zenélő út érik a szőlő Szerencs Tokaj

Csodásan szól az új zenélő út Magyarországon Szerencsnél

by Kassay Tamás

Tokaj felé Érik a szőlő a 37-es úton Szerencsnél, ahol a zenélő út tökéletes hanghatással kápráztatja el az arra autózókat és az utat útba ejtő turistákat.

November 28-án Gesztely térségében a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. sajtótájékoztató keretében mutatta be a Szerencsig négysávra bővítendő 37-es főút projektjének akutális állapotát. Ezúttal egy 10 kilométeres szakaszt adtak át, de turisztikai tematikájú oldalként nem is ez az igazán fontos számunkra, hanem az, hogy a közlekedési infrastruktúra javítása mellett turisztikai attrakciót is létrehoztak.

A sajtótájékoztatón ugyanis bejelentették, hogy a Gesztely és Szerencs között épülő 18,9 kilométer hosszú, új gyorsforgalmi út a Kaposvárra vezető 67-es úthoz hasonlóan szintén zenélő út lett. A Magyar Építők kollégái remek videót készítettek, amelyből az is kiderül, hogy a Szerencs felé vezető pályán milyen dallamot és mennyire jól zenél a 37-es út az 513 méteres szakaszán, a megfelelő 80 kilométeres sebesség mellett:

Magyarország lehetne a zenélő utak országa

A hétfői bemutató alkalmával átadták a forgalomnak az újharangodi és a bekecsi csomópontok közötti, 10 km-es szakaszt, azon belül a fél kilométeres zenélő résszel.

Az a helyzet, hogy ez annyira klasszikus, annyiró jó, annyira helyi, ami a külfüldiek számára is autentikus értéket és helyi élményt jelent. Turizmusfejlesztő tanácsadóként az fogalmazódott meg bennem, hogy erre egy teljes koncepciót lehetne, sőt jó lenne építeni és országszerte az adott területre jellemző, ismert dal / népdal játszható lenne 1-1 zenélő útszakasszal.

Ez a speciális attrakció-fejlesztés nemzetközi elismertséget, láthatóságot (hallhatóságot) biztosítana, és egyértelműen egyedi emlékeket jelenteni a hazánkba látogató külföldi turistá számára.

Érik a szőlő, hajlik a vessző,
bodor a levele.
Két szegény legény szántani menne,
de nincsen kenyere.

Van vereshagyma a tarisznyában,
keserű magában.
Szolgalegénynek, hej, a szegénynek,
de kevés vacsora.

Zörög a kocsi, pattog a Jancsi,
talán értem jönnek.
Jaj, édesanyám, szerelmes dajkám,
de hamar elvisznek.

Kocsira ládám, melléje párnám,
magam is felülök.
Jaj, édesanyám, szerelmes dajkám,
de hamar elmegyek.

Huncut a gazda, nem néz a napra,
csak a szép asszonyra.
Huncut a vendég, mert mindig innék,
Ha vóna, ha vóna.

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Elfogadom Bővebben