zöld útlevél izrael netanyahu green passpost szabad utazás karanténmentesség

Ezek az országok fogadják majd el a magyar oltási igazolványt elsőként – Szerbia és Magyarország között holnaptól szabad az út oltottak számára

by admin

„Ha minden jól megy, hamarosan elmondhatjuk, hogy már 4 millió honfitársunkat tudtuk beoltani és ezáltal megvédeni őket a járványtól. Újabb lépést tehetünk tehát a normalitás irányába, ami lehetővé teszi, hogy egyes országokkal megállapodjunk állampolgáraink karantén- és tesztmentes utazásáról.

A mai napon Nikola Selaković szerb és Đorđe Radulović montenegrói külügyminiszter kollégával megállapodtunk arról, hogy oltási igazolványainkat kölcsönösen elismerjük és így a beoltottak holnaptól szabadon utazhatnak Magyarország és Szerbia, illetve Magyarország és Montenegró között.

Minderről megkezdtük az egyeztetéseket Görögországgal és Izraellel is, amint ezek révbe érnek, azonnali tájékoztatást adunk.” – írta Facebook-oldalán Szijjártó

Szerbia és Magyarország kölcsönösen elfogadja egymás oltásait

Holnaptól szabadon utazhatnak Magyarország területére azok a szerbiai állampolgárok, akik már felvették a koronavírus elleni védőoltás mindkét dózisát, és Szerbia területére is beléphetnek azok a magyar állampolgárok, akik beoltatták magukat – erről állapodott meg Nikola Selaković szerb és Szijjártó Péter magyar külügyminiszter. A politikusok kiemelték, a beoltott polgároknak nem kell negatív PCR-teszttel rendelkezniük és a karanténkötelezettség alól is mentesülnek.A határátlépés során nem tesznek különbséget a vakcinák között, bármelyik felvett oltással szabadon átjárható a két ország közötti határ. (Pannortv)

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Elfogadom Bővebben