Horvátország karantén nélkül teszt oltás Adria beutazási korlátozások

Horvátország karantén nélkül vár, ha van 1 teszted vagy 1 oltásod

by Kassay Tamás

Horvátország a tavalyi nyár után a 2021-es nyári szezonra is nyitva lesz a vendégek előtt, és váratlan könnyítést jelentettek be, amely ma éjféltől érvénybe is lép. Fontos: magyarok eddig is karantén nélkül mehettek, ha fel tudtak mutatni 1 db (max. 48 órás) negatív PCR tesztet.

Több Balaton, több Adria, szinte korlátozás nélkül utazhatunk Horvátországba

Horvátország ma bejelentette, hogy az eddigi 2 helyett már 1 oltással is engedélyezi a határátlépést – közölte Davor Bozinović horvát belügyminiszter, a horvát koronás válságstáb vezetője. Az MTI tudósításából kiderül, hogy: május 15-ig meghosszabbították ugyan a jelenleg is érvényben lévő intézkedéseket néhány könnyítéssel, amely a határátlépésre vonatkozik. FRISSÍTÉS: 1 nappal később a minisztérium pontosította az MTI által is közölt értesülést azzal, hogy 1 oltást CSAK azok esetében fogad el, akik már átestek a koronavírus fertőzésen. Aki nem esett át rajta, nekik mindkét oltás szükséges!

Azok az európai uniós vagy a schengeni övezethez tartozó állampolgárok, akik 180 napnál nem régebbi oltási bizonyítvánnyal vagy igazolással rendelkeznek arról, hogy átestek a fertőzésen, továbbra is kiválthatják a karanténkötelezettséget azzal a változtatással, hogy míg eddig 2 oltásra volt szükség, éjféltől 1 oltás is elegendő már a határátlépéshez.

A rendelet nem tesz különbséget a vakcinák származását, márkáját illetően, tehát a kínai oltással is, sőt 48 óránál nem régebbi PCR-teszttel is be lehet utazni Horvátországba.

A horvát vezetés eltörölte azt a szabályt is, amely szerint meg kellett ismételni a tesztelést azoknak, akik 10 napnál tovább tartózkodtak az országban és akik az EU-ban elfogadott antigéngyorsteszttel lépték át a határt és nem PCR teszttel.

Szlovénia is híreket közölt

Szlovénia is elfogadja a Sputnyikot és a Sinopharmot is, de ők csak a 2. dózis után 14 nappal.

Forrás

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Elfogadom Bővebben