Megszületett az első magyar, fővárosi AirBnb szabályozás Budapest VI. kerületében, amelynek tervezetéről Terézváros önkormányzata adott ki közleményt a végleges elfogadás előtt. Szavaik szerint a kerületi AirBnb rendelet „Átláthatóságot, elérhetőséget és a most elfogadott szabályok betartását szabja feltételként a terézvárosi önkormányzat a jövőben a rövid távú szálláskiadáshoz.”
A terézvárosi önkormányzat az első, de nem az utolsó Budapesten, amely megalkotta a rövid távú lakáskiadás szabályrendszerét, miután arra az országgyűlés felhatalmazást adott számukra. A szomszédos VII. kerülettel is egyeztetett az önkormányzat a szabályozás részleteiről, hiszen a cél az egységes szabályrendszer kialakítása a belvárosban. Tehát, számíthatunk arra, hogy a példát más városrészek is követni fogják.
Airbnb szabályozás Terézváros rendelettervezete alapján

A most elfogadott tervezetet a terézvárosiak is véleményezhetik a végleges elfogadás előtt. Az önkormányzat a koncepció kialakítása elején kérdőíves felmérést indított, valamint szakmai kerekasztal-beszélgetést szervezett a lakosság és a közös képviselők körében, hogy megismerje a lakók, valamint az ágazat képviselőinek véleményét is.
“A fórumok, kérdőívek, illetve a korábban beérkezett lakossági levelek is azt mutatták: a szabályozás nem várhat, hiszen idővel visszatérnek majd a kerületbe a külföldi vendégek, újra fellendül a turizmus, és erre nekünk készen kell állnunk. Éppen ezért alkottuk meg a kerületek közül elsőként ezt a ma elfogadott keretrendszert.”
Dr. Kerék-Beleznay Zsuzsanna, Terézváros kereskedelemért és turizmusért felelős alpolgármestere
A Terézvárosi AirBnb szabályozás a következő pontokat tartalmazza
- lakását csak akkor adhatja ki a tulajdonos rövid távon, ha a szabályozás feltételeinek előzetesen eleget tesz, ellenkező esetben egyetlen napra sem kap engedélyt;
- az üzemeltetőnek rendelkeznie kell a lakáskiadáshoz a társasház hozzájárulásával;
- az üzemeltető köteles kiírni a szálláshely bejáratánál a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központban (NTAK) használt regisztrációs számát;
- az üzemeltető köteles a társasház házirendjét angolul kifüggeszteni a szálláshelyen;
- az üzemeltető köteles 24 órás rendelkezésre állást biztosítani a társasház lakóinak, és saját vagy megbízottjának telefonszámát közzétenni a szálláshely bejáratánál.
Azoknak, akik ilyen, rövid távú lakáskiadás formájában szeretnék hasznosítani lakásukat, a társasház engedélyén és a szálláshely bejegyzésén túlmenően gondoskodniuk kell folyamatosan, 0-24 órában elérhető diszpécserszolgálatról és házirendről – áll a várhatóan hamarosan életbe lépő Airbnb szabályozás tervezetében. Ez az a pont, ami sokak számára okozhat majd álmatlan éjszakákat, illetve leleményes vállalkozók számára üzleti lehetőséget jelenthet.
A konkrét pontokat látva, azt kell, hogy mondjam, a témában korábban közzétett írásom értő fülekre talált az éterben, de legalábbis hasonló irányban gondolkodtak a döntéshozók is. Amikor a budapesti AirBnb szabályozás ötlete még 2020-ban először felmerült, azonnal reagáltam rá turizmus szakmai oldalról részletes véleménycikk formájában:
“A törekvésünk világos: élni és élni hagyni. Nem az üzletág ellehetetlenítése, hanem a békés, nyugodt lakókörnyezet biztosítása és a lakhatási válság csökkentése a cél. A korrekt módon működtetett szállások családok megélhetését szolgálják, de mindenképpen arra törekszünk, hogy a terézvárosiaknak nyugalmasabb, csendesebb éjszakáik és nappalaik legyenek”
– mondta Soproni Tamás polgármester
A kerületi szintű, terézvárosi AirBnb szabályozás akkor fog életbe lépni, ha azt a Gazdasági Versenyhivatal és a Kormányhivatal is jóváhagyja.
Itt lehet és érdemes csatlakozni a Turizmus hírek hitelesen csoporthoz.