Megnyílt a Petrazworld utazóbloggerének fotókiállítása

by Kassay Tamás

Szeptember 16-án közvetlen hangulatú, egyúttal ünnepélyes megnyitóval indult útjára Petrazworld, azaz Szabó Petronella utazó blogger fotókiállítása az Újpesti Kulturális Központ Ifjúsági Házában. Az Egzotikus országok tájképei című kiállítás a blogger elmúlt hét évében tett egzotikus utazásait mutatja be.

A Szabó Petronella, a Petrazworld blog szerzője 47 országban járt eddig, és képei révén szeretne utazásra inspirálni másokat is. Az egzotikus helyszínek, mint a Maldív-szigetek, Mauritius, Thaiföld vagy éppen Új-Zéland lenyűgöző tájképei újra meg újra visszaköszönnek a kiállított fotókon, bepillantást engedve a világ különböző csodáiba. Az eseményen olyan látványos természeti jelenségeket is megörökítenek a képek, mint a híres hét színű föld Mauritiuson vagy a kék ezer árnyalata a Maldív-szigeteken, vagy éppen a Vízalatti vízesés Mauritius-on.

QR kódos virtuális idegenvezető Petrazworld fotókiállításán

Szoktam mondani, hogy előny, ha az IQ-ért nem kell a szomszédba menni, és valahogy rendre kiderül, hogy akik elérnek valamit, ők tudnak is valamit. Zseniális ötlettel rukkolt elő Petra, ugyanis a bejáratnál elhelyezett emlékkönyv felett kiragasztott egy QR kódot, amit megnyitva betöltődik a fotókiállításnak dedikált, egyedi tartalommal összeállított weboldal.

Petrazworld fotókiállítás Szabó Petronella

Ez a virtuális idegenvezető a falon megtekinthető képeket sorrendben tartalmazza, és ahogyan a néző továbblép a következő képhez, elég csak görgetni egyet lefelé és a képhez tartozó személyes történetet már olvashatja is a mobilján. Akit pedig mélyebben is érdekel az adott látványosság, talál egy direktlinket, amin keresztül a részletes útibeszámolót, országbemutatót is meg tudja nézni.

Petrazworld fotókiállítás Szabó Petronella

A bejáratnál annak rendje és módja szerint egy személyes bemutatkozót is találunk, ennek tanúsága szerint egyértelmű, hogy Szabó Petronella az utazás és a természet iránti szenvedélyével már gyermekkorában megfertőződött, amikor háromévesen először utazott külföldre szüleivel. Később, barátai unszolására kezdte el fotókkal dokumentálni utazásait, amelyeket az utóbbi évek során számos újság és online platform is elismeréssel fogadott.

Petrazworld fotókiállítás Szabó Petronella

Célom, hogy fényképeimen keresztül a nézők is átélhessék a világ gyönyörű helyszíneit, és motivációt nyújtson ahhoz, hogy minél több ember fedezze fel bolygónk különleges helyeit. A kiállítás során ezek az emlékek, élmények kerülnek a középpontba, a látogatók számára pedig valódi inspirációt nyújtanak a jövőbeli utazásokhoz.

-nyilatkozta Szabó Petronella.

Az inspiráló történetek nemcsak Magyarországon, hanem világszerte sokakat arra ösztönöztek, hogy bátran elinduljanak és felfedezzék a világot.

Petrazworld fotókiállítás Szabó Petronella
A turizmus világának híreiért csatlakozz csoportunkhoz, kövess Instán és TikTok-on is, iratkozz fel hírlevelünkre!

A kiállítás október 6-ig tekinthető meg az Újpesti Kulturális Központban, és minden érdeklődőt szeretettel várnak, hogy elmerülhessenek a Föld egzotikus tájaiban és Petronella utazásainak varázslatos világában. Ha egy kis inspirációra vágysz, hogy új tájakat fedezz fel, vagy csak szeretnéd megcsodálni a bolygónk természeti szépségeit, mindenképpen látogass el a kiállításra!

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Elfogadom Bővebben