Augusztus 20-i ünnepségek és az atlétikai VB mellett 80%-os a budapesti szálláshelyek kihasználtsága

by Kassay Tamás

Az MTÜ közleményben hozta nyilvánosságra a Szent István napi ünnepségsorozat hétvégéjének turisztikai adatait Budapestre vonatkozóan. A szervezet szerint teltházas hétvégével zárták a hetet a fővárosi szálláshelyek. Mint tudatták, a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján a fővárosi szálláshelyek kihasználtsága megközelítette a 80%-ot, amely 7 százalékkal magasabb, mint 2022-ben volt.

Budapesten közel 70 ezer vendég 128 ezer vendégéjszakát töltött augusztus 18-20. között, így a vendégforgalom 17%-kal múlta felül az előző éves eredményeket. Ezentúl az egynapos látogatók száma is közel 30%-kal nőtt, így idén több mint 1 millióan utaztak a fővárosba legalább egy napra.

A tavalyi ünnepi hétvégéhez képest 17%-kal több vendég foglalt szállást Budapesten, 2021 még járvány sújtotta év volt, ezért az azzal való összevetés hibás következtetések levonására alkalmas. Az NTAK adatai alapján a szálláshelyeket többségben a külföldi vendégek töltötték meg, mely az Atlétikai világbajnokság elindulásának is köszönhető. A vendégéjszakák számottevő részét, 83%-át külföldi utazók foglalták le.

A nemzetközi rendezvény szakma Oscar-díjával is kitüntetett eseményre vidékről (+7%) és az országhatáron kívülről is jóval több (+19%) vendég érkezett a fővárosba, mint tavaly.

A fővárosba érkező hazai turisták nagyobb része szállodákban foglalt szállást, szinte minden második hazai szállodai vendég a négycsillagos szállodákat választotta. Honfitársaink mindössze negyede részesítette előnyben a magán- és egyéb szálláshelyeket. A nemzetközi látogatók preferenciái közt már fele-fele arányban szerepeltek a szállodák, illetve a magán- és egyéb szálláshelyek. A külföldi szállodai vendégéjszakák több mint felét négy-, közel harmadukat három-, és majd tizedüket ötcsillagos hotelekben töltötték.

A mobilcella adatok alapján további 1 millió 100 ezer egynapos látogató fordult meg a fővárosban az augusztus 20-i hétvégén.

Csak a vasárnapi ünnepnapra több mint 350 ezren utaztak Budapestre, ez tavaly augusztus 20-hoz képest közel 70%-kal több (ami nem csoda, hiszen akkor elmaradt a 20-i ünnepi tűzijáték!) és az egy héttel később megtartott, bepótolt tűzijáték napjához képest többezerrel magasabb, – ami ekkora számok esetében nagyjából stagnálást jelent (a szerk.).

A legtöbben Pest, Fejér, valamint Komárom-Esztergom vármegyéből jöttek, utóbbiból másfélszer annyian mint tavaly. A három nap alatt a fővárosi attrakciók látogatottsága is 11%-kal nőt. A legnépszerűbb az Országház, a Halászbástya és a Margitsziget volt, utóbbinál 35%-kal több turista fordult meg. A külföldiek kedvenc turisztikai attrakciójának az Országház bizonyult, az ünnepi hétvégén a látogatók 14%-át a nemzetközi vendégek adták.

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Elfogadom Bővebben