Balatonfenyves kukkoló strand Balaton

Balatontourist kempingjeiben 28 százalékkal nőtt a vendégforgalom az idén

by Kassay Tamás

Balatontourist kempingjeiben 28 százalékkal nőtt a vendégforgalom az idén

A Balatontourist kempingjeiben az idén 28 százalékkal több vendéget fogadtak, mint tavaly, ezzel elérték a pandémia előtti, 2019-es év vendégéjszakaszámát – közölte a társaság marketing menedzsere az MTI megkeresésére pénteken.

    Altmann Renáta elmondta, a Hunguest Hotels Zrt. leányvállalata, a Balatontourist Kft. által üzemeltetett balatoni kempinglánc mind az öt egysége a nyári csúcsszezonban több héten át teljes vagy közel teltházzal üzemelt. Kempingjeik zöme szeptemberben zárt be, az utolsó, a balatonakali most hétvégéig tart nyitva – tette hozzá.
    A vendégkör már közelít a pandémia előtti évekhez – mondta el -, folyamatosan tértek vissza a külföldi vendégek. Tavaly még csekély, az idén már 55 százalékos volt a külföldiek aránya az öt kempingben. A legtöbben továbbra is Németországból érkeztek, őket követték sorrendben a holland, a lengyel, a cseh, a dán és az osztrák turisták.
    Ismertetése szerint a szállástípusok közül a mobilházak iránt volt a legnagyobb kereslet, ezeket követték az üdülőházak, a bérelhető lakókocsik és a bérelhető sátrak. Emelkedett azoknak a vendégeknek is a száma, akik életük első lakókocsis, lakóautós, vagy sátrazós nyaralására érkeztek. A Balatontourist balatonfüredi, balatonakali, révfülöpi és balatonberényi saját üzemeltetésű, és a balatonszemesi franchise rendszerben működtetett egységeiben kempinghelyekből van a legnagyobb kapacitás – jelezte. Hozzátette: ezek iránt érezhetően nőtt a belföldi vendégkör érdeklődése.  
    A társaság tapasztalatai szerint egyre több kempingező érkezik biciklivel, a Balaton a leglátogatottabb kerékpáros desztináció.
    Altmann Renáta kitért arra, hogy a Balatontourist a területek tulajdonosaival együtt fejlesztésekről döntött az elmúlt két évben. A balatonfüredi Füred Kemping & Üdülőfalu szálláskínálata négy új mobilházzal bővült. A füredi egységben, a révfülöpi Napfény kempingben, valamint a balatonberényi Naturista Kempingben pedig az állami strandfejlesztési pályázatoknak köszönhetően valósult meg számos beruházás. 
    Elmondása szerint a cégük által üzemeltetett kempingek beépítettsége nem változott, az elvégzett beruházások minden egységben felújítás jellegűek voltak, nem érintették az épületek alapterületét. A jövőre vonatkozó tervek között a legfontosabb az energiahatékonysági beruházások megvalósítása lesz – tette hozzá.
    A 2023-as szezon előértékesítése novemberben indul, de az előzetes érdeklődésekből kiindulva pozitívak a társaság várakozásai – mondta a marketing menedzser. A jövő évi árak alakulásáról annyit közölt, hogy az árak követni fogják a gazdasági helyzet alakulását.

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Elfogadom Bővebben