üdülési jog felmondás tudnivalók

Üdülési jog: lehetőség, de csapda is lehet

by Kassay Tamás

Az idős házaspár hosszú éveken át járt egy számukra kedves vidéki településre üdülni és termálfürdőzni, de sajnos eljött a nap, amikor többé már nem tudtak elutazni. A férj szerette volna felmondani az üdülési jogra vonatkozó szerződésüket, de kiderült, hogy nincsen felmondási joga. Örökké kell fizetnie az üdülési jog díját, amit ő nem érzett jogszerűnek – így kezdődik az utazáshoz kapcsolódó jogi eseteket bemutató sorozatunk harmadik története, amelyet a D.A.S. Jogvédelmi biztosító  megtörtént esetei alapján mutatunk be.

Üdülési jog felmondása – mi van akkor, ha felmondhatatlan?

A házaspár sok-sok évvel ezelőtt 35 évre szóló üdülési jogot biztosító szerződést kötött egy vidéki magyar település egyik apartmanházában található ingatlanra. 10 évig jártak oda, de sajnos megromlott az egészségi állapotuk és erre tekintettel, valamint anyagi nehézségek miatt úgy döntöttek, a jövőben már nem utaznak majd el és a szerződést szeretnék felmondani. Amikor ezt jelezték a tulajdonos felé, kiderült, hogy az üdülési jogra vonatkozó szerződésük nem biztosít számukra felmondási jogot.

Tisztázzuk előbb, hogy mi is az az üdülési jog:

A hagyományos üdülési jog (timeshare) megvásárlása révén a fogyasztó jogosultságot szerez arra, hogy egy évnél hosszabb idő alatt legalább két időszakon át igénybe vegyen egy vagy több szálláshelyet. Mind a hagyományos üdülési jog megváltása, mind az évek során létrejött különféle hosszú távú üdülési termékek megvétele számottevő pénzügyi kötelezettségvállalással jár, amely hosszú távra, egyes esetekben pedig határozatlan időre szól. A vevőt rendszeresen jelentkező járulékos költségek (pl.: adók, karbantartás és biztosítás) is terhelik.

Jelen esetben a szerződés alapján az üdülési jog megváltása egyszeri, egy összegű díj megfizetése mellett további éves díjfizetési (fenntartási, karbantartási díj) ellenében történt, 35 évre. Ez a díj a konstrukció jellegéből adódóan, teljesen jogszerűen attól függetlenül terhelte az üdülési jogot megvásároló házaspárt, hogy élni kívánt-e adott évben az üdülési jogával, vagy sem.

A szerződés nem lehet felmondhatatlan

Az úr többször próbált egyeztetni az ellenérdekű féllel a szerződés megszüntetéséről, de minő meglepetés: sikertelenül. A tulajdonos követelte tőle az éves – jelentős összegű díjat – a további évekre is.

Az érintett úr szerencséjére a D.A.S ügyfele volt és segítségért fordulhatott a jogvédelmi biztosítóhoz, hogy segítsenek neki valamilyen módon megszüntetni a szerződését, és ne kelljen még sok évig fizetnie úgy, hogy az üdülési jogával már nem tud, nem kíván élni.

A DAS megkeresést címzett az ellenérdekű félhez és felhívta a figyelmét az üdülési jogról szóló szerződés jogszerűtlenségeire, kérve az üdülési jog megszüntetését.

A kellő körültekintéssel és jogi szakértelemmel megfogalmazott levél megtette hatását, ugyanis az ellenérdekű vita nélkül hozzájárult ahhoz, hogy a szerződést a felek közös megegyezéssel megszüntessék. A közös megegyezés pedig történetesen arról szólt, hogy további igényt nem támasztanak egymással szemben. A házaspár a visszajelzések alapján maradéktalanul elégedett volt ezzel az eredménnyel.

Szerződési feltételek – az Önt megillető jogok üdülési jog esetén

Az alábbiakban összefoglalom, hogy az EU-ban pontosan milyen feltételek vonatkoznak erre a témára, a forrás az EU hivatalos oldala.

