USA ESTA igénylés visszautasítás vízum

Az USA elvette a magyarok egy részétől az ESTA igénylés lehetőségét

by Kassay Tamás

Az Amerikai Egyesült Államok (USA) beutazási feltételei hírhedten szigorúak már évtizedek óta, ezért volt nagy szó, amikor bevezették az ESTA-t, amivel olcsón, gyorsan, egyszerűen kaphatott vízummentes beutazási engedélyt, aki a partner országok állampolgára. Aztán ez szép csendben megváltozott.

Azon magyar állampolgárok, akik nem Magyarországon születtek, már nem kaphatják meg az ESTÁ-t USA beutazáshoz

Az ESTA (Electronic System for Travel Authorization) lehetőségének elvétele leginkább a külhoni magyarokat érintheti, számolt be róla Szilágyi Ági, az Utazás a köbön utazó bloggere a legfrissebb bejegyzésében. Mint fogalmazott:

„Engem is hidegzuhanyként ért, amikor az igénylés után szinte azonnal, automatikusan visszautasított a rendszer – „travel not authorized.” Nem értettem, miért, hiszen korábban már háromszor jártam az Államokban és sosem volt gond az ESTÁ-val. […] Tavaly február óta mindenkit automatikusan visszautasítanak, aki nem Magyarország területén született. Nem számít, hogy olyan országban, amely a vízummentes program (Visa waiver) tagja (Németország, Horvátország, stb.), vagy olyan országban, ahonnan az USÁ-ba való utazás vízumhoz kötött (pl. Románia). Mi a megoldás? Csakis a vízum.”

– írta Szilágyi Ági

Bloggertársam rutinosan felhívta arra is mindenki figyelmét, hogy nem érdemes újrapróbálkozni 10 nap múlva és nem szabad hamis adatokat megadni. Az érintettek számára kellemetlen hír az, hogy az amerikai vízum 160 dollárba kerül (52 000 forint), míg az ESTA csak 14 dollárba.

Az amerikai vízum nem csak drágább, de a vízum igénylés is hosszadalmas procedúra – hacsak:

Ági beszámolt róla, hogy vízumigényléshez időpontot kell foglalni egy interjúra a nagykövetségen.

A legközelebbi szabad időpont jellemzően hónapokkal későbbre esik, én januárban igényeltem és augusztusra (!) kaptam volna normál időpontot. Nem kell megijedni! Le kell foglalni ezt az időpontot, majd lesz egy olyan opció, hogy „sürgősségi időpont igénylése”, ezt pedig azzal kell indokolni, hogy elutasították az ESTÁ-t, és általában 1-3 héttel későbbre kapsz időpontot.

Az USA vízum érvényessége szerencsére 10 év, így azért vállalható a történet. Azonban nincs még vége a nehézségeknek, mivel a pesti nagykövetségre csak azok foglalhatnak időpontot akik életvitelszerűen élnek Magyarországon. Tehát a külföldön élő magyarok annak az országnak a nagykövetségéhez kell, hogy forduljanak, ahol élnek. Kérdés, hogy ott elfogadják-e sürgősségi indokként az ESTA elutasítását.

A bejegyzés rávilágít arra, hogy miért érdemes követni és olvasni az utazásban jártas hiteles bloggereket, mert bár apróságnak tűnik, de rengeteg fejfájástól védi meg a gyanútlan érintetteket: a legnagyobb tanulság az, hogy sose foglalj Amerikába repülőjegyet, ha még nem igényelted meg az ESTÁ-t! Mindig az legyen az első lépés, hogy ESTÁ-t igényelsz! – zárul a bejegyzés. További érdekességek és utazós fotók: instagram.com/agi.travels

Frissítés: a hitelességi kérdések tisztázásaként mutatom, hogy a Konzuli Szolgálat oldalán explicit megtalálható a nyilatkozat erről:

USA ESTA igénylés visszautasítás vízum

Ha nem szeretnél lemaradni a turizmus világának precíz híreiről, akkor Neked szól az Utazás hírek csoport.
Ha útleírások, szállás vélemények is érdekelnek, akkor vár a Wellness, Utazás, Élmények csoport, sőt, Hírlevelünkre is feliratkozhatsz.

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Elfogadom Bővebben