Különleges élményprogram a Leányfalui fürdőben

by Kassay Tamás

Pünkösd vasárnap (május 28.) egy különleges, egyedi élményprogramnak ad otthont a Leányfürdő, ugyanis az ország legszebb öltözőjével büszkélkedő gyógyvizes termálfürdőben kerül megrendezésre a soron következő Fürdőtúra. A több éves múlttal büszkélkedő rendezvény járt már a Gellért, a Széchenyi, a Pesterzsébeti, a Csillaghegyi, valamint a Veli bej fürdőkben is és most először látogat el Leányfalura.

Fürdőtúra a Leányfalui fürdőben

Az üdvözlő itallal fogadott érdeklődők benézhetnek a gépházba, megismerhetik a fürdő történetét, hallhatnak kulisszatitkokat és érdekességeket, az idegenvezetés után pedig egészen este 11-ig élvezhetik a fürdő medencéinek kellemes meleg vizét a csillagos ég alatt. A Fürdőtúra vendégei szabadon használhatják a szomszédos Szaunaház szolgáltatásait, ami alapesetben nem része a normál belépőjegynek.

Regisztráció a fürdőtúrára

A Fürdőtúra olyan innováció, ami a történetmesélésen keresztül szólítja meg az érdeklődőket, részben a rendszeres fürdőbejárókat, részben pedig azokat, akiket az érték, az emlékek, technikai érdekességek vonzanak, és szívesen kipróbálják emellett a vizes kikapcsolódás élményét is.

A szervezők gondoltak a közösségépítésre is, ugyanis fakultatív programként részt lehet venni egy kiránduláson is a fürdőtúrát megelőzően, valamint a vendégek közé meghívnak néhány nagyon érdekes embert is, például utazós bloggereket, digitális nomádokat, akikkel inspiráló beszélgetésekbe lehet majd elegyedni.

A rendezvényre előzetesen regisztrálni szükséges, amelyet ide kattintva lehet megtenni:

Regisztráció a fürdőtúrára

Nem voltál még Fürdőtúrán? Olvasd el élménybeszámolónkat  a Pesterzsébeti fürdőből! Tetszik? Gyere velünk!

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Elfogadom Bővebben