Újabb két és fél évre az Európai Parlament közlekedési és turizmus szakbizottságának első alelnökévé választották Ujhelyi Istvánt. Erről az európai parlamenti képviselő Facebook bejegyzésben tájékoztatott – számolt be róla a Turizmus.com.
Ujhelyi István már több éven át volt az EP ezen szakbizottságának (TRAN) 3. alelnöke, 2 évvel ezelőtt választották meg az első alelnöki posztra – ezt a tisztséget kapta most meg ismét egyhangú támogatottsággal a félidős tisztújításon.
A Ujhelyi szerint a közlekedési és a turisztikai ágazat rendkívül fontos időszakát éli az európai reformok kapcsán, ezért úgy gondolja, hogy a TRAN alelnöki tisztsége a korábbinál nagyobb felelősséggel és még több lehetőséggel jár.
„A koronavírus előtt több mint 27 millió embernek adott munkát a turisztikai ágazat, ebből legalább 6 millió került végleg veszélybe az elmúlt másfél évben. A pandémia előtt a turizmus az Európai Unióban a GDP mintegy tíz százalékáért volt felelős, ez a krízis miatt most érdemben visszaesett. Az előttünk álló időszak egyik legfontosabb feladata lesz a turizmus gazdaságának felelős újraindítása, az oktatási és fenntarthatósági kérdések előtérbe helyezése, valamint digitális képzési rendszerek kidolgozása”
– fogalmazott a TRAN-ülés után Ujhelyi István.
Ha érdekelnek útleírások, szállás vélemények, akkor vár a Wellness, Utazás, Élmények csoport, sőt, Hírlevelünkre is feliratkozhatsz.