Patrick Duffy, a Dallas című legendás tv sorozat Bobby Ewing jófiúját alakító sztárja Miskolcon tűnt fel egy helyi étteremben. A világsztár a 20. Cinefest Miskolc Nemzetközi Filmfesztiválra érkezett, amelyen bemutatják a Lepattanó című legújabb filmjét is. Külön szenzáció, hogy a Lepattanó magyar film, amelyben többek között játszik együtt.
Patrick Duffy, alias Bobby Ewing egy miskolci étteremben vacsorázott
Patrick Duffy és felesége a Micheling Guide ajánlással is büszkélkedő miskolci Végállomás étterem vendégei voltak tegnap este, látogatásukról az étterem a Facebook oldalán közölt képeket. A filmsztárnak az étterem séfje foglalta össze, hogy milyen fogások kerültek a tányérokra.
A 75 éves amerikai színész és felesége, Linda Purl színésznő kezdésképp helyi ízelítőtálat kóstolt a környék termelői sajtjaiból és felvágottjaiból, ropogós kovászos kenyérrel. Következő fogásként hortobágyi húsos derelye, parmezános bundában sült mangalicasteak és napon szárított paradicsomos gnocchi került az asztalra. A desszert a hely signature fogása volt, amely egyúttal a fenntarthatóság egyik szimbóluma is a miskolci gasztronómiában: az Ébredő erdő fantázianévre hallgató tányéron sós étcsokoládé, tejfölfagyi, pisztácia és fekete ribizli is helyet kapott. A színészpár érdeklődését a helyi ízek iránt jól mutatja az is, hogy birspálinkát is kóstoltak.
Miskolc Cinefest Nemzetközi Filmfesztivál szeptember 6-14.
Miskolcon immár 2 évtizede rendezik meg a mára igen nagy presztízsre szert tett Cinefest Nemzetközi Filmfesztivált, amelyen rendszeresen feltűnnek világsztárok és olyan filmek, amelyek például Cannes-ban nyertek díjat. Az idei évi filmfesztivál szeptember 6-14. között zajlik a városban, a vetítésekről a cinefest.hu oldalán lehet érdeklődni, online lehet mozijegyeket váltani egységesen mindössze 1200 forintért. Aki teheti, és még talál helyet, látogasson el!
Patrick Duffy a Lepattanó című magyar filmben játszik
A 20. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon mutatkozik be Vékes Csaba romantikus sportvígjátéka, a Lepattanó Scherer Péterrel és a Dallasból ismert Patrick Duffyval a főszerepben az új, közép-kelet-európai filmekre fókuszáló East of East nagyjátékfilmes versenyszekcióban. A szerethető vígjátékban olyan nagyszerű színészeket láthatunk, mint Derzsi Dezső, Waskovics Andrea, Katona László, Fekete Zsolt, Rába Roland, Elek Ferenc és Mucsi Zoltán.
Óriási vastapsot kapott a Lepattanó című film a miskolci Cinefest-en
A film premiervetítésének végén az alkotókat felhívták a színpadra, a közönség pedig több perces tapssal év ovációval fogadta a szereplőket, valamint a szakmai gárdát. Az emberek szeretetét szinte tapintani lehetett a levegőben.
Patrick Duffy kapott szót először, a színész meghatóan kedves köszöntőt mondott, többek között:
Nagyon szépen köszönöm mindannyiuknak. Sokkal jobb színész vagyok magyarul, mint angolul. Teljesen meglepő volt, hogy felkértek, hogy jöjjek ide. Teljes meglepetés és rejtély volt számomra, hogy mi is az a szektorlabda, és teljesen zavarba ejtő próbálási időszak volt, hiszen mindenki magyarul beszélt. De a puding próbája az evés, ahogy mondani szokták. Ez a leginspirálóbb, legcsodálatosabb, legemberibb mozi, amit hosszú-hosszú idő óta láttam, köszönhetően a színpadon lévő emberek hihetetlen művészetének. És én több mint elégedett vagyok, sőt, megtiszteltetésnek érzem, hogy részese lehetek.
Szóval nagyon szépen köszönöm.
Miskolc a kultúra városa is, jól mutatja ezt, hogy Cannes, Berlin, Velence és Karlovy Vary mellett az egyik legnagyobb presztízsű filmfesztiválnak ad otthont immáron 20. éve.
Köszönjük Miskolc az élményt!
Mr Spabook