adventi villamos miskolc programok

Elindult a nyolcszoros Európa-bajnok miskolci adventi villamos (fotókkal)

by Polisor Bettina

Advent első vasárnapján ünnepélyesen bemutatták Miskolc egyik legkedveltebb ünnepi látványosságát, a már nyolc alkalommal Európa legszebb adventi villamosának választott szerelvényt – tudta meg a Spabook.net. A járat idén a Diótörő meséjének világát idéző díszítéssel közlekedik, és 2026. január 6-ig szállítja az utasokat a Tiszai pályaudvar és Felső-Majláth között. A különleges, évente száztízezer látogatót vonzó villamos menetrend szerint jár, így bárki megcsodálhatja és kipróbálhatja Miskolcon, a Bükk városában .

A Diótörő díszletébe csöppen, aki idén a miskolci Adventi Villamossal utazik

A kívül-belül teljesen megújult Adventi Villamos idén 14. alkalommal indult útjára, minden eddiginél látványosabb kivitelben.
Fotó: Rogosz Péter

A nyolcszorosan „Európa legszebb adventi villamosa” idén a Diótört megidézve, arany, piros és zöld csillogásban várja az utasokat. A szerelvény hagyományos vonaljeggyel bárki számára elérhető, így mind a helyiek, mind az ország távoli pontjairól érkező érdeklődő turisták átélhetik ezt a különleges ünnepi élményt.

Fotó: Rogosz Péter

A tavalyi, szintén óriási sikert aratott Csipkerózsika-kastély tematikájú villamos lebontása szeptember végén kezdődött, a 2025-ös dekorációs munkák pedig hat héttel ezelőtt indultak. Közel 400 méter fénycső ragyogja be a villamos külsejét, belül pedig több száz gömbdísz biztosít mesebeli hangulatot. 

Egyetlen adventi időszak alatt több mint 100 000 utas csodálja meg a miskolci Adventi Villamost

A dekoráció megvalósításán minden évben 15–20 fős, rendkívül összeszokott csapat dolgozik, az MVK Zrt. pedig számos szakterület összehangolt munkájával biztosítja a hibátlan működést – villamosvezetőktől jegyellenőrökön és diszpécsereken át egészen a járműgazdákig és kommunikációs szakemberekig.

Fotó: Rogosz Péter

A legnagyobb kihívás minden évben, hogy olyan díszítést alakítsanak ki, amely mozgó járművön is tökéletesen stabil, biztonságos és látványos. Az elkészült Adventi Villamost látva bátran mondhatjuk, hogy Miskolc idén is eséllyel pályázik arra, hogy a hamarosan meghirdetésre kerülő versenyben – immár kilencedik alkalommal– elnyerje az „Európa legszebb adventi villamosa” címet.

Fotó: Rogosz Péter

Karácsonyi élmények Miskolcon, A Bükk városában – Lillafüredtől Miskolctapolcáig, a belvároson át az Avas-tetőig

Fotó: Horváth Csongor

Miskolctapolcán fénypark fogadja a látogatókat, ahol óriás lótuszok és csillogó fényinstallációk ragyogják be a Csónakázó-tó vizét és környékét. A közelben található Ellipsum Élményfürdő december 6-án Santa Claus Party-n, december 31-én pedig szilveszteri buliban érezhetik jól magukat az éjszakai fürdőzés kedvelői.

Lillafüreden a Mesebirodalomban óriási iglukban profi színészek előadásában a Grincs, a Trollok szereplői és a Mikulás teszik felejthetetlenné az erdei karácsonyi kalandot, ahová december 14-ig a Diósgyőri Mikulásvonat szállítja a családokat.

A lillafüredi vízesés fényfestéssel és vetítéssel kápráztat el minden nap délután 4-től, emellett a város fölé magasodó Avasi Kilátó látványos, ünnepi fényjátéka Advent minden vasárnapján 16:45-től ragyogja be az esti égboltot.

Fotó: Horváth Csongor

A közeli Csanyik-völgyben fekvő Miskolc Zoo szintén mikulásprogrammal, valamint állatok karácsonya látványetetéssel készül, ami kisgyermekes családok számára kedves és érdekes adventi program.

Több száz karácsonyfát állítottak fel civilek Miskolc belvárosában

Fotó: Horváth Csongor

A belváros adventi vásárral, korcsolyapályával, fényfestéssel, koncertsorozattal, téli élményligettel, fotópontokkal, kisvonattal, varázskörhintával, „Süsd magad Kürtőskaláccsal”, és a Miskolci Belvárosi Kör civil kezdeményezésének jóvoltából több száz feldíszíthető kis karácsonyfával várja a látogatókat.

Fotó: Horváth Csongor

A Hüttében hetente más-más étterem mutatkozik be, méltón képviselve Miskolc országosan kiemelkedő gasztronómiai kínálatát. A kulináris élvezetekről a Michelin ajánlású Végállomás Bistro & Wine, a KARÁM Bor & Gasztro, a Ciao Martin, a Leves és Burger, a Dolce Bolla Prosecco Bar és Borsod Burger gondoskodik.

Fotó: Horváth Csongor

Miskolc, a Bükk városa decemberben a családok, a romantikus kirándulók és az ünnepi hangulat szerelmeseinek kihagyhatatlan úti célja. A város rendkívül széles élménykínálattal igyekszik megmutatni különleges értékeit, természeti szépségeit és a helyiek vendégszeretetét, a teljes programlista az önkormányzat hivatalos honlapján érhető el. 

A turizmus világának inspiráló híreiért csatlakozz csoportunkhoz, kövess Instán és TikTok-on is, iratkozz fel hírlevelünkre!