Ellenőrzik a közterületen fagyizókat Balatonfüreden – 150 ezer forintba kerülhet 1 gombóc

by admin
Balatonfüred fagyi bírság rendőrség fagylalt maszk

„Közterületeken mindenhol kötelező a maszk viselése, ami egyben azt is jelenti, hogy a megvásárolt fagyit vagy ételt nem lehet közterületen elfogyasztani, az szabálysértésnek minősül és 5 ezertől 150 ezer forintig terjedő bírsággal büntethető” – hívja fel a figyelmet Balatonfüred a vízparti város honlapján.

 Azok, akik nem hordanak maszkot vagy közterületen ételt-italt fogyasztanak büntetésre számíthatnak.

A Magyar Közlönyben közzétett rendelet értelmében bár a vendéglátóhelyek kínálhatnak elvitelre ételt és italt, de azt a vendégek közterületen nem fogyaszthatják el, a maszkot erre az időre sem szabad levenni.

A rendőrség tájékoztatása szerint rendszeresen ellenőrzik a szolgáltatókat is, nem lehet könyöklőket, padokat kihelyezni az üzletek elé, illetve figyelmeztetniük kell a vásárlókat, hogy a megvett ételt nem fogyaszthatják el közterületen, hanem csak otthon vagy az autójukban.

Utazó blogger és egyben orvos hívja fel a figyelmet arra, hogy most nem az az idő van, amikor az a pálya, hogy kiskapukat keressünk, vagy megkérdőjelezzük szabályok ésszerűségét. Most a cél az, hogy minél kevesebb esetünk legyen és végre átlépjünk ezen az őrületen. Ajánlom mindenki figyelmébe, tanulságos:

“Nincs baj az utazással, tényleg, ha valaki minden előírást betart és odafigyel az embertársainkra is. De ne keressünk kiskapukat, hogy mit és hogyan lehet megúszni – és főleg ne buzdítsunk erre másokat! Most nem az az idő van, amikor menő önzőnek lenni. Most nagyon nagy a szakadék a vagányság és a felelőtlenség között. Csak ésszel, okosan!Remélem, minél hamarabb útra kelhetünk biztonságosan – vigyázzatok magatokra!”

Vanilia Travels blog

Érdekelnek az utazáshoz, turizmushoz kapcsolódó hiteles hírek? Akkor Neked szól és szeretettel vár a Turizmus hírek csoport, amely egy új kezdeményezés keretében indult néhány nappal ezelőtt.

Kellemes, élményteli programokat kívánok,
Mr Spabook
címlap: Andres rusCC BY 3.0, via Wikimedia Commons
Támogatásoddal hozzájárulhatsz, hogy további pontos és minőségi tartalmakat tehessek közzé.