A Booking.com rendszerkarbantartás miatt nemzetközi szinten késedelembe került a szálláshelyek tulajdonosai felé, van, akinek már csak szeptemberre ígérik az elszámolást. Emiatt Svédországban és Magyarországon is kezdenek összefogni a szálláshelyek, akik elkezdték lemondani a Booking-os foglalásokat és arra kérik a vendégeket, hogy foglaljanak át közvetlenül. Igen ám, de ha nem vigyáznak, és óvatlanul válaszolnak a Booking üzenetére, akkor hatalmas adósságokba verhetik magukat!
Ha egy szállásadó óvatlan, könnyen verheti magát durva adósságba a Booking irányába!
Mivel a Booking abszolút nem kommunikál transzparensen, vezetői szintről semmilyen nyilatkozat nem érkezett, az ügyfélszolgálat pedig nem tud érdemi információt adni, ezért abszolút érhető, hogy a szálláshelyek úgy döntenek, a jövőbeli utak esetében mentik a menthetőt és a pénzüket.
Ebben a helyzetben szerencsésebb dolog a vendéget privátban megkeresni, elmagyarázni neki a helyzetet, garantálni számára, hogy költségmentesen lemondhatja a szállását függetlenül attól, hogy mi szerepel a foglalásában. Biztosítani kell őt írásban arról, hogy akkor is hozzájárul a szállásadó az ingyenes lemondáshoz, ha egyébkét vissza nem térítendő volt eredetileg. Ezután pedig közvetlen ügyletben a vendég és a szállásadó rendezi az anyagiakat, a Booking mindennemű bevonása nélkül.
Az ilyen helyzetbe került vendégek egy része nem meglepő módon megkereste a Bookingot, hogy hát mi ez az eljárás, ők szeretnének nyaralni menni, oldják meg a helyzetet, nincs ezzel vendégként dolguk. A Booking ilyen esetekben üzenetet küldött és fog küldeni az érintett szállásadónak azzal a trükkös jellegű szöveggel, amire véletlenül sem szabad azt válaszolni, hogy nem fogadja a hely a vendéget!
Ugyanis, a Booking azt kéri üzenetben, hogy a szállásadó erősítse meg, hogy nem tudja fogadni a vendéget, ilyen esetben keresnek neki másik helyet. Igen ám, de ilyen esetben az a szállásadó, aki nem fogadta a vendéget, tartozni fog a Bookingnak a 2 szállás ára közötti különbözettel! Szóval semmi esetre sem javaslom, hogy bárki a Booking felé olyan magatartást tanúsítson, hogy kijelenti: nem fogadja a vendéget.
A badacsonyi Villa Bella ma közleményben tájékoztatta vendégeit, hogy szállásadói szemszögből mit is jelent a kialakult helyzet.
A bejegyzésükben így fogalmaznak:
Bizonyàra sokan értesültek ilyen-olyan módon a Booking szàllásadó partnereinek botrányáról.
Pontosan mit is jelent ez a szállásadók szempontjából. A Villabellában Bookingon keresztül foglaló Vendégek pénzèt a lefoglalás pillanatàban,vagy egyes esetekben kicsekkoláskor a Booking azonnal leveszi a Vendèg számlájáról. Amit a Booking,a saját jutalékát levonva,jellemzően a következő hónap,első 5 munkanapjának valamelyikén utal a szállás tulajdonosának a számlájára. A szerződés szerint. Az idei szezonban,nevetsèges “pénzügyi karbantartásra” hivatkozva,HATODIK HETE, azaz június 16 óta,egy eurocent sem érkezett a Villabella számlájára.
Természetesen a Vendégek számlájáról a booking felé folyó kifizetésben nincs,és nem is volt fennakadás. A Villabellában,főszezonban,a szállást foglalók 80%-a a Bookingon keresztül foglal,és még a reggelik ára is a Bookingon keresztül fut át. A Villa tele,nem tudunk Vendégeket fogadni,a szálláshelyek be vannak foglalva,a Vendégek kifizették. A Bookingnak.
Telefonon,emailben nem reagálnak a megkeresésekre,automata üzenetben,már négy alkalommal módosították a kifizetés dátumát. A reggeliztetés,a mosás,takarítás,és az alkalmazottak bére,járulékok,áfa,idegenforgalmi hozzájárulás,könyvelés …stb költségei viszont jelentkeznek minden egyes nap.
Működésünk pár napon belül ellehetetlenül, mivel a házon belül foglaló Vendégekből származó bevétel nem fedezi a kiadásokat.
Amennyiben ez a dolog ezen a héten nem rendeződik,a VillaBella NEM FOGJA TUDNI FOGADNI a Bookingon keresztül foglaló Vendégeket. Természetesen a Bookingon foglaló Vendégeinkkel személyesen felvesszük a kapcsolatot és értesítjük őket. Ezt a posztot most csak azért tettük ki,hogy mindenki számára világossá váljon,mi is ez a Booking botrány.
Tisztelettel: VillaBella Badacsonytomaj
A turizmus világának inspiráló híreiért csatlakozz csoportunkhoz, és iratkozz fel hírlevelünkre!