karácsonyi bölcső Málta kiállítás

Több száz éves karácsonyi hagyományt bemutató kiállítás nyílt Máltán

by Polisor Bettina

Máltán nem új keletűek a karácsonyi bölcső kiállítások és jászol kompozíciók. A több évszázados múltra visszatekintő hagyomány ma is élő szokás. Decemberben a házak ablakaiban, templomok előtt, utcákon, tereken, lépten-nyomon különféle apróbb és nagyobb jászolra bukkanhatunk.

Az első ünnepi bölcsőt 800 éve Szent Ferenc alkotta az olaszországi Greccióban

Nem meglepő, hogy idén, amikor az első karácsonyi jászol 800. évfordulóját ünneplik, nagyszabású kiállítást tartanak az egyébként felújítás miatt még zárva tartó Nagymesterek Palotájában is. A kiállítást, az esemény fővédnöke, őexcellenciája, George Vella máltai elnök nyitotta meg november 19-én.

A „Karácsonyi bölcső útja Szent Ferenccel” (The Crib’s Journey with St Francis) című kiállítás egy olyan nemzetközi kezdeményezés részét képezi, amelyet a Bölcsőbarátok Nemzetközi Szövetsége (International Friends of the Crib Federation) indított útjára.

A kiállításon máltai és külföldi művészek alkotásait mutatják be, ezzel azt az üzenetet közvetítve, hogy a karácsonyi bölcső a világ minden táján egyesíti az embereket. A kiállítás mintegy 60 kompozíciót mutat be, amelyek különböző anyagokból – papírmasé, üveg, polisztirol – készültek. A kiállítás ideje alatt számos workshopot szerveznek, melyek során megismerhetjük a bölcső-, a jászol- és a figurakészítés részleteit és a karácsonyi bölcsők történetéről is tartanak előadásokat.

karácsonyi bölcső Málta kiállítás
A turizmus világának inspiráló híreiért csatlakozz csoportunkhoz, és iratkozz fel hírlevelünkre!

A Heritage Malta egy színes katalógust is kiad a kiállításról, ami a szigetország karácsonyi hagyományait is bemutatja. Készül egy limitált kiadású, 15 figurából álló betlehemes készlet is, amely a hagyományos máltai jászol kompozíciók főszereplőit és más tipikus figurákat tartalmaz, mint például egy karácsonyi prédikációt tartó gyermeket. A készletet Pawlu Muscat bölcsőmester készítette.

A kiállítás november 19-től 2024. január 21-ig tart nyitva, minden nap 10:00h-18:00h óra között. A belépődíj nincs előre meghatározva, adományként mindenki annyival járul hozzá, amennyivel szeretne. A teljes bevételt a Malta Community Chest Fund jótékonysági szervezet kapja. A kiállítás a Nagymesterek Palotája Merchants Street felőli bejáratán keresztül közelíthető meg.

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Elfogadom Bővebben