A legújabb európai uniós szabályok védelmet biztosítanak az üdülési jogot vásárló, illetve a hosszú távra szóló üdülési szerződést aláíró fogyasztók számára a tisztességtelen kereskedőkkel szemben. Ezek a szabályok a 2011. február 23-a óta (egyes EU-országokban pedig ennél későbbi időpont óta) megkötött szerződésekre vonatkoznak.

A szabályok azokat a fogyasztókat is védelemben részesítik, akik:

  • viszontértékesítési szerződést kötnek (vagyis szakembert bíznak meg azzal, hogy fizetség ellenében segítsen nekik eladni vagy megvenni valamilyen üdülési jogot, illetve üdülőklubtagságot);
  • csereszerződést írnak alá (azaz pénzfizetés ellenében belépnek valamilyen csererendszerbe, melynek révén szálláshely- vagy egyéb szolgáltatást vehetnek igénybe annak fejében, hogy másoknak ideiglenes hozzáférést biztosítanak a saját üdülési jogukból eredő előnyökhöz).

Az üdülési jogra vonatkozó uniós jogszabályok alkalmazási körébe a legkülönbözőbb szálláshelytípusok beletartoznak, köztük a következők is:

  • tengerjáró hajók,
  • lakókocsik,
  • belvízi hajóforgalomban közlekedő hajók.

Érdemes tudni üdülési jog vásárlása előtt

Ha valaki üdülési jog vagy más, hosszú távra szóló üdülési termék megvásárlását tervezi, mindenképpen javaslom, hogy a szerződés aláírása előtt nézzen utána pontosan, hogy milyen jogok illetik meg fogyasztóként. A teljesség igénye nélkül az alábbiak bizonyosan megilletik:

  • Jogosult arra, hogy a szerződés aláírása előtt teljes körű tájékoztatásban részesüljön a szerződési feltételekről. A kereskedőnek a vonatkozó információkat írásban kell megadnia olyan nyelven, amelyet a vevő beszél (ha az adott nyelv egyike a hivatalos uniós nyelveknek).
  • 14 naptári napon át indokolás nélkül visszamondható a már megkötött szerződés. Ez alatt a gondolkodási idő alatt bármikor elállhatunk a szerződéstől. Ha a szerződés nem tartalmazza az uniós jogszabályban előírt ún. elállási formanyomtatványt, a gondolkodási idő megnövekszik: 1 év + 14 naptári nap lesz.
  • gondolkodási idő akkor is hosszabb – 3 hónap + 14 naptári nap –, ha nem kapunk teljes körű tájékoztatást a kereskedőtől a szerződés tárgyát képező termékről.
  • A kereskedő az elállási jog gyakorlására szolgáló gondolkodási idő során sem előleg, sem foglaló megfizetését nem kérheti.
  • Üdülőklubtagság megváltása esetén a fizetést egyenlő összegű éves részletekben kell teljesíteni.
  • A második részletfizetéstől kezdődően felbontható az üdülőklub-tagsági szerződés anélkül, hogy ezért bárminemű büntetést kellene fizetni. A következő részlet megfizetésére vonatkozó fizetési felszólítás kézhezvételétől számítva 14 naptári nap van arra, hogy felmondási szándékunkról értesítsük a kereskedőt.
  • Ha az üdülési jogra vonatkozó szerződés kapcsán csereszerződést is aláírtunk, akkor az üdülési jogról szóló szerződés felmondása automatikusan maga után vonja a csereszerződés felbontását, anélkül, hogy ez bármilyen költséggel járna.
  • Ha viszontértékesítési szerződés révén szakembert bíztunk meg azzal, hogy fizetség ellenében segítsen üdülési jogunkat, illetve üdülőklubtagságunkat értékesíteni, akkor az adásvétel tényleges megtörténtét, illetve a viszontértékesítési szerződés felbontását megelőzően nem kell a kérdéses szakembert fizetségben részesítenünk.

Ha üdülési jogra, vagy hosszú távra szóló üdülési termékre vonatkozó szerződést kötünk, a szerződés akkor is a fenti szabályok hatálya alá tartozik, ha a kereskedő ennek az ellenkezőjét állítja.

