6 blogger 6 teljes éjszakán keresztül is tudna lebilincselően mesélni, de mi fér bele másfél órába?
Az egyik legizgalmasabb dolog, ha az embert felkérik arra, hogy ossza meg a gondolatait a nagyérdeművel. Mi hatan bloggerek ezt igazából kérés nélkül is megtesszük a saját csatornáinkon, de éppen emiatt különleges minden egyes felkérés. Én mindegyiket úgy várom, mintha az első lenne és mindig bekészítek hamuban sült pogácsa jellegű, életre szólónak szánt gondolatokat azoknak, akik meghallgatnak.
Az előadótérben tehát 6 irigyelt inflúenszernek látszó arc, s mivel mi is tudjuk, hogy ma ez a szó kissé pejoratív lett, ezért kezdésképpen mindjárt elmondtuk, hogy mi nem tartjuk magunkat inflúenszernek, bár kértségkívül hatást gyakorolunk sok emberre. Hiszünk abban, hogy sok-sok órányi munka, amit egy-egy bejegyzésbe beletolunk, hordoz olyan mélységű információt és olyan magas értéket, ami több, mint puszta inflúenszer marketingeskedés.
Másfél órás beszélgetésünk során folyamatosan jöttek a gondolatok, egyik a másikból, velük pedig vándoroltak a mikrofonok egyik kézből a másikba.
Az én kezemből mondjuk pont a Visszajövök blogot jegyző Koczur Szilvi kapta a lepattanót, akivel egész különleges közös sztorink van:
Utoljára Indiában találkoztunk idén tavasszal, azelőtt októberben Sydney-ben, szombat este pedig egymás mellé sorsoltuk az ülésrendet a színpadon, ha már ez a harmadik földrész, ahol újra keresztezik egymást az útjaink.
A nézők és mi is megtudhattuk tőle, hogy ha idehaza valaki úgy érzi, hogy neki panaszkodni támad kedve és ez netalán rendszeresen megismétlődik, akkor a legjobb, amit tehet, hogy elutazik 2-3 hétre Indiába. Hozzáteszem, hogy ezt gyógyszerként kellene felírni a legtöbbünknek, rossz napjaimon nekem is. Ott olyan szinten jön szembe a hétköznapi nehézség, a nyomor és az egyenlőtlenség, ami szívbe markoló és szemfelnyitósan tanulságos.
Balázs utazik – igazi mázlista, vághatja rá mindenki, hiszen idegenvezetőként az utazásból él, rendszeresen járja a Karib térséget, Amerikát, de a világ minden táját is gyakorlatilag. Mindent látott, amit ma a világ tud, mégis meghatározó pillanat volt, ahogyan visszaemlékezett egy rövid útjára, amit Fekete Afrikában tett: Bizony vannak helyek, ahol mi, gyakorlott utazók is félünk. Vannak helyek, ahol nem tudjuk, milyen helyi szokások vannak, hiszen mindet nem ismerhetjük, bár igyekszünk. Vannak helyek, ahol a mi nyelvtudásunk nem ér semmit, mert szinte senki nem beszél angolul, se németül, se olaszul, se spanyolul, esetleg franciául, csak úgy épp mi nem tudunk.
Szerencsére Szikszai Anna személyében van a csapatban törökül beszélő, aki turkológia szakon végzett és úgy ismeri már a török kultúrát, mint a tenyerét. Két maradandó üzenete számomra az volt, hogy az előítéletek nem igazán hozzák a várt végeredményt, és a bőséges tapasztalatai azt mutatják, hogy az ügyeskedőnek, átverősnek tartott török emberek valójában nagyon érző, kedves, lelkes és jó emberek. Ha szánunk energiát arra, hogy megismerjük őket, beszélgessünk velük, akkor egy új világ nyílik meg előttünk.
A másik tanulságos gondolata pedig az volt, hogy amit szeretünk, azt szeretjük, nem szabad elengedni. A blogjának a nevét kicsit nehéz megjegyezni, mégis kitart mellette és milyen jól teszi, szépen alakul a Világgá mentem, majd jövök blog élete.
Ha már török nyelv, akkor az én kedvencem is kerüljön szóba, ez pedig az olasz. Imádom a dallamosságát, az életteli szenvedélyességét. Kis csapatunkban mit ad Isten, Patai Merci személyében olyan olasz nyelv tanárunk van, aki Olaszországban tanítja a magyart mint idegen nyelvet. Észmegáll.
Merci&Italy mindent tud Olaszországról és nem rest megosztani velünk. Ahogyan azt sem, hogy a kitartás mennyire célravezető tud lenni. Ha nem vagy kitartó és elszánt, nem találod meg, nem ismered fel a kínálkozó lehetőségeket, amik végeredményben elvezetnek a célodig. Ahogyan Merci sem kötött volna ki gyermek felvigyázóként egy családi szálloda tulajdonosainál, ahol velük élt és minden este a szálloda éttermében vacsorázott. Mit lehet tenni, ha egyszer nincsen vajas kenyér meg kakaó, nem igaz?
Dézma Timi, a Kalandlista szerzője vicces mód pont annak az országnak a szerelmese, ahol utoljára jártam és meg is mutattam Nektek itt a blogon sok-sok fénykép formájában. Bizony, az ő szívét Málta rabolta el, a tanulságos üzenet pedig az, hogy foglalkozz a szenvedélyeddel. Nagyon becsülöm benne azt, hogy annak ellenére, hogy van munkája, van blogja, elindított egy új oldalt, ami csak és kizárólag Máltáról szól. Ezt javaslom Nektek is, írjatok arról, amit szerettek csinálni, amiről sokat tudtok és a hasonszőrű emberek meg fognak találni Benneteket.
Persze ennek van egy feltétele, amit Mr Spabook tett hozzá: őszintén, szenvedéllyel szeretned kell az adott témát, és nem szabad a pénz miatt belevágnod, mert el fogsz vérezni, abba fogod hagyni.
Felemelő érzés volt olyan bloggerekkel találkoznom, akik ugyanebben hisznek, akik hitelesek, imádják azt, amivel foglalkoznak és akikkel nem mellesleg, seperc alatt egymásra tudtunk hangolódni.
A csodák így jönnek létre.
Örülünk Nektek jelenlévőknek, akik személyesen is megtapasztaltátok, és szeretettel várunk máskor mindenki mást is, aki ezúttal nem tudott, vagy nem mert eljönni.
Hálásan köszönjük a lehetőséget a LinguaFest szervezőinek.
Ha találkoznál világutazókkal, akkor a következő lehetőség október 12-én lesz, minimum 3 világutazó és 1 vlogger lesz jelen, hogy kik, azt később teszem közzé a FB eseményben.