Balatoni Hajózási Zrt., közzé tette a tavalyi év utasszám adatait, ez alapján elmondható, hogy 22 éve nem utaztak ennyian a balatoni hajókon, mint 2023-ban. A BAHART járatain 2 150 000 utas közlekedett tavaly. A hajók közül kiemelkedett a kompok utasszáma, több mint 1 millió 423 ezren választották a komp szolgáltatást. A kompok összesen 50 000 km-t tettek meg.
Több évtizedes rekordot döntött meg a Balatoni Hajózás (BAHART) utasszáma 2023-ban
Kiemelkedő utasforgalommal zárta a 2023-as balatoni hajózási szezont az állami többségi tulajdonú Balatoni Hajózási Zrt. Az erős nyári forgalom hatására már a személyhajózási szezonban sikerült elérni a 2 millió fölötti utasszámot. Október végéig mind a kompok, mind a személyhajók forgalma meghaladta a tavalyi, sőt a 2019-es számokat is. Az emelkedő tendencia folytatódott az év utolsó hónapjaiban is.
A személyhajók forgalma éves szinten 3,5%-kal erősödött 2022-höz képest. Tavaly 724 ezer utas lépett a BAHART hajóinak fedélzetére. A komppal utazók száma közel 10%-kal nőtt a 2019-hez adatokhoz viszonyítva, és az előző évinél is jobbnak bizonyult. A szállított kerékpárok száma pedig minden eddigi rekordot megdöntve megközelítette a 130 ezret.
Az év végi eredményekhez az ünnepi időszak jelentős forgalma is hozzájárult. A sűrített, 30 perces menetrend, a kedvező időjárás, illetve a számos Balatoni-parti program is pozitívan befolyásolta az utazókedvet.
A menetrendi hajózásban a Siófok-Balatonfüred-Tihany, valamint a Fonyód-Badacsony útvonal volt a legnépszerűbb, de sokan utaztak Balatonboglár és Révfülöp, valamint Balatonföldvár és Tihany között is.
A BAHART sétahajóit összesen 150 ezer utas választotta, ami 6%-kal magasabb, mint 1 évvel korábban. A Bulihajókon a nyári szezon végéig 22 ezren kapcsolódtak ki, míg a Varázshajókon 8 ezren. A legtöbb programhajós utas Balatonlelléről indult útnak 2023-ban. A kompok az idei évtől a téli időszakban hétköznapokon 60 percenként, hétvégente pedig már 30 percenként, sűrített menetrendben közlekednek. A menetrend változása mellett 2024-től a komp bérletként szolgáló BAHART Kártya is megújul a digitális vásárlás és felhasználás bevezetésével, a korábbi kedvezmény struktúra (10-12-15%) megtartása mellett.
A turizmus világának inspiráló híreiért csatlakozz csoportunkhoz, és iratkozz fel hírlevelünkre!