Kipróbáltuk Budapest legújabb szaunaházát: különleges élmény

by Kassay Tamás

Szeptemberben megnyílt Budapest első privát szaunaháza a Szauna17, én pedig úgyis terveztem már, hogy kikapcsolok kicsit, telefon nélkül leszek pár órát. Elmentem hát kipróbálni Budapest első privát szaunaházát, ami teljesen más élmény, mint a közfürdőkben, vagy hotelekben.

Érkezés a Chill Island Club szaunaházába

Az autót zárt udvarban, biztonságban tudtam letenni, ami számomra mindig fontos szempont. Az épület teljesen új, kívülről családi háznak látszik, de odabent szaunát rejt a minőségi anyagokból megépített szaunaház. Olyan kézműves fa bútorok és kiegészítők vannak odabent, hogy már a fa csodás illata is elvarázsolt, hát még az első program illóolaja pár perccel később!

A szaunaházban kedvesen fogadott Ági szaunamester, röviden bemutatta a helyet és hogy mi merre hán méter, kitöltöttem a nyilatkozatot, hogy elolvastam a házi rendet és hogy az egészségem rendben van ahhoz, hogy szaunázhassak.

3 szaunaprogram adja a szaunaest repertoárját

Gyors öltözés, vagyis vetkőzés után szaunalepedőben római császárt játszva elegyedtünk beszélgetésbe a többiekkel, kisvártatva pedig kezdődött is az első szaunaprogram, a nyárvégi relax, amit durván megextrázott az, hogy félidőben kaptunk gyömbéres – piros gyümölcsös brutál finom teát – kell nekem ilyen itthonra is!

Második körben sós-mentás testradíros dörzsölős szaunaprogram során ápoltam a bőrömet, utána nagyon baba lett, imádom az ilyent, ha már Holt-tengeri iszap idehaza nem érhető el, akkor ez azért kárpótol.

A záró szeánsz jeges szaunaprogram volt, ahol én mint a hely újonca kaptam egy kis üdvözlő jeget a hátamra VÖDÖRBŐL, jól néztem ki…. Kajdi Csaba is nevetett volna rajtam az biztos.

A szaunafelöntések között kimentünk az udvarra, ahol prémium, hintázó napágyakban éreztük gondtalannak az életünket. Tiszta hawaii a 17. kerületben. Egy kis kiszakadás a világból. Plusz korlátlan frissítő, külön mindenkinek tányéron felszolgált gyümölcsök és süti. Mi kellhetne még?!

Az a helyzet, hogy évek óta kérdezgettem magamtól költőien, hogy miért nincsen még Pesten olyan privát hely, ahol el lehet így vonulni, nincsen sok ember, de akik vannak azok jófejek és érdemes akár rendszeresen is összejárni, dumálgatni.

A Chill Island Club Rekreációs, Egészségvédő és Szauna Egyesület gondolt egy merészet és megépítette a város első privát szaunaházát, ami totális újítás a műfajban!

Megadja azt a fajta klub érzést, hogy van egy hely, ahová bárki bemehet, de akárkit nem engednek csak úgy be, tartozunk valahová és együtt jól érezzük magunkat.

Elvette a felgyülemlett stresszt és megadta azt az érzést, hogy adott valamit az élet, hogy igen, ezt megérdemlem, ez most járt nekem és jó volt.

Ajánlom mindenkinek, aki szeretne kikapcsolni, aki szeretne tenni az egészségéért, na meg persze mindenkinek, aki csak alapból szereti a szaunát és legfőképpen azoknak, akik eddig nem tudták élvezni a szaunázást. Teljesen más élmény így, ebben a környezetben. Aki még nem próbálta, annak tökéletes hely, hogy megismerkedjen a műfajjal.

A legjobban csak az zavart, hogy hamar elrepült ez a 3 óra. Mondtam is a végén, hogy már ennyi az idő? Már menni kell haza? Ne már!

Itt fogalmazódott meg bennem, hogy szeretném ezt minél többeteknek megmutatni, hogy megízleljétek és esetleg később rendszeresen is találkozzunk majd ott. Ekkor született meg az első Spabook szaunaest ötlete, ami olyan jól sikerült, hogy ráadás programot is szerveztem! Várlak Benneteket szeretettel: írd meg az e[email protected] címre, hogy hányan jönnétek október 13-án este 6-tól 9-ig:

Részletek a Szaunaest eseményben találhatók.

Ajánlom követésre az oldalukat is!
Chill Island Club Rekreációs, Egészségvédő és Szauna Egyesület

Mr Spabook

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Elfogadom Bővebben