Különleges akcióval szeretné felhívni a figyelmet a finnországi Levi a nyári szezonra. Az üdülőhely turisztikai szervezete húszezer euró értékű aranyrudat rejtett el a környéken, amelyet az találhat meg, aki elsőként megfejti a nyomokat – értesült róla a Spabook.net.
A Midnight Sun Hunt elnevezésű kincsvadászat június 18-án indult, és augusztus végéig tart – vagy amíg valaki rá nem bukkan a nyereményre
Az aranyrúd értéke kiemelkedő, mérete viszont meglehetősen szerény, így a keresés komoly figyelmet igényel. A szervezők egész nyáron újabb és újabb útmutatásokat tesznek közzé. Minden nyom közelebb vezeti a résztvevőket a rejtekhelyhez. Az útvonal túraösvényeken és ismert látnivalókon halad keresztül. Elméletben már az első nyom alapján is megtalálható a kincs, a később megjelenő információk azonban fokozatosan megkönnyítik a keresést. Az utolsó segítséget augusztus 22-én hozzák nyilvánosságra.
Satu Pesonen, a Visit Levi vezérigazgatója szerint a kezdeményezés célja, hogy a nyári Lappföld is nagyobb figyelmet kapjon. Mint mondta „Levit mindenekelőtt a téllel azonosítják, a sarki nyár azonban még sokak számára felfedezetlen. Szeretnénk új okot adni az utazóknak arra, hogy akkor is ellátogassanak Levibe, amikor a nap soha nem nyugszik le, és a hegyvidéki táj egészen más arcát mutatja.”
A játék megszervezésében a Visit Levi mellett a kittiläi Agnico Eagle Finland aranybányászati vállalat és a Levi Ski Resort is részt vett

A szervezők hangsúlyozzák, hogy a kincsvadászat során nincs szükség ásásra vagy a természeti környezet bolygatására. A résztvevőket arra kérik, hogy kizárólag kijelölt területeken mozogjanak, és óvják a lappföldi tájat. Levi a téli hónapokban síközpontként és a sarki fény megfigyelésének egyik kedvelt helyszíneként ismert. Nyáron egészen más élményt kínál, hiszen a vidéket a hetekig tartó éjféli nap különleges fényei borítják.
A turizmus világának inspiráló híreiért csatlakozz csoportunkhoz, kövess Instán és TikTok-on is, iratkozz fel hírlevelünkre!
