Az Everguest megbízásából készített friss Tárki kutatás eredményei azt mutatják, hogy a közelmúlt óriási inflációs nyomása után 2024-ben a magyarok több mint harmada (34%) tervezi, hogy részt vesz hosszabb-rövidebb utazáson, az elmúlt évhez képest ezzel bővül az utazást tervezők aránya. Az idén a magyarok több mint háromnegyede (76%) tervezi, hogy ellátogat a Balaton partjára, a főváros pedig kirobbanó népszerűségnek örvend, ami szignifikáns növekedés a néhány évvel korábbi helyzethez képest.
A válaszadók többsége azonban aggodalommal tekint a folyamatosan emelkedő árakra, ami továbbra is komoly kihívást jelent a belföldi turizmus számára.
„A magyar lakosság körében végzett kutatásunk kimutatta, hogy a járvány utáni utazási kedv végleg magára talált: az aktív korosztály harmada rendszeresen utazik, míg azok közül, akik tavaly még otthon maradtak, idén már minden tizedik ember tervez valamilyen utazást” […] „Különösen figyelemre méltó, hogy a rendszeresen utazók 83 százaléka idén ismét útnak indul, ami azt jelzi, hogy a turizmus iránti lelkesedés nem csupán visszatért, hanem erősebb, mint valaha.” (1. ábra)
– mondta Sályi Réka, az Everguest marketing igazgatója.
Magyarországon az aktív korosztály harmada rendszeresen utazik
A kutatásból kiderült, hogy az elmúlt évben több napra belföldre vagy külföldre a válaszadók
- több, mint fele (54%) egy alkalommal,
- több, mint negyede (26%) két alkalommal,
- 11 százaléka három alkalommal,
- míg 9 százaléka négy vagy több alkalommal utazott
2024-ben az utazók 54 százaléka ugyanannyiszor tervez útra kelni, mint tavaly, 32 százalék kevesebb, 14 százalék viszont több alkalommal. (2. ábra)
A felmérés rámutatott, hogy a férfiak és a budapestiek az aktívabb utazók, míg a vidékiek kevésbé gyakran vállalnak utazást.
A férfiak 43 százaléka, míg a nők csak 29 százaléka szeretne idén utazni. Településtípus alapján a budapestiek 56 százaléka, a városiak és a községekben lakók 31-31 százaléka tenne ugyanígy. Az idősebb korosztály visszafogottabban tervez vakációt, a fiatalabbak és a középkorúak viszont hasonló mértékben vágynak a kikapcsolódásra: mind a fiatalok, mind a középkorúak 44 százalékának, míg az idősebb korosztályból 18 százaléknak vannak 2024-es utazási tervei. Az iskolázottság alapján nem látható különbség az utazási kedvben.
Elsöprő népszerűségnek örvend a Balatoni strandolás
A magyarok körében továbbra is verhetetlen a Balaton, a válaszadók 76 százaléka szeretne idén a Balatonnál nyaralni. A megkérdezettek több mint ötöde (21%) viszont úgy válaszolt, hogy anyagi okok miatt nem tud eljutni idén a Balatonra. (3. ábra)
Elképesztően sikeres Budapest belföldi turizmus kampánya
A főváros iránti érdeklődés tovább növekedett, köszönhetően a sikeres belföldi kampányoknak. A válaszadók majdnem háromnegyede (69%) szeretne idén Budapestre látogatni. Azok, akik továbbra sem szeretnének Budapestre utazni, azt elsősorban a főváros zsúfoltságával és a magas árszínvonallal indokolták. (4. ábra)
„Ez az eredmény elképesztő növekedésnek minősül, ugyanis 2021-ben még mindössze a válaszadók 22,3%-a jelezte, hogy érdekelné Budapest nyaralási céllal. Az továbbra is elmondható, hogy – más nagyvárosokhoz hasonlóan – Budapestnek a külföldi vendégkörre kell elsősorban alapoznia. Ugyanakkor az ország fővárosának turisztikai vonzereje a belföldi vendégkör számára is tagadhatatlanul egyre erősebb” […] „Az továbbra is kérdés, hogy ezt az érdeklődési szintet mikor sikerül konkrét foglalásokká alakítania Budapestnek. Továbbra is érdemes figyelembe venni a belföldi és a külföldi fizetőképes kereslet alakulását.”
– mondta Belán Miklós, az Everguest alapító ügyvezetője.
Durva áremelésekkel szembesülnek a belföldi turisták
Arra a kérdésre, hogy vajon hatással lesz-e az infláció 2024-ben is az utazási és az étteremlátogatási lehetőségekre, a válaszadók 60 százaléka válaszolt igennel. A válaszadók 89 százaléka válaszolt igennel arra a kérdésre, egyetért-e azzal, hogy a magyar szállodákban elszaladtak az árak az elmúlt évben.
„Annak ellenére, hogy idénre már jelentősen csökkent az infláció mértéke, a tavalyi évi áremelkedések komoly aggodalmakat keltenek az utazók körében”
– értékelte a kutatás eredményét Belán Miklós az Everguest alapítója.
Ennyit járnak étterembe a magyarok
Az Everguest-Tárki kutatás vizsgálta az éttermi látogatások népszerűségét is, amiből kiderült, hogy évente minden második magyar jár étterembe legalább egyszer. Az étterembe járó magyarok közül 61% csak néhány alkalommal jut el étterembe, de közel 20 százalék havonta egyszer is megengedheti magának a sokaknak luxusnak számító szolgáltatást. Azoknak, akik 2023-ban egyáltalán nem jutottak el vendéglátóhelyre, mindössze 10%-a válaszolta azt, hogy idén fog étteremben fogyasztani. (5. ábra) (A fenti kérdésre azok adtak már csak választ, akik legalább egyszer terveznek étterembe menni az év során.)
Eszerint azok közül, akik tavaly jártak vendéglőben, 70 százalék tervezi azt, hogy az is idén felkeresi valamelyik vendéglátóhelyet, további 18 százalék pedig már fogyasztott is. Közülük 61 százalék gondolja azt, hogy néhány alkalommal fog étteremben fogyasztani, 18 százalékuk havonta egyszer, és csak 7 százalék azok aránya, akik ezt legalább heti rendszerességgel tervezik. A kutatás kitér az infláció hatására is az éttermi fogyasztási szokásokra vonatkozóan. A megkérdezettek nagy része (85%) szerint már 2023-ban is túl magasak voltak az árak a hazai éttermekben.
A kutatás az Everguest megbízásából a TÁRKI szakembereinek segítségével Magyarország felnőtt korú lakosságára reprezentatív, 1023 fő megkérdezésével készült.