Páratlan élményben lehet része azoknak, akik ezen a hétvégén Tamásit veszik célba: kivételesen egy olyan természeti területen lehet teljesítménytúrázni, amely más időszakban alapesetben természetvédelmi okok miatt elérhetetlen a turisták számára.
Teljesítménytúra Tamásiban a DámPont Látogatóközpont szervezésében

2024. június 15-én a tamási DámPont Látogatóközpont a Gyulaj Zrt-vel közösen egy különleges teljesítménytúrát hirdet. A túra olyan érzékeny területeken halad át, amely az év többi szakában el van zárva a turisták elől, éppen ezért a résztvevők a túra során sem térhetnek le természetvédelmi okok miatt az Obiródra vezető útról.
Három távon lehet elindulni:
- 10 km-es,
- 15 km-es és
- 20 km-es távon.
A résztvevők reggel 7 órától indulhatnak, a távok felénél frissítőpont várja a túrázókat. A túra végső célba érkezési ideje 17 óra.
A program exkluzivitása miatt csak a Gyulaj Zrt által meghatározott létszámkereten belül tudnak regisztrációt fogadni a szervezők, éppen ezért javasolt az előzetes regisztráció.
A program a DámPont Látogatóközponttól indul és oda is ér vissza, így a túra résztvevői a látogatóközpont június 1-jén nyílt új kiállítását is megnézhetik a túra zárásaként.
