A Turizmus Konjunktúra Index (TKI) 2023. októberében -8 ponton állt (-100 és +100 közötti skálán), amely azt jelenti, hogy az ágazat szereplői helyzetüket enyhén romlónak érzékelik. Az index 5 ponttal csökkent a tízedik hónapban, amely szeptemberrel együtt 8 pontos csökkenést jelent. Ugyanakkor még így is 5 ponttal haladja meg a 2022 októberi értékét. A szálláshely szolgáltatásban jelentősen emelkedett az index, míg a másik két ágazatban csökkent. – tudatta közleményben a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ).
A szálláshelyek optimistábbak lettek
A szálláshely-szolgáltatás félév óta tartó negatív trendjét törte meg az októberi emelkedés, amely az alszektor konszolidációját mutatja. A vendéglátás régóta tartó kedvezőtlen helyzete azonban nem változott (immár 16 hónapja negatív tartományban áll).
A TKI index októberben kissé alacsonyabb volt a GKI EU számára végzett konjunktúra kutatásában mért szolgáltatási szektor konjunktúra-indexénél (-4 pont), azonban magasabb a nemzetgazdasági átlagot képviselő GKI üzleti bizalmi indexnél (-10 pont), valamint jóval magasabb az építőipar (-22 pont) és a kereskedelem (-17 pont) indexénél. Mindez azt jelenti, hogy a szolgáltatások, köztük a turizmus, a gazdasági nehézségek ellenére képes a stagnálásközeli állapot fenntartására.
A fővárosi szereplők stagnálásra, a vidékiek csökkenésre számítanak a turizmus konjunktúra index októberi mutatói alapján
A teljes turisztikai szektort tekintve a régiók közül a fővárosnak köszönhetően egyedül Közép-Magyarország cégei jeleztek stagnáló kilátásokat, míg a többi régió vállalkozásai dekonjunktúrát prognosztizálnak (TKI: -9 és -14 között).
A következő három hónapban az előző év azonos időszakához képest a szállásadók 46%-a növekedést, 25%-uk visszaesést vár a vendégéjszakák számában. A vendéglátásban működők közül 24% vár vendégforgalom növekedést az előző év azonos időszakához képest, míg 32%-uk visszaesést vetít előre. Az egyéb turisztikai szektorban működők 23%-a vár ügyfélforgalom növekedést az előző év azonos időszakához képest, míg 26%-uk visszaesést prognosztizál.
Októberben a turisztikai cégek 24%-a jelezte, hogy a következő 3 hónapban várhatóan emelni fogja szolgáltatásának árát (júliusban 15%, augusztusban 12%, szeptemberben 8% volt ez az arány), 69%-uk nem változtat az árakon, míg csökkentést 7% jelzett (előző hónapban 2%). A szálláshely-szolgáltatásban 22% az emelést tervezők aránya, miközben a vendéglátásban 19%, az egyéb turisztikai szektorokban 31% tervez emelni. A turisztikai cégek 16%-a a közelmúltban is emelt árat és a közeljövőben is emelni fog (mely arány 10 százalékponttal nőtt szeptemberhez képest).
A turizmus világának inspiráló híreiért csatlakozz csoportunkhoz, és iratkozz fel hírlevelünkre!