A római Colosseumban koncerttel avatták fel kedden az ókori amfiteátrum panorámafelvonóját, amely a látogatók előtt megnyitott felső emeletekre akadálymentesen segít feljutni június elsejétől. A rövid koncerten a Gladiátor című film zenéjéből játszott az Orchestra Italiana del Cinema (Olasz Filmzenekar) a műemlék egykori színpadának fedett részén, kisebb közönség előtt, a koncert végén pedig a film főszereplője, Russell Crowe Ausztráliából küldött videóüzenettel gratulált a lift elindításához – írja az MTI.
A felvonószerkezet a Colosseum második és harmadik emeletét köti össze egymással
A megnyitó ünnepség díszvendége Gennaro Sangiuliano kulturális miniszter volt. Alfonsina Russo, a Colosseumot és a Forum Romanumot is magában foglaló régészeti park igazgatója felidézte, hogy a lift ötlete még 2018-ban született meg, amikor nagyzenekari kísérettel rendeztek jótékonysági vetítést a Gladiátorból a Colosseumban, és mostanra valósult meg szponzorok anyagi támogatásának köszönhetően.
Az acélból és üvegből készült liftet úgy tervezték meg, hogy a csaknem kétezer éves építményben ne kelljen maradandó átalakítást végezni. A lift az akadálymentesítést szolgálja a fogyatékossággal élő emberek számára, de száz meredek lépcsőfok megmászását takarítja meg az idősebb látogatók, a gyerekek és a Colosseumot nagy forróságban felfedező többi turista számára is. A liftet június elsejétől lehet használni, az amfiteátrum reggeli nyitásától kezdve, mivel „a felsőbb emeletekről akkor lehet a legjobban látni, miként hatja át fény a Colosseumot” – mondta Alfonsina Russo.
A Colosseum harmadik emeletén újdonság is várja a látogatókat
A travertin mészkőből emelt falakon restaurálva láthatnak a harmadik század elejéről származó feliratokat. A Colosseum egy részét 217-ben tűz pusztította el, öt évre le is zárták, és a falakat helyreállító ókori munkások vörös festékkel hagyták hátra nemcsak neveiket, hanem a munka közben felmerülő gondolataikat is.
Szintén újdonságnak számít, hogy a látogatók feljuthatnak – igaz, egyelőre még csak gyalog – a Colosseum legfelső emeletére is, amelyet az amfiteátrum megnyitása utáni években Titus császár emeltetett az épület bővítéseként. Ezzel a Colosseum magassága megközelítette az ötven métert. Az amfiteátrum homlokzati restaurálása három év után 2016-ban ért véget, a munkálatokat magánvállalatok finanszírozták. Azóta az aréna, vagyis az egykori színpad alatti részt tárták fel. A világ legnagyobb amfiteátrumát, amely 80-tól 523-ig fogadta a nézőket, tavaly több mint 7,5 millió látogató kereste fel.
A turizmus világának alapos és minőségi híreiért iratkozz fel hírlevelünkre és csatlakozz csoportunkhoz!