és évek óta problémát okoz, a helyébe belépő mexikói és orosz olajszállítmányok hektikusak, és az energiaválság a kubai mindennapok meghatározó részévé vált áramkimaradások, üzemanyaghiány, ellátási zavarok formájában, akkor adja magát a lehetőség, hogy amennyiben a venezuelai olajkitermelés újra stabilizálódik, Kuba mozgástere bővülhet. Ez viszont csak olyan módon történhet majd meg, ami kizárja a jelenlegi rezsim további működését.
Miközben a látogatók Kubát időutazásként érzékelik, a helyiek egészen más tapasztalatokat élnek meg. A kubai emberek nagy türelemmel és méltósággal alkalmazkodnak egy olyan mindennapi valósághoz, amely kívülről sokszor romantikusnak látszik, belülről viszont folyamatos lemondással, nagy szegénységgel jár. A turisták élménye és a helyiek hétköznapjai ritkán találkoznak, és az a kényelem, amelyet a látogatók természetesnek vesznek, gyakran hiányként jelenik meg a másik oldalon.
Aki a 20. századi Kubát szeretné látni, annak most még van lehetősége erre, kérdés, hogy meddig. Szerintem a változás elindult és a közeljövőben bekövetkezhez.