Tisztességtelen kereskedelmi módszerek és potenciálisan tisztességtelen szerződési feltételek üdülési jog esetén

  • Egyes kereskedők jogszerűtlen és megtévesztő értékesítési módszereket alkalmaznak. Példaként említhető a „nyerő kaparós sorsjegy” esete: ajándékot sorsolnak ki, amelyet olyan rendezvényen lehet átvenni, ahol üdülési jogot értékesítenek, a trükkös kereskedő pedig rábeszéli az érintett vásárlókat, hogy vegyenek üdülési jogot, és ott helyben írják alá a szerződést.
  • Nem szabad bedőlni azoknak a gyanús viszontértékesítési ajánlatoknak sem, amelyek esetében a kereskedő arra próbál rávenni, hogy vásároljunk tőle üdülési jogot egy másik szálláshelyre, és ezért cserébe azt ígéri, hogy eladja a már meglévő, korábban megváltott, máshová szóló üdülési jogunkat. Könnyen lehet ennek az a vége, hogy végül mindkét üdülési jog a nyakunkon marad az összes kötelezettséggel együtt!
  • Ha jogvitába keveredünk a kereskedővel, nem szabad hinni azoknak a gyanús ajánlatoknak, amelyekkel állítólagos ügyvédek keresik meg az embert más uniós országokból, azt ígérve, hogy ellenszolgáltatás fejében eljárnak a mi ügyünkben az adott ország bírósága előtt.
  • Óvakodjunk azoktól a gyanús alakoktól, akik azt állítják, hogy pénzért vissza tudják szerezni az üdülési jogért cserében kifizetett összegeket.
  • Az üdülési jogot értékesítő üdülőhely nem korlátozhat bennünket indokolatlanul abban, hogy üdülési jogunkat magánúton értékesítsük, bérbe adjuk, vagy más üdülési jogra cseréljük. Abban sem akadályozhat, hogy a szerződésben foglalt szolgáltatásokat igénybe vegyük, és megfelelő indok nélkül a karbantartási díjakat sem emelheti. Ha az üdülési jogot értékesítő üdülőhely mégis így jár el, és ezt a szerződésben foglaltakkal összhangban teszi, akkor könnyen lehet, hogy a vonatkozó szerződési feltételek tisztességtelen szerződési feltételnek minősülnek, és így nem jelentenek kötelezettséget ránk nézve.
  • Fontos tisztában lennünk azzal, hogy az üdülési jog megváltása hosszú távra, egyes esetekben pedig határozatlan időre szóló kötelezettségvállalást jelent. Alaposan gondoljuk meg, hogy várhatóan 10–20 év múlva is élni akarunk-e, illetve élni tudunk-e majd a megvásárolni kívánt üdülési joggal. Mivel az üdülési jog örökölhető, ezért azzal sem árt tisztában lennünk, hogy az örököseink mit szólnának hozzá. Vajon ők is használni szeretnék majd a kérdéses ingatlanrészt, és készek, illetve képesek lesznek megfizetni utána a kötelező karbantartási díjat?

Ha problémába ütközünk, akkor tanácsért a lakóhely szerinti országban működő nemzeti fogyasztóvédelmi szervezethez fordulhatunk, ha pedig jogvitánk támad egy másik EU-tagállamban székhellyel rendelkező kereskedővel, felvilágosítást lehet kérni az Európai Fogyasztói Központok Hálózatának ( ECC-Net) helyi központjától arról, milyen jogok illetnek meg, és milyen védelemben részesülhetünk fogyasztóként.

Arra is lehetőségünk van, hogy a jogvitát megpróbáljuk bíróságon kívül rendezni ún. alternatív vitarendezési eljárás segítségével. Ha az interneten vásároltuk meg az üdülési jogot, illetve ha az interneten írtuk alá a hosszú távra szóló üdülési szerződést, akkor a panaszt az online vitarendezési platformon keresztül is be lehet nyújtani.

Üdülési jogra vonatkozó EU-jogszabályok

A cikk megjelenését és a jogi eseteket feldolgozó sorozatot a D.A.S. Jogvédelmi Biztosító támogatja.
Amennyiben hasznosnak találod, ide kattintva oszthatod meg, hiteles turizmus hírekkel pedig vár az Utazás hírek csoport.

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Elfogadom Bővebben