Görögország legismertebb természeti látványossága a minden prospektuson és magazin címlapon szereplő, festői szépségű Santorini sziget sosem látott pillanatokat élt át néhány nappal ezelőtt, amikor több hatalmas tengerjáró hajó egyszerre kötött ki a partján.
Szantorini szigetén 11 ezer turista szállt partra a tengerjáró hajókról egyszerre, miközben az összlakossága 15 ezer fő.
A sziget technikailag egyszerre 7 tengerjáró hajót képes fogadni, a hajókról leszálló több ezer utas megjelenése problémát jelent a szigeten. Panagiotis Kavallaris, a thirai önkormányzat elnöke a közösségi médiában közzétett, később törölt bejegyzésében először arra szólította fel a lakosokat, hogy a megnövekedett turistaforgalom miatt inkább maradjanak otthonaikban, írta a Quartz üzleti lapra hivatkozva a Telex. A helyiek nem lelkesedtek a bejegyzésért, mert szerintük a turisták és a hajótársaságok érdekeit helyezi előtérbe a helyiek érdekeivel szemben.
Nézegess csodaszép szállásokat Santorini-n már 70.000 Ft/fő/hét ártól!
Spabook magyarázat: a szigeten megszálló vendégek önmagukban jelentős gazdasági erőt képviselnek és megfelelő bevételeket termelnek minden szegmens számára, a hajókról leszálló utasok viszont nem költenek szálláshelyen, tipikusan nem költenek éttermekben sem, inkább italt és fagylaltot fogyasztanak, szuveníreket vásárolnak, ami csupán egy szűk szegmens érdekét jelenti, miközben a környezetterhelésük és az infrastruktúra használatukból fakadó amortizáció a helyieket terheli.
Santorini korlátozni fogja a hajóval érkező turisták számát
Ezután több minisztérium képviselői hívtak össze egyeztetést a témában, és többen a szigetre irányuló hajóutak számának korlátozását sürgették. Nikos Zorzos, Szantorini polgármestere egy görög lapnak azt mondta: a kikötő hajók utasainak száma nem haladhatja meg a 8000 főt naponta. „2025-től kezdődően visszaállítjuk ezt a felső határt, hogy megőrizzük a szigetünket mint különleges úti célt”
Nézegess csodaszép szállásokat Santorini-n már 70.000 Ft/fő/hét ártól!
