30 euróra emelnék a velencei belépődíjat, az idegenforgalmi adó is növekedhet - Spabook
Velence korlátozás turizmus

30 euróra emelnék a velencei belépődíjat, az idegenforgalmi adó is növekedhet

by Kassay Tamás

Velence 2027-től véglegesítené az egynapos turisták számára bevezetett belépődíj rendszerét, és a jelenlegi 5–10 euróról akár 30 euróra is emelheti a díjat a legforgalmasabb napokon. A városvezetés szerint a jelenlegi összeg már nem tartja vissza érdemben a látogatókat – tudta meg a Spabook.net az MTI közleményéből.

A velencei önkormányzat 2027-től állandóvá tenné az elmúlt években kísérleti jelleggel működő belépődíjat, és jelentősen emelné annak összegét. Michele Zuin, Velence költségvetésért és adóügyekért felelős tanácsnoka szerint a jelenlegi, naptól és a foglalás időpontjától függően 5 vagy 10 eurós díj már nem tölti be megfelelően eredeti funkcióját.

A rendszer elsősorban azokat az egynapos látogatókat érinti, akik a legforgalmasabb időszakokban szállásfoglalás nélkül keresik fel Velence történelmi központját. A cél kezdettől az volt, hogy a díj segítségével mérsékeljék a különösen zsúfolt napokon jelentkező turistaforgalmat.

Akár 30 euró is lehet a velencei belépődíj

Zuin lehetséges új összegként mintegy 30 eurót említett. A végleges díjról azonban még nem született döntés, annak meghatározásához az olasz kormánnyal és a parlamenttel is egyeztetni kell.

A városvezetés szerint nem a bevételek növelése a cél. A magasabb díjtól azt várják, hogy a legnépszerűbb időszakokban valóban képes legyen visszatartani az egynapos látogatók egy részét.

Velence azt is mérlegeli, hogy hosszabb időszakra terjessze ki a belépődíj alkalmazását. A rendszert jelenleg elsősorban április és július között, a legforgalmasabb napokon használják, a jövőben azonban már márciusban elkezdődhetne, és szeptemberre is kiterjeszthetnék. Erről szintén nem született még végleges döntés.

Velence idegenforgalmi adó emelésen gondolkodik, akár 9 euró is lehet éjszakánként

Nemcsak az egynapos látogatók költségei emelkedhetnek. A város az idegenforgalmi adó növelését is fontolgatja, amelyet a Velencében szállodában vagy más szálláshelyen éjszakázó vendégek fizetnek.

A legmagasabb kategóriájú szállodák esetében éjszakánként 8–9 eurós felső határ merült fel. A város ezzel közelítené a velencei díjakat más nagy olasz turisztikai célpontok gyakorlatához.

A tervezett változtatásokat a tömegturizmus kezelésével és a helyiek életminőségének védelmével indokolják. A város ugyanakkor nem egyszerűen kevesebb turistát szeretne: Zuin olyan új rendezvények szervezését is szorgalmazza, amelyek a jelenlegi csúcsidőszakokon kívül is látogatókat vonzanának, többek között a Lidóra.

A 30 eurós belépődíj, a rendszer időbeli kiterjesztése és az idegenforgalmi adó emelése egyelőre egyaránt terv, a végleges szabályokról később döntenek.

Spabook