Kitört a palesztin – izraeli háború azután, hogy szombaton reggel 2500 rakétával lőtték meg az őszi és téli időszakban kellemes időjárása miatt a turisták körében igen népszerű országot. Benjamin Netanjahu miniszterelnök azt mondta: az ország háborúban áll. A Wizz Air szombat délután törölte Tel-Avivba közlekedő járatait. Magyar turista csoportok egyelőre bizonytalan helyzetben vannak, a beutazás jelenleg nem javasolt. Minden, Izraelben tartózkodó magyar állampolgárnak érdemes beregisztrálnia konzuli védelemre.
Kitörhet a palesztin-izraeli háború
Szinte napra pontosan 50 évvel a jom kippuri háború kezdete után, szombat reggel a helyi erők szerint 2500 (más jelentések szerint 5000) rakétát lőtt ki a Hamász Izraelre, miközben palesztin fegyveres alakulatok izraeli területekre törtek be. A támadást a külföldi diplomácia még terrortámadásnak nevezi és a magyar külügy is eképpen ítélte el a támadást, de az akció olyan nagyszabású és annyira koordinált, az izraeli vezetés válasza pedig olyan határozott, hogy komoly kockázata van annak, hogy a helyzet eszkalálódik és újabb háború törhet ki. Hadüzenet nem történt az országok között. Frissítés 10.08 18:00 Izrael bevezette a hadiállapotot, háborút hirdetett.
Az izraeli miniszterelnök, Benjamin Netanjahu úgy fogalmazott: az ország háborúban áll.
Felfüggesztette járatait a Wizz Air Budapest, illetve Debrecen és Tel-Aviv között
A Wizz Air felfüggesztette járatait Budapest, illetve Debrecen és Tel-Aviv között a szombati izraeli légitámadások miatt, egyeztetve a helyi és nemzetközi hatóságokkal. Ezt maga a légitársaság közölte az MTI-vel.
A társaság állandó kapcsolatban van az izraeli, a magyar és a nemzetközi hatóságokkal, nyomon követi az eseményeket, és folyamatosan tájékoztatja utasait a legfrissebb járatinformációkról a foglaláskor megadott e-mailben és sms-ben.
Tájékoztatásuk szerint azok, akik nem közvetlenül a Wizz Air oldalán vásárolták a repülőjegyet, a harmadik félnél tájékozódhatnak az esetleges további menetrendváltozásokról.
„A légitársaság számára továbbra is utasai, személyzete és repülőgépeinek biztonsága a legfontosabb” – áll a közleményben.
Az MTI kérdésére tudatták: a szombat hajnalban Budapestről indult járat biztonságban leszállt az izraeli repülőtéren, ám onnan utasok nélkül tért haza. A Debrecenből Tel Avivba tartó járat biztonsági okokból már a ciprusi Lárnaka Repülőtéren szállt le. Az utasokat onnan a Wizz Air visszaszállítja Debrecenbe.
A Lufthansa, a Swiss, a Turkish Airlines és a LOT légitársaságok is hasonlóan jártak el az izraeli támadások miatt.
Az El Al izraeli légitársaság továbbra is közlekedik, így az ott ragadt magyarok velük tudnak hazajutni – jelen állás szerint. Az El Al egyébként idén sűrítette járatait a Budapest – Tel-Aviv útvonalon.
Fontos regisztrálni konzuli védelemre
A kritikus helyzetre való tekintettel arra kérünk minden Izraelben tartózkodó magyar állampolgárt, hogy regisztráljanak konzuli védelemre annak érdekében, hogy nagykövetségünk munkatársai fel tudják venni velük a kapcsolatot és szükség esetén segítséget tudjanak nyújtani.
https://konzinfo.mfa.gov.hu/regisztralja-kulfoldi-utazasat
Emellett folyamatosan él az ügyeleti telefonszámunk is (+ 36 80 36 80 36), ahol az illetékes konzulok készek fogadni a hívásokat.
– írta Szijjártó Péter külügyminiszter Facebook bejegyzésében.
A legfrissebb hírek szerint a tel-avivi Ben-Gurion repülőtér egyelőre nem zárt be, de egyes légitársaságok járataik törlésébe kezdtek, ezért tervezett utazás esetén fokozott tájékozódás szükséges. Jeruzsálemből szintén jelentettek támadásokat.
A Hamász helyettes vezetője, és a hadsereg alapító parancsnoka, Saleh al-Arouri az Al Jazeerának elmondta, hogy a csoport „mindent elsöprő harcot” indított. – idézte a Portfolio.
Ez nem egy rövid hadművelet; mi egy mindent elsöprő csatába kezdtünk. Arra számítunk, hogy a harcok folytatódnak, és a front bővülni fog. Egyetlen elsődleges célunk van: a saját és a szent helyeink szabadsága […] a palesztinoknak joguk van a szabadsághoz, az izraeli megszállás elleni harchoz és szent helyeik védelméhez. Folytatni fogjuk a harcot, amíg győzelemmel, szabadsággal és függetlenséggel nem jutalmaznak bennünket – mondta a Hamász helyettes vezetője, aki szerint a csoport készen áll a „legrosszabb forgatókönyvre”. „Most már minden forgatókönyv lehetséges, és készen állunk egy izraeli szárazföldi invázióra.”
Tel-Aviv egyes területeit is érték támadások és találatok
Az izraeli mentők közlése szerint a halálos áldozatok száma már legkevesebb 200, a sebesülteké pedig 1100. – tudósított az MTI. A számok várhatóan tovább nőnek, minthogy még 22 helyen folyik harc a Hamász fegyveresei és izraeli katonák között, a kórházakban lévő sebesültek egy jó része pedig súlyos vagy életveszélyes állapotú.
Izraeli médiumok becslése szerint ezer hamászos terrorista hatolt be izraeli területre a Gázai övezetből, de sokat közülük megöltek az izraeli biztonsági erők.
Az övezetből továbbra is folyamatosan rakétákkal lövik Izraelt, helyi idő szerint este nyolc órakor különösen erős rakétazápor zúdult az ország középső részére, Tel-Avivra és környékére is.
Ideiglenesen felfüggesztették a vasúti személyszállítást az egész országban, mert a vonatok a több tízezer mozgósított tartalékost és a szükséges katonai felszerelést szállítják az ország déli részébe, illetve a Hezbollah libanoni síita szervezet támadásától tartva az északi határhoz.
Izrael Kac izraeli energiaügyi miniszter bejelentette, hogy rendeletet adott ki a Gázai övezet áramellátásának lekapcsolásáról a Hamász támadásának megtorlásaként.
A Hamász bejelentette, hogy az övezet alatt kiépített alagútrendszerébe vitte az elhurcolt izraeli katonákat és civil túszokat, akik között nők és gyermekek is vannak. Az izraeli tévék szakértői szerint valószínűleg kórházakban és iskolák alatti betonbunkerekben rejtik el őket, hogy az izraeli katonáknak nehezebb dolguk legyen a kiszabadításukkal.
Este beszédet mondott az izraeli televíziókban Joáv Galant védelmi miniszter, aki különösen erős, a gázai szituációt alapvetően módosító ellentámadást ígért.
„Ötven évre előre megváltoztatjuk a gázai helyzetet”- jelentette ki.
Jaír Lapid, az izraeli parlamenti ellenzék vezetője felajánlotta Benjámin Netanjahu miniszterelnöknek, hogy alakítsanak egy olyan „vészhelyzeti szakértői” kormányt a harcok végéig, amelyben nem vesznek részt az izraeli társadalmat megosztó szélsőséges pártok.
Szombatra és vasárnapra több tucat nemzetközi járatot töröltek a tel-avivi repülőtéren a létesítmény közlése szerint.
A magyar külügy elítéli a palasztin terrortámadást Izrael ellen
Szijjártó Péter azt közölte, hogy telefonon egyeztetett Eli Cohennel, Izrael külügyminiszterével. Áttekintették a „rendkívül elszomorító helyzetet”, Izraelnek ugyanis egy aljas terrortámadással kell most szembenéznie – írta.
Szijjártó Péter a halálos áldozatok miatt kifejezte együttérzésüket, egyben biztosította külügyminisztert, hogy Magyarország Izrael mellett áll ezekben a nehéz órákban – áll a bejegyzésben.
„Őszintén reméljük, hogy sikerül elkerülni a helyzet eszkalálódását”, egy közel-keleti erőszakhullámnak ugyanis drámai következményei lehetnek a globális biztonságra – figyelmeztetett a magyar miniszter.
Az Egyesült Államok kiáll Izrael mellett, és határozottan elítéli a Hamász támadását izraeli állampolgárok ellen
„A terrorizmus soha nem igazolható” – szögezte le a washingtoni Fehér Ház szombaton a Hamász palesztin iszlamista szervezet Izrael elleni terrortámadására reagálva, amelyben immár legkevesebb 70 ember vesztette életét.
A Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának közleménye szerint az Egyesült Államok határozottan elítéli az izraeli civilek elleni összehangolt offenzívát. A tájékoztatás alapján Jake Sullivan, az elnök nemzetbiztonsági tanácsadója egyeztetett az izraeli kormány nemzetbiztonsági tanácsadójával, és továbbra is szoros egyeztetésben marad az izraeli partnerekkel. Az amerikai közlemény hangsúlyozza az Egyesült Államok kiállását Izrael kormánya és állampolgárai mellett, valamint részvétét fejezi ki a halálos áldozatok miatt.
Spabook vélemény: A helyzet váratlan, különösen azért, mert bár Izraelt eddig is rendszeresen érték rakétatámadások, az ország a világ legfejlettebb rakétavédelmi rendszerével rendelkezik, amit Vaskupola rendszernek hívnak. A Vaskupola 95% fölötti hatékonysággal likvidálja az ellenséges rakétákat, és fejlettségének köszönhetően akár tüzérségi támadásokat is ki tud védeni. 1-1 rakétát könnyedén elfog, de egy rakétaeső már képes lyukat ütni rajta, és néhány száz találat képes (volt) célt érni. Így néz ki működés közben:
Jelen körülmények között egyértelműen nem ajánlott az Izraelbe történő beutazás, a Wizz Air járataival már nem is lehetséges, azokat törölték.
A közeljövőben vélhetően láthatunk majd a korábbiaknál olcsóbb repjegyárakat is, de fontos megvárni, hogyan alakul a következő néhán óra és néhány nap, enyhül-e a feszültség, vagy tovább fokozódik.
Akinek a szállása már le van foglalva és nem lemondható, próbáljon meg egyeztetni a szállásadóval a kivételes helyzetre tekintettel ingyenes lemondásról, visszatérítésről, vagy egy esetleges később időpontra cserélésről.
Akinek későbbi időpontra van repülőjegye, és azokat a járatokat még nem mondta le az adott légitársaság, nos, egyelőre nem tehetnek semmit, várakozniuk kell, hogy mi lesz az érintett járatok sorsa.