Idén 15. alkalommal jutalmazta a hazai üzleti turizmus kiemelkedő szereplőit a Business Excellence Díjakkal a Turizmus.com-ot kiadó Turizmus Kft. A szakmai zsűri és a közönség által legjobbnak ítélt szolgáltatók elismeréseit a XI. MICE Business Day zárásaként, október 22-én adták át a Hungexpo Kongresszusi Központban, ahol a Spabook.net szerkesztősége is jelen volt.
A díj presztízsét jól mutatja, hogy 2025-ben már több mint 90 pályázat érkezett a különböző kategóriákban. Az idei évben először jutalmazták a kiemelkedő üzleti cateringszolgáltatókat, valamint az innovatív technikai megoldásokat kínáló AV szolgáltatókat is. Emellett a legjobb üzleti rendezvényekhez kapcsolódó program- és kiegészítő szolgáltatók is lehetőséget kaptak a bemutatkozásra, így a verseny az üzleti turizmus teljes spektrumát lefedte.
A pályázatokat a szakmai szervezetek delegáltjaiból és a Turizmus.com szerkesztőségének tagjaiból álló zsűri értékelte. A döntőbe jutott pályázatok közül kategóriánként három – szoros verseny esetén akár négy – került közönségszavazásra a Turizmus.com felületén. Így a szakmai elismerés mellett közönségdíj is gazdára talált minden kategóriában.
A Business Excellence Díj 2025 kategóriagyőztesei

Legjobb nagy befogadóképességű business hotel
- szakmai díj: Crowne Plaza Budapest
- közönségdíj: Grand Hotel Esztergom
Legjobb budapesti kis- és közepes méretű business hotel
- szakmai díj: Points by Sheraton Budapest Danube
- közönségdíj: Mystery Hotel Budapest
Legjobb vidéki kis- és közepes méretű business hotel
- szakmai díj: Novotel Szeged
- közönségdíj: Four Points by Sheraton Kecskemét Hotel és Konferenciaközpont
Legjobb nagy, 500 fő feletti befogadóképességű hazai rendezvényhelyszín
- szakmai díj és közönségdíj: Szépművészeti Múzeum
Legjobb budapesti kis- és közepes rendezvényhelyszín
- szakmai díj: Haris Park és Madame Tussauds Budapest (azonos pontszámmal)
- közönségdíj: Madame Tussauds Budapest
Legjobb vidéki kis- és közepes rendezvényhelyszín
- szakmai díj: United Illusions
- közönségdíj: Etyeki Kúria
Legjobb üzleti cateringszolgáltató
- szakmai díj: Experience by Terra
- közönségdíj: Budapest Party Service
Leginnovatívabb technológiai megoldásokat biztosító üzleti rendezvényszolgáltató
- szakmai díj: Visual Europe Group és Smarteq AVS Kft. (azonos pontszámmal)
- közönségdíj: Visual Europe Group
Legkiemelkedőbb üzleti rendezvényekhez kapcsolódó program- és kiegészítő szolgáltató
- szakmaki díj: Museum!Events
- közönségdíj: Day Holiday Kft.
Legjobb új piaci szereplő
- szakmai díj: Paprika Revue House
- közönségdíj: Malom és Kacsa Boutique Hotel
A Turizmus.com szerkesztőségének döntése alapján a Kiemelkedő ügyfélélményt nyújtó DMC Különdíjat a Microcosmos DMC Budapest kapta.
Az év turisztikai nagykövete
A Turizmus.com szerkesztősége idén egy új díjat is alapított azzal a céllal, hogy elismerje azokat a személyeket vagy szolgáltatókat, akik kiemelkedő hatást gyakoroltak a turizmus fejlődésére, és tevékenységükkel hozzájárultak Magyarország mint turisztikai desztináció ismertségének és innovációjának erősítéséhez.
Az „Év turisztikai nagykövete” díjat elsőként Lippai Ildikó, a Budapest Convention Bureau MICE stratégiai vezetője vehette át.
Szakmai szervezetek díjai
A Business Excellence díjátadó keretében több szakmai szervezet is átadta saját elismeréseit.
A Magyar Autókölcsönzők Szövetsége által odaítélt „Év Autókölcsönzője – Kozák József Emlékdíjat” Soós Tibor, a ZENIT-AUTO Rent Kft. tulajdonos-ügyvezetője kapta.
A VIMOSZ által alapított „Év Turisztikai Munkaadója Díjjal” Nagy Gábor, az Eventrend Group alapító társtulajdonosa és ügyvezető igazgatója munkásságát ismerték el.
Az Irime IATA Repülőjegy-Értékesítő Irodák Magyarországi Egyesülete által adományozott „Az Év Repülőjegy Értékesítője Díjat” Gacsályi Éva, az APJC alelnöke vehette át.